Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-08 / 40. szám
Mi lesz? Mikor apáink belefáradva a küzdelmekbe, tépdelve külső és belső ellenségektől hazájukra fordították bus gondjaikat: emigyen énekeltek Magyarország Nagyasszonyához, magyarok Pátronájához: Magyarországról, romlott hazánkról Ne feledkezzél meg, szegény magyarokról. Bus gonddal teljesen látjuk mi is, érdemtelen utódai a nagy ősöknek, hogy hazánk, ez a szegény, sokat szenvedett, mindig nagylelkűen megbocsátani tudó magyarságra újabb és újabb fellegek borulnak. Újabb és újabb sebektől vérzik ez az ország, melynek fiai sem tudják már megmenteni egymást, hogy ellenségeinknek nagy számáról szó se' .essék Azért nem csuda, ha legjobbjaink is fájdalmas sóhajtással kérdik uton-utfélen egymástól : Mi lesz1 Vannak ma is sokan, kik a remény és kétség eme napjaiban az Istenben való hitbe, Magyarország Pátrónájának ezer éven bőségesen tapasztalt segedelmébe vetik bizodal- mukat. Hogy miként a századok lassú folyásában mindig keresztül vitte a magyart a legrettenetesebb küzdelmek közt is a Gondviselés: úgy most is megment bennünket, szegény magyarokat a végromlástól... De fájdalom, ez a hit már nem táplál- kozhatik úgy, mint egykor táplálkozott .... az ősi erényekből. Ez a hit már nem kölcsönöz a nemzetnek az egész világtól megbámult türelmet, kitartást, fenséges nyugalmat, önérzetes és egy komoly, életrevaló nemzethez illő magatartást. A nemzeti önérzetnek ugyanis nem volna szabad oly alakban megnyilvánulnia, milyenben nagy szomorúságára jobbjainknak nyilvánulni kezd országunk szivében... ott az utcák forrongásaiban, ott az áldatlan izgatásokban. Oh nem! Nem ez az ellenállás illik a magyarnép múltjához, a nemzet karekteréhez! Remény és kétségei közt is legyen a magyar mindig magyar, ősi kitartásával. Jussát ne engedje, hajthatlanságában legyen legyen méltó az ő ezeréves alkotmányához, de ne nyúljon oly eszközökhöz, melyek megtagadják, sőt megcsufolják történelmi hagyományait, államiságát. Szivében, lelkében hitével, nemzeti nagy eszméjével, kezében törvénykönyvével ne veszítse el ez a nemzet, ez a nép egy percre sem lélekjelenlétét. És ha hullámzó lelkedben magyar nép nappali gondjaid, éjjeli nyugtalanságaid közt újra és újra felmerül a rémitő kérdés: Mi leszen? Egy percre se: mondj le a reményről, hogy a király jó lelke még mindig felénk fordulhat. Mert a király a nyomorral és be- láthatlan szenvedésekkel járó uralkodást nem akarhatja és nem is akarja. Mig tehát jobbjaink a veszedelmes csomónak kibontakozásán fáradoznak, mig ismét összekapcsolják azt a láncot, mely a királyt és nemzetet szépen összetűzte; addig mi keressük azt a társadalmi tért — mindenki a maga körében, — mely téren egymást megértve munkálhassunk, dolgozhassunk.
