Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-26 / 47. szám
370 MAGYAR FÖLDMIVELÓ a tiszta haszonból amit tényleg ők termeltek, ezredrésznyi morzsával kell beérniök. Nagyon itt az ideje az orvoslásnak. A földvétel is orvosság, de az igazi orvosság az apróbb bérletek. Ennek kellett volna már régebben a földvételt megelőzni. Részemről szívesen tagja leszek a szövetkezetnek. így egy ember, egy lélek, egy szív a fölszinre vetett fölszinre vetett földbérlő szövetkezetről. De hisszük, hogy ez az egy hang él millió szívben. Él minden jólelkü, gondolkozó lelkében. Nagyon itt az ideje az orvosságnak, mondjuk mi is és Ígérjük, hogy az eszme megtestesítésére lapunkban minden lehetőt elkövetünk. Dolgos ember megkívánja. — Vájjon mit? — kérdezed kíváncsian szives olvasó. Eégv türelemmel egy minutáig és mindjárt megtudod. Sokszor hallottunk és hallunk napjainkban a szegény munkás emberektől ilyen nyilatkozatot: — Dolgos ember megkívánja, hogy munka közben igvék egv-egy kis pálinkát. Jobban bírja aztán a dolgot, még az étel is jobban esik. Hát ne gondolja senki, hogy mi sajnáljuk a munkás embertől az italt. Hiszen mi azt mondjuk. hogy — Dolgos ember nem csak megkívánja, de meg is érdemli. Azonban nem hunyhatjuk be látó szemeinket, a mikor látjuk, hogy sok szegény ember, munkája közben napszámra issza az egészségtelen, gyomorrontó, bűzös szagu kolyvalékot, pálinkát. Amely, mert izgatja vérét, azt gondolja, hogy jót tesz egészségére. Keserves keresetéből, drága pénzért szerzi be, de nem sajnálja, mert szokásává vált; () pedig rabjává lett a pálinkának. Talán nem is tudna ebédelni sem, ha egvszer elmaradna asztaláról a gyomorrontó, bú- titó vadital. Nagy hibája sok embernek az, hogy egyedül csak saját rövid eszejárására figyelmez. Amit egyszer elhatároz, attól senki el nem tántoríthatja. így aztán sok esetben bekövetkezett már, hogy az ilyen vasfejü dolgos ember nagyon is megkívánta a pálinkát és munkája közben teljesen berúgott. De ez még nem minden. Ilyenkor közel van a szerencsétlenség is, kivált ha olyan helyen dolgozik az illető munkás, ahol veszedelmes nehéz fejjel és bizonytalan járással végezni teendőjét. Sok szegény munkás emberrel megtörtént már és történik, hogy bérét apránként előre kikéri, már t. i. akkor, mikor megkívánja és munkája végeztével alig marad nehány garasa. Ilyenkor aztán elkeseredik és elissza azt is. Semmit nem gondol otthon reá várakozó, szükségben levő családjára; éhező, ruhátlan gyermekeire. Egyre azt hajtogatja, hogy ő e világon a legszerencsétlenebb; irigyli embertársától ha boldogul. Szeretné, ha mindenki az ő nótája szerint szedné lábait. Szeretné, hogy mindenki olyan nagyon megkívánja a vaditalt, mint jó maga. Napról-napra züllik, ruhája lerongyolódik, végre elsiilyed a kétségbeesés posványába, melyből nincs számára menekvés. Ha megkérdezzük egy ilyen könnyű vérü embertől, hogy miért dorbézolja el olyan könnyelműen kis keresetét, miért nem gondol a láthatatlan, talán szükséggel, betegséggel bekövetkező jövőve, holnapi napra, azt a választ kapjuk tőle: — Mit törődjem én a holnappal? Mese az egész. Holnap is csak lesz valahogy. Tudom, hogy amit ma megiszom, azt holnap, ha ugyan lesz holnap, nem viszi el a végrehajtó. Különben semmi köze senkinek ahhoz amit én cselekszem. Azért beszélnek, mert sajnálják tőlem ezt a kis pálinkát. Igyanak ők is, mit bánom, én nem sajnálom tőlük! Már megengedjen az ilyen könnyelműen gondolkodó ember és azok is, kik azt hiszik, hogy mi sajnáljuk azt az egészségrontó, bútitó, bűzös szagu kotvvalékot, pálinkát tőlük! Hiszen azon nincsen mit sajnálni! Igenis sajnálunk mi egyebet, sajnáljuk az Isten képére teremtett, okos ésszel, lélekkel, érző szívvel felruházott embert; tartozzék bár a Magyar- országon lakó nemzetiségek bármelyikéhez. Mi csak azt mondjuk, abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ha valaki nagyon, — vagy a mint mindenki tartja, hogy ő csak kicsit, rendesen — megkívánja az italt, okosan cselekszik, ha mértékkel, de nem feneketlen nagy mértékkel, bort iszik, nem pedig egészségrontó, bűzös szagu, butitó, koldusbotra juttató kotyvalékot, pálinkát. A régi magyar példaszó is azt tartja, hogy »Magyar ember bort iszik, Mig a temetőbe nem viszik.« A bor ára olyan csekély, hogy egy liter rossz pálinka árán két liter jó bort adnak. Olcsó is, jó is, tehát egészségére vállik a magyarnak. Váljék is egészségére! Mi lesz 1906-ban ? Ezt persze senki sem tudja. A gyarló emberi szemnek nem adatott meg, hogy a jövőbe lásson. Az emberi kiváncsiság azonban olyan nagy, hogy dacára annak, mégis folytonosan a lehetetlen után vágyódik. A kártyavetés, jövendőmondás elég jól jövedelmező és könnyű foglalkozás ! Még a különben higgadt angolok sem képeznek e tekintetben kivételt és Londonban is nagyon kapós most egy könyv, amelynek hangzatos cime ez: A csillagok szava. A szerzője — valami élelmes ember — 1906-ra jósolt a könyvben. Tudni véli, hogy a jövő évben a következő dolgok történnek meg. Január: A forradalmi szellem mindjobban elharapódzik az orosz hadseregben. Február : Politikai agitáció Angliában. Március : Élére állított politikai helyzet Franciaországban. Április: Az orosz cár és a német császár nagy krízis előtt áll. Május: Nagy vallási összekoccanás London, Belgium és az Egyesült-Államok között. Junius: Osztrák bonyodalmak. A Habsburgházat veszteségek érik. Julius: II. Vilmos megbetegszik. Augusztus : Az európai kontinensen meglepő fordulat áll be. Szeptember: Véres jelenetek Törökországban. A cárt és a spanyol királyt csapások érik. Október : Borzalmas vasúti- és automobil-szerencsétlenség. November: Mars bolygó bánatot hoz a német császárra, a magyar királyra és az orosz cárra. December: Nagy börze-krach New-York- ban. Hogy mindebből mi teljesedik be, azt majd meglátjuk, ha megérjük.
