Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-02 / 13. szám
MAGYAR FÖLDM1VELÓ 99 van-e nekem ily bizalmas leány ismerősöm ? — Nincs! Felbontsam-e? Töprengésemben — jó-e, rosz-e, — egy keresztet vettem észre a hátlapon, így szoktam volt bizalmas leveleimet jelezni. Eszerint csakis jóemberem írhatta e levelet. Felbontottam. — Kedves Tanító ur! Engedje meg, hogy e sorokat Írjam. Ma tudtam meg, hol van. Régtől fogva keresem. Köszönöm ezerszeresen, hogy nem hagyott békét nekem, mig be nem léptem a hitelszövetkezetbe. Betétem is van, kamatot is kapok. Részvényem is megszaporodott. Öreg napjaimtól sem kell már félnem. Bizony nem tudom, mi lesz velem, ha maga nincsen tanító ur. Köszönöm ezerszer. Isten fizessen meg érte. . . . És még sokat irt nekem egy varróleány, ki kis magyar városkában lakik öreg szüleivel. Ott voltam én tanító, mikor a hitelszövetkezet alakult. A varrókisasszonynyal 99-szer beszéltem volt, hogy legyen tagja a hitelszövetkezetnek. Ezáltal észrevétlenül, — fillérenkint — megvált egy részvényt; azután ez a pénze kamatozni fog évenkint bő osztalékot. Azon esetleg váltson uj részvényt. Mert a tőke mindig az övé marad s idővel gazdag kamatot fog élvezni. S mily jó lesz az öreg napjaira. A kisasszony 20 éven felül levő leány volt. S bizony kis neheztelést olvastam ki szemeiből, mikor az öreg napokat emlegettem. Dehát ilyen az ember mig fiatal. Úgy történt, hogy elkellett mennem a városból. A kisasszonynak búcsúkor elmondtam 100-ikszor azt, a mit 99-szer. Aláírta a nevét, ide adott egy hatost. Az ut meg volt kezdve. Már pedig csak a kezdet nehéz. Sajnos, hogy ilyen a magyar ember mindig, 99-szer kell fülébe rágni a jót és csak 100-ikszor hallgatja meg igazán. A varrókisasszonyról azt is tudom, hogy már 5 kifizetett részvénye van. Ez 250 korona. Az évvégi osztalékot mindig újabb részvényváltásra fordítja. Bizony pénz ez a mai szűk világban. És van biztos tőke, s évenkint gazdag kamat. Több esztendő telt el azóta s a 20 éves lányból itt-ott 30 éves lett, de főkötő nélkül. Biz’ az idő eljár s az öreg napok ha megjönnek, mily szívesen fog a szövetkezetnek hálát adni — a varrókisasszony. Hány embernek lenne vigasztalóbb az utolsó élete, ha a filléres bankból is csepegne, — és mennyinek lenne könnyebb a hant, ha árváinak kis filléres örökséget hagyhatna! Szeretném minden embernek tenyerébe Írni ezt a szót: hitelszövetkezet, hogy emlékeztessem, mit kell tennie, valahányszor egy fillér is van kezében! Tubultelekl. Népies jóslat. Április: Ha ez a hónap nedves, bőséget várnak. — A nyírfa, ha megzöldellik, nem féltik azután a veteményeket a hidegtől: ha a veres napfény- kötős bogár kibújik, a dértől nem féltik. Ha a cse- resnyefa virágos, virágos lesz a szőlő is. — Ha ebben a hónapban az ég dörög, jó és hasznos időt jelent. — Szent Márk napja előtt amennyi ideig szólnak a békák, annyi ideig szólnak azután. Ha a fülemile hallgat ezen a napon, változó tavaszt jelent, ha énekel, jó tavaszt hirdet. Szent-Györgynap virág ha bőven terem: bőségre; ha nem: drágaságra mutat. VASÁRNAP délután. A pályaőr felesége. Emmeline nem olyan nő volt, mint minőkkel a divatos regényekben szoktunk találkozni; nem volt sovány, vézna, ideges nő; nem, ő erőteljes egyszerű s testestől-lelkestől becsületes volt. Semmivel sem tudott többet, mint a mennyit egy munkás családi élet látóköre magával hozott; ismeretei nem terjedtek tovább azon kis kert kerítésén, mely lakását környezte, a melybe bőven vetett szegfűt, százszorszépet, kék nefelejtset. Néha, midőn atyja kiment sarjut forgatni, vagy árpát kaszálni, hozzá csatlakozott, gereblyével vállán egy sarlóval oldalán és este jól kifáradtan tért vissza üres gyomorral, de teli szívvel és dalos jó kedvvel. Egyszer egy férfi jött a barátságos lakba, tiszteletteljesen megkérte Emmeline kezét s megígérte, hogy mintaszerű férj lesz. Miután kitöltötte katonai szolgálatát, egy vasúti pályánál nyert pályaőri alkalmazást; elküldték a közel kis helyiségbe s itt üres óráiban ellátogatott a kis kunyhóba is, a hol Emmeline látása élénk benyomást tett reá. Nem szólott volna semmit sem, ha nem adták volna neki, hanem elhagyta volna a helységet, hogy oda soha se térjen többé vissza. Az öreg leányára tekintett. A gyermek megzavarodott és elpirulva atyja karjai közé veté magát és egész halkan suttogá fülébe: — Atyám ... mond, hogy igen! Erre igy szólt a derék ember: — Oda adom önnek. Leányaim közölt ez a legidősebb, a legdera- kabb és a legszebb... Jó leány volt, jó feleség és jó anya is lesz belőle. Önre bízom őt. Az uj háztartás nem sokára megkezdődött egy kis házikóban a pályán, mely előtt a vonat szokott elrobogni, mint valamely görgeteg, megrázkódtatva az ablak-üvegeket. Évek múllak. Michel megnyerte az előléptetést, melyet remélt s két szép gyermek, egy fiú és leány egészítették ki a családot. A jövő biztosítva volt. Mégis Emmelinenek úgy tetszett, mintha Mic- helnek néha különös utjai lennének, — úgy, hogy már nem bírta szó nélkül megállani és egy este megszólította őt: — Michel, vigyázz, kedves férjem! Az a ki iszik, nem tudja többé mit cselekszik. Mikor az embernek gyermekei vannak, mindig rajok kell gondolnia. — Mit, hát részeg vagyok talán? — vágott közbe zord hangon a férj. — Én nem mondom ezt — válaszold nyájasan az asszony. — Nem, mert nem mered, csak gondolod! Jaj is volna neked, ha mernéd!...
