Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-24 / 38. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 300 természete: semmit nem gondolni holnapra, volt olyan is közöttük, aki egy nap öt üveg tokaji bort ivott meg, másnap éhesen járt, mert nem volt egy garasnak ura, de milyen összetartó, hogy képes volna meghalni egyik a másikért, ha a hozzá tartozót valaki megbántja, egyébként nélkülök egy vasút sem készülhetne el, mert a mi népünk az olyan nehéz és veszélyes munkára valóban képtelen. VASÁRNAP DÉLUTÁN. Az aradi tizenhárom halála. Történelmében él a nemzet. Az utókornak ismernie kell azokat, a kik részére a hazát megtartani igyekeztek, akár észszel, akár karddal. Ne feledje a magyar soha sem azok emlékezetét, akik 1849-ben Aradon vértanú halált szenvedtek azért, mert nemzetünk szabadságáért harcoltak. Vinkler Brúnó, egy gyóntató atya, igy írja le a vértanuk utolsó óráit: »A világosi fegyverletétel után az aradi vár megtelt foglyokkal s ezek ellen a kereset meg is indíttatott. Legelőször a fővezérek, mint külön hadcsapatok parancsnokai hallgattattak ki. A kihallgatás után 13-an halálra Ítéltettek, mely halálos Ítélet a tej- hatalammal felruházott Haynau táborszernagy elé terjesztetett s helybenhagyva, Hofmger tábornagy s aradi várparancsnokhoz végrehajtás végett visszaérkezett, ki is október 5-én reggel a hadbírót ó- aradi kolostorunk elnökéhez azon megkereséssel küldé, hogy a kivégzendők mellé, minthogy a várban csak Markhot Eduárd Kapisztrán Jánosról nevezett szent Ferenc-rendi áldozár s egyszersmind aradvári káplán van, adna lelki atyákat, kik az illetőket az örökös hazába elkészítsék. Ugyanazon célból kerestetett meg Baló Béni ó-aradi hetvét hitvallású lelkész, valamint a görög keleti vallásu lelkész is. E gyászos esemény és fájdalommal párosult szomorú kötelesség teljesítésére, valamint a többiek, úgy mi is Pléva Balázs, Sujánszky Eusztách, Bar- dócz Sándor és Vinkler Brúnó minorita r. áldozá- rok október 5-én délután a várba átmenénk, hol mindjárt a kijelölteknél mindenki előleges látogatását megtevé. Igazi magyar őszinteséggel üdvözöltük őket s rokonszenvvel fogadtatánk; igyekeztünk is tőlünk kitelhetőleg vigasztalásukra lenni, a hiedelmük szerint a kegyelmezés megérkezésével biztatni. Október 5-én estefelé megváltunk tőlük, magukra hagytuk őket, hogy kiknek jelen voltak nejeik, gyermekeik és rokonaik, ezekkel értekezhessenek ; s mivel igen megkértek, hogy másnap korán, de nagyon korán meglátogassuk őket, a várparancsnoknál bemutattuk magunkat s a halálra kijelöltek kérését előadtuk, ki is ennek következtében rögtön hadsegédje által engedélyt íratott számunkra, mely- lyel úgy éjjel, mint nappal, bármely órában a várba szabadon meheténk. Haza érkezve, a szomorú kötelesség másnap leendő teljesítéséből eredt aggodalom miatt, az éj fele részét nyugtalanul tölténk. Éjfél után talpon valánk s már 2 órakor Ígéretünk szerint megindu- lánk. Az éj néma csendjében a Maros hidján ke- resztülmenvé, a vár kapujához eljutánk, hol jeladásunkra a várkapu szárnyait lassankint sarkaikban csikorogni haliánk; s midőn azokat egészen föltárva láttuk magunk előtt, a várparancsnoktól előző napon nyert engedélyünket felmutatva, szabad bemenet engedtetett. Legelőször is a várbeli káplán szerzetes társunkhoz menénk s onnan, az egyház szokása szerint, fölkészülve látogattuk meg az illetőket. Mindegyik a legnagyobb örömmel fogadott bennünket. Én, kinek Lázár Vilmost és Nagy Sándor Józsefet vala kötelességem ellátni, bemenék először Útzárhoz, kit már egészen fölkészülve találtam, ki is tudva az előbbi napról megjelenésem célját, igen köszöné a figyelmet, hogy fáradságom nem sajnálva, oly korán megjelentem; azután példásan, igazi buzgósággal meggyónt. megáldozott, mit végezve, egy levelet s hozzá mellékelt tárgyakat adott át, hogy lennék szives azokat a levéllel együtt szeretett nejének, született báró Reviczky Máriának kézbesíteni. Kérését, hogy a legnagyobb készséggel fogom teljesíteni, megígérve, Nagy Sándorhoz mentem, kit asztala mellett Írva találtam. Igen szívesen fogadott. Én biztattam, de ő nem remélt s maga kért, végezzük keresztényi kötelességünket. Azután csinosan rendezett szép hosszú barna hajából egy csomót ollóval levágott, s azt koszorú alakba összeállítva, kért, hogy Írandó leveleivel elküldjem. Meglátogatták e lelkes hadvezért többen is, különösen Sujánszky barátom és rendtársam, kivel miután rokonérzelmüleg beszélgetett, emlékül saját szivartokjával ajándékozá meg; engem pedig egy a harc folyama alatt használt térképpel. Fölkért azután, hogy a szomszéd szobában levő Gáspár Endre honvédtábornokhoz (ki ugyanezen alkalommal kegyelem utján 10 évi várfogságra Ítéltetett) mennék be, nevében tőle végbucsut vegyek. Ezen kérését rögtön teljesítettem. Valamint én, úgy a többiek is ez idő alatt névszerint Sujánszky Pöltenberg és Aulichnál, Pléva Lachner és Knezicsnél, Bardocz Sveidl és Töröknél, Marchot Kiss Ernő és Vécseynél. Baló Dessewffy és Leiningennél, végre a görög-keleti ó-aradi lelkész a rettenthetetlen hős és nagy hadvezér Dam- janicsnál teljesiték ez esetben igen szomorú papi foglalatosságaikat. Reggel fél hatkor a négy golyóra Ítélt a kirendelt katonaság közé vezettetik s a gyászmenet kezdetét veszi: megindultunk tehát; Svveidlt vezette Bardócs, Kiss Ernőt Marchot, Dessewffyt Baló és én Lázárt. Mentünk karonfogvást lassú léptekkel a vár hátulsó kapuja felé. egyszer a sáncok közé bekanya- rodánk s olt megállapodtunk, mi bevégzők velük egyetemben a közös imát s következett az Ítélet felolvasása, reá pedig a kegyetlen végrehajtás. Egyenes vonalban, egy pár lépésnyi távolságra egymástól foglaltak állást. Sweidl kezében feszületet tartva igy szólt lelki vigasztalójához: — Tisztelendő ur! ime itt ezen feszület, melyet mindenkor, még a harcok zajában is magammal hordoztam, kérem adja át fiamnak! De azonnal visszavéve, mondván:
