Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-12 / 6. szám
42 MAGYAR FÖLDMIVELŐ hitet, embereket rágalmazni, attól a népet elidegeniteni. A könyv látszólag jó, az újság ügyes, nagy hangú... úgy simul az emberhez, mint a kígyó szokott. Bent a sorok közt ugrik ki a nyúl. A hiszékeny emberek azt gondolják, hogy az mind szent igaz, mert hiszen nyomtatva van. Pedig az tisztán a gonosz iró agyából sült ki, részint hogy ilyen pikáns, borzadal- mas dolgok leírásával feltűnést keltsen és a szegény ember pénzéhez annál könnyebben hozzájuthasson. Csak figyelemmel kell kisérni az újságokat; hányszor hoznak rémületes dolgokat, azt hinné az ember, hogy ez már csakugyan igaz. Pár nap múlva megcáfolják, nyíltan kiviláglik, hogy hazugság. Azt hiszed, hogy a szemtelen újság ezt tudatja olvasóival? Dehogy, hallgat, mint a hal. Most már azt kérdezem, mi történik, ha ily könyv egy romlatlan ifjú vagy leány kezébe kerül ? Mint a kígyó az első emberhez: úgy beszélnek e könyvek és hírlapok az ártatlan olvasóhoz. Vagy mi történik, ha az ilyen könyvek tudákos emberek kezébe kerülnek ? Ez a szegény ember azt fogja gondolni, hogy ő tudományos dolgokat tanul belőle és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy hitében meggyengült, eszében, szivében megzavarodott. Hát bizony az ilyen Írások a leggonoszabb embernél is veszedelmesebbek. o SZÖVETKEZZÜNK-EGYESÜLJÜNK! Uj gazdasági hitelszövetkezet Torontál- ban. Lázárföld községben a napokban alakult meg Poroszkay Béla, mint az Országos Központi Hitel- szövetkezet képviselőjének elnöklete alatt a százegyedik torontálmegyei hitelszövetkezet 222 ötven koronás üzletrésszel. A tagok leginkább a község kevésbé vagyonos lakosaiból sorakoztak, mint a legtöbb német községben, hol évek óta fennálló, a telkes gazdákat magához vonzó takarékpénztár van. Remélhető azonban, hogy idővel ezek is belépnek a megalakult szövetkezetbe, mert nagy érdeklődéssel hallgatták a gazdasági szövetkezetek többoldalú feladatait ismertető elnöki előadást. Az igazgatóság elnökének Koch Pétert, helyettesének Quitter Miklóst, felügyelőbizottsági elnöknek Lafleur Péter jegyzőt, könyvelőnek Welsch János tanitót, pénztárnoknak Blum Jánost választották meg. Kártya, szivar, fonóház. Ha olykor végig tekintek ezen az arany ifju- ifjuságon s megfigyelem mulatságait, játékait, élvezeteit és társalgásukat: bizony-bizony nem csodálom. ha az iskolában nyert zománc, oly hamar lekopik arról, amit szívnek mondanak. És egy vásott, testben lélekben megtört, — komolyabb munkára alig képes emberi váz csoport ő fel a haza és jobbjainak nem kis szomorúságára Az ilyen, erkölcseiben és testi erejében megfogyatkozott, elsatnyult ifjúság volna képes, ezredéven túl is bajban és vészben megvédeni a viharoktól szegény hazámat ? Ah ? bár ne teljesülnék be soha előérzetem; de én úgy hiszem, aligha ! De hol vannak azok a nagy hibák, azok a vészes jelek, melyeknek tüneteiből ily szomorú jövendőt jósolok ? Jer! szeretett olvasóm, mutatok majd egy pár képet, melynek látása és megfigyelése elég lesz arra, hogy a fenti állítások igazságát te is belátod. Késő decemberi éj van. A hóval fedett tájra sűrűén nehezedik a köd. A hold és csillagok ezrei elbújtak, talán ők is fáznak ?... Koromsetét és siri csend mindenhol; csak a csizmám csigorgása, mit a nagy hideg idéz elő, s egy-egy távoli megadóztatott kutya bús vakkantása hallatszik. Kis falum csendes lakói a jótékony álom karjában pihennek. Alszik a falu. De még sem mindenhol. Ott még világ ég, talán beteg van ? Jó volna benézni, hisz oly jól esik a betegnek a vigasztalás! De csend! belülről hangokat hallok. Teszek két diót! Ide még egy kártyát! Eh: fucs. Már megint vesztettem! És kihallatszik a dió csörömpölése, melyet a vesztes fél dobott a tálba, mely a bankot tartalmazza. Húzódjunk közelebb ! nem illik ugyan senki ablakán benézni, de mi az amberiség javáért tanulunk és figyelünk; ezért talán ez megengedhető. Az asztalnál négyen ülnek: Károly, Lajos ismétlősök, Pista csak a tavaszkor maradt ki onnan, és Jancsi a Házasék szolgája, ki arról nevezetes, hogy már négyszer volt büntetve lopásért; de biz azon nem fogott a dorgálás cseppet sem, akár csak a falra borsót hánylak volna. Egy tekintet és elég, hogy tudjuk, kik a vesztesek? Károly és Lajos. Arcuk be van esve, szemeikben vad láng ég; még kezök is reszket, midőn a kártyát kezökbe veszik. Nekem már nincs dióm! elmegyek haza — szól: Lajos. —- Ugyan miért mennél? adok még én neked diót pénzért; egy krajcárért 5-öt, mondá Jancsi. — Nincs pénzem, szól Lajos és veszi sapkáját. — Az semmi! nem kell most fizetned, megadhatod máskor. Azt is meg mondom, hogy hogyan ? Egy-két tojást mindig találsz otthon úgy, hogy szüleid észre ne vegyék. Ezt tőled a szatócs mindig megveszi. Egy tojásért ad egy krajcárt. Maradj azért még, fogadd el a kölcsönt, hátha visszanyered, mit elvesztettél ? — Lajos szemében újra felragyogott az a vészes tűz, — egy ideig habozott, — de erőt vett rajta a szenvedély s játszott tovább. Talán nyert? Oh nem. Rövid negyedóra alatt öt krajcárral maradt adós Jancsinak. Talán folyt volna tovább is a játék, pedig már éjfél körül járt az idő. Azonban valamin összekap-
