Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-29 / 43. szám

342

MAGYAR FÖLDMIYELÓ

leszármazó ivadéka a cigány-királyság adományozását kéri. Ezen hiedelemmel szemben a tudomány már kiderítette, hogy a cigányok Indiából származnak. A felolvasásnak legérdekesebb része az, melyben a herceg a cigány-vajda vendégszeretetéről beszél. A hetvenes években meglátogatott egy cigány-vajdát, kinél tanulmányozás céljából több órát töltött. Sokat beszélgettem — úgymond a herceg — a vajdával, igen tisztán beszélte a cigány nyelvet magyar láj- szólás szerint. Azalatt láttam az asszonyt leányával a konyhában sürgölődni, mely is a szoba és tornác között volt. már búcsúzni, akartam, midőn a vajda megfogta kezemet és azt mondja nekem : Csak ma dzsasz bokhále mre khe- rasztar buro raja ? (Csak nem mégy el éhesen a házamtól, nagy uram?) No ez szép lesz, gondoltam magamban: eszembe jutott a cigány étlapon otthonos »deglett malac.« De hogy bámultam, mikor a szőtt szép tarka szövetű ab- roszszal terítették be az asztalt, egészen tisztességes tányérokat, kanalakat, villákat, késeket raktak fel. Nem voltak ugyan egyöntetűek, de valami kinai ezüstből lehettek. Következtek aztán még üvegpoharak, s egy pintes négyszög üveg aranyszínű borral, s egy jó hosszú fehér cipó. Most már vigyáztam, hogy úgy viseljem magam mint a vajda, nehogy valami kortorarnak (sátorosnak) nézzenek. A leány tálalt fel. Először is egy tál párolgó bibiivei (köles kása, disznózsírban rántva.) Nagyon jó volt. Aztán egy tál sült disznószelettel, de ez már fölséges volt. Ilyent még otthon sem ettem. Ülésünk úgy volt rendezve, hog}' az egyik oldalon a vajda ült a feleségével, a másikon a leány meg én. A leány vagdalta nekem a húst; nem engedte, hogy én aprítsam. Jó félóráig falatoztunk, nagy csöndben, aztán ittunk egyet, s miután az asztalt leszedték, rágyújtottunk. De most már én rukkoltam ki a jó szivarokkal. Szíttá is apa, anya és leány. Késő est volt, mikor búcsút vettem. Megcsókolt a vajda, az asszony, de meg a leány is — az már oly eredeti cigány szokás — és elkísértek a Cikánia végéig. Ott búcsúztak csak ők sok szép szóval.«

Ismertessétek meg jó embereitekkel a „Magyar Földmivelő“-t!

A GAZDA TANÁCSADÓJA.

Az exlex és a gazdasági cselédek biztosítása. A gazdasági munkássegélvpénztárba minden gazda a szolgálatában álló gazdasági cseléd után évenkint 120 fillért tartozik befizetni a községi elöljáróság utján. A gazdasági cselédek összeírására vonatkozó utasítást módosította a földmivelésügyi miniszter. A rendelet, melynek módosított intézkedései csak az eljárásra kötelezett közegeket érdeklik, a napokban fog megjelenni. Ez alkalommal a gazdák és az érdekelt munkások felvilágosítására szükségesnek tartjuk kiemelni, hogy a gazdasági cselédek után évenkint fizetendő 120 fillér segélypénztári hozzájárulási dij nem adó, annak évenként való megfizetését az 1900 I. XVI. t.-c. 8. §-a egyszer s mindenkorra elrendelte, tehát az állami költségvetés megszavazásával, vagy meg nem szavazásával, nincsen semmi összefüggésben, a befizetett dij, nem is az államot, hanem a segélypénztárt illeti. A hozzájárulási dijat tehát minden körülmények között meg kell fizetni, annak beszedése és behajtása jogos, a gazdák és cselédek szempontjából pedig felelte szükséges, mert ha a gazda idejekorán nem fizeti meg a hozzájárulási dijat, baleset esetén a pénztár nem fizeti meg neki költségeit s nem adhatja meg a sérült cselédnek a segélyt, mivel a hozzájárulási dij tulajdonképen a gazdasági cselédek kötelező biztosításával járó dij.

KIS GAZDA.

Az őszi faültetésről.

Hogy az őszi faültetés mennyivel több előnyt biztosit a tavaszi faültetés fölött, a fák biztosabb fogamzását s a helyiváltozást előidéző fejlődési zavarok enyhítését illetőleg, azt mindenki tudni fogja, aki őszszel szokott fákat elültetni. Itt csak avval hibáznak sokan, hogy balvéleményekből kifolyólag, egyik-másik szükséges tennivalót elmulasztják, ami nagy hiba.

Egy ilyen balvélemény az őszi ültetésnél szükséges beiszapolás ellen szól. Vannak ugyanis sokan, akik azt tartják, hogy a téli nedvesség bőségesen pótolja a beiszapolást. Tudva azonban azt, hogy a beiszapolás főcélja nem az, hogy a csemete nyirkossággal látassék el, mint inkább az, hogy a föld általa a gyökerek közé mosatván, ott a penészedést, romlást meggátolja — amire a téli nedvesség nem képes, — semmi körülmények közölt sem szabad a beiszapolást elmulasztani, még az őszi faültetésnél sem.

Egy másik balfogalom az, hogy az őszszel ültetendő csemetéket a szokottnál mélyebbre kell a földbe juttatnunk, nehogy a télen át az esetleges száraz fagyok a lazított földrétegen áthatolva, a facsemeték gyökérzetét megrontsák. Itt is a látszat a való rovására szól. Mert ha igaz is az, hogy a lazított földrétegen a fagy könnyebben lehatol a gyökérzetig, de a mig odajut, bénító erejét elveszti, tehát ez sem lehet ellenvetés, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a mélyre jutott gyökerek milyen könnyen tönkre mehetnek, a levegő hiányával.

Éltessük el tehát őszszel is a megfelelő mélységre a csemetéket s inkább elővigyázatul, a száraz fagyok ellen másképen védekezünk. — Tehetjük ezt — tudva a gabona-polyva vagy szalmatörek azon tulajdonságát, hogy a talajt megvédik a fagyok ellen — úgy, hogy az őszszel ültetett csemeték föld- körületét a fagy ellen ezzel hintjük be, vagy a mi még biztosabb, gyalogfenyő (boróka) gályáival fedjük be a csemete földkerületét. Ez az utóbbi azért is ajánlatosabb, mert az egereket távoltartja. A mi az őszi elültetésnél a visszavájást illeti, az nem csak hogy nem előnyös, de határozottan káros, mivel az őszszel ejtett sebek nem gyógyulnak, hanem csak beszáradnak. Nyesnünk tehát őszszel egyáltalában nem szabad, hanem hagynunk kell a fát úgy, amint azt előbbi helyéből kiemeltük.

Az őszi faültetés időszaka: október közepe. Egyáltalán az legyen a szabály, hogy inkább előbb, mint utóbb ültessünk, mert számos kísérlet, a tudomány és a tapasztalat is megegyeznek abban, hogy a később, november vagy decemberben elültetett fáknál a siker kétséges s ezeknél a tavaszi fakadásra biztosan számítanunk nem lehet.

Boros gazdák figyelmébe. A legnagyobb elővigyázat mellett is megtörténik néha, hogy egyikmásik edény megtöltéskor vagy kipróbálás alkalmából csurog. Ha a szivárgás igen erős, úgy leghelyesebb a hordót kádárnak átadni, aki alaposan kijavítja a hibát. Ha azonban a szivárgás csekélyebb méretű, vagy pedig a hordóra sürgős szükségünk