Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-24 / 38. szám

MAGYAR FÖLDM1VELŐ 299 De nem érezheti magát boldognak, ha nincsen szi­vében igaz szeretet Isten és embertársai iránt; olyan szeretet, melyet nemcsak szóval hirdet, hanem ön­zetlen jóiettekben nyilvánít meg. A csak szóval hir­detett szeretett olyan, mint az utca pora, melyet fel­kap és elsodor a szél. Mindnyájan tudjuk, hogy szép ígéretnél, szóval hirdetett szeretetnél szebben beszél az igaz, önzetlen jólettekben megnyilvánult szeretet. Ez az igazi erkölcsi szeretet, ez törli le a szen­vedő arcáról a könnyeket, ez ad az éhező árva gyer­mekek kezébe kenyeret, ez ruházza fel őket és módot nyújt neveltetésökre. Valahányszor egy árva gyermeket ruházunk fel, vagy kolduló ember­társunknak oltjuk el éhségét, mindannyiszor az igaz, önzetlen jótettekben megnyilvánult szeretetet gya­koroljuk. Boldog halandó az, aki jót tehet és tesz másokkal. Nem lesz ő azzal szegényebb, sőt gazda­gabb, mert lelki vagyont gyűjt maga számára. Boldog az a család, ahol a jóltevő szeretet uralkodik, boldog az a társadalom, melynek ilyen családok a tagjai. Nagy, hatalmas és boldog az a haza, melynek minden fia önzetlenül szereti, se­gíti egymást. Ha minden családban meghonosul a jóltevő önzetlen, igaz szeretet, akkor nem lesz olyan sok kétségbeesett ember; nem lesznek olyan népesek a börtönök sem. Ha mindenkinek szeretete önzetlen jótettekben nyilvánul meg, akkor nem hiába vesszük ajkainkra azt a régi, mindennapi kérést, hogy »Jöjjön el a Te országod!« Akkor az a boldog ország, min­den bizonynyal elérkezik. Adja Isten, hogy úgy legyen!... Sz. F. Az őszi rózsáról. A kis Jézus, szülei házánál, Názáretben gondta­lanul játszadozott. Mennyei atyja, a jó Isten angya­lokat küldött le hozzája, a kik éppen olyanok vol­tak, mint a názárethi jámbor kis fiuk. Történt egyszer, hogy a kis János is, ugyanaz, ki később az Urnák legkedvesebb tanítványa lett — játszó-társaival egy szép virágos kertben játszado­zott. Egy angyal megszólitá Jánoskát: — Én már megyek aludni! — Hol fogsz te aludni, szegény idegen gyermek ? — Ott fönn, a szép csillagos egen túl, vála- szolá az angyal. — Oh, olt szép és boldog világ lehet — sóhaj­totta a kis Jánoska, bárcsak szabad volna nekem is veled mennem. — A te ágyad is készen van már odafenn — mondotta az. angyal, de neked még itt e földön kell lenned, reád még nehéz feladat vár — szegény gyermek! A kis János csak nézett... nézett az angyalra, mert nem értette meg az utolsó szavakat. Aztán hirtelen a rózsafához szaladt, és bokrétát kötött ró­zsákból, majd a liliomokból. Mosolyogva adta át játszótársának emlékül a következő reggelig. — Fogadd ezt a kis bokrétát. Azért adom ne­ked, hogy ha holnap reggel ismét lejösz hozzál, te is hozzál nekem egyet onnan a magasból. Mert tudom, hogy a te bokrétád sokkal szebb, .pompásabb lesz, mint a miénk itt — a földön. — Igaz — válaszolt az angyal, nekünk is van­nak virágaink, de mi nem hozhatjuk azokat a földre. Látod, mint fénylenek ott az égen a csillagok? Azok ám a mi virágaink ! De azok oly nagyok, ragyogók, hogy te gyenge kis szemeiddel alig tudnál beléjük nézni, ha mindjárt ide közel hoznám is. De meg ezek a virágok nem a földbe valók, hanem oda a távol kéklő égbe. És nem is napsugárral táplálkoz­nak, hanem a jó Isten szemének fényével. Hanem azért, mert nagyon szeretlek, hozok holnap ama vi­rágok egyikéből egy magocskát. Majd elvetjük ide a földbe. Vájjon mi válik majd belőle? Aztán megcsókolta az angyal a kis fiúcskát — és hirtelen, mint a futó csillag szokott — eltűnt. Alig hasadt a hajnal, az angyal ismét földre érkezett. Es a mint Ígérte volt, egy csillámló fényű magocskát tartott kezében. Elültette aztán a földbe, megöntözgetvén reggel és este friss vízzel. Ezt a vi­zet is az angyal hozta kezeiben. A kis Jánoska erre elbeszélte a názáreihi jó gyermekeknek, hogy ő egy csillagot ültetett el a kertben. A kis gyermekek naponkint összejöttek, néz- ték-nézték: vájjon kihajt-e a csillag? És lassan-lassan megérkezett a másik ősz. A csillag kihajtott; és lett belőle egy szép, tarka, ke- rekalaku virág, mely köröskörül számtalan apró, keskeny levélkéktől, mint csillag sugaraktól volt környezve. Nevét pedig, - melyet a kis gyerme­kek adának neki — minden időre megtartotta. Ha esténként egy őszirózsa ágy előtt álltok és látjátok, hogy fölöttetek és az őszi rózsák fölött a csillagok szállanak: jusson eszetekbe, hogy ők egy­más rokonságáról suttognak. A csillagok ide vá­gyódnak le a virágokhoz, ezek a virágok pedig mintha felszállani óhajtanának, hogy összeölelkőz- hessenek — a csillagokkal. Igv szól a rege az őszi rózsáról. Miért nincs pénze a vasúti munkásnak ? A berezna-uzsoki ungvölgyi vasút építését, mely uj csatlakozást teremt Galicziával, nemsokára már be­fejezik. A mindenféle nemzetiségű munkások egy­szerre szét fognak oszlani. Most már alig van együtt pár száz ember. Legszerényebbek voltak a monte- negróiak és macedónok; legiszákosabbak a lengye­lek. A mi a verchovinai népet illeti, ez nem igen sokat keresett, de megtanult a vasúti munkásoktól jól mulatni és verekedni, a férfiak, a nők pedig az utolsó kanál tejet eladni és a tojást, azon a nehány garason pálinkát venni, mert ki fog tejet inni a tánc mellett? Otthon pedig gyermekeik sírva, mos- datlanul, dideregve alig tudták bevárni anyjukat. A vasúti munkások legnagyobb része igen könnyelmű életet élt, a korcsmárosoknak vitte keresetét. A korcs- márosok jól jártak, a pékek is hasonlóképen meg­lehetősen összeszedték magukat, az ide sereglett sok cipész szintén meg nem bánja az uzsoki vasút épí­tést, a mészárosok is vittek elég pénzt, a szatócsok, mivel igen sokan voltak, már kevesebbet kerestek. Különös egy nép az a vasúti munkás; annak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom