Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-09-24 / 38. szám
298 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Munkára fel! Jön a kellemetes idő, mikor testté vál- hatik, ami eddig mint eszme élt lelkűnkben. Mikor befejezhetjük azt, amit félbe kellett talán hagynunk. Mikor gyümölcsözővé tehetjük azt a fát, melyet még csak virágzásban láthattunk. Igen, közeledik a gazdavilág számára egy másik munkakör. A legszebb, legáldásosabb munkakör. Polgártársak, tehát munkára fel! A szeretet. Semmiről nem beszélnek és nem Írnak olyan sokat, mint a szeretetről. A szives olvasók engedel- mével én is óhajtanék valamit írni a szeretetről, úgy, amint azt én is ismerem. Megvallom, sokat gondolkoztam azon, hogy tulajdonképen mi lehet a szeretet?... Töprengéseim közepette arra a felfedezésre jutottam amire már sokan, t. i., hogy a szeretetet teljesen megmagyarázni nem lehet. Kénytelen voltam elhinni, hogy a szeretetnek nincsen nyelve, tehát néma, de azért nagyon sokat mond. A szeretetet csak érezni lehet, de kibeszélni nem; benne van egy kézszoritásban, egy szóban, egy mosolyban, egy sóhajtásban és egy szempillantásban is. A szeretet olyan régi, mint maga az emberiség. És azóta mindig talált lelkes követőkre, hirdetőkre; dacára régiségének, eredetiségéből nem vesztett semmit, sőt olyan magas fokra hágott — nemcsak egyesek, de nemzetek életében is, — hogy vezércsillagul tündököl, mert a szeretet nagyobb a hitnél is. Ebből következtethető, hogy szeretet nélkül nem élhet boldogan senki sem. A szeretet lehet kétféle, u. m. erkölcsi, vagyis szellemi, és lehet anyagi. Erkölcsi, szellemi szeretetnek nevezzük az Isten és embertársaink szere- tetét. Erkölcsileg szeretjük azokat az embertársainkat, akiket nem érdekből, haszonból szeretünk. Anyagi szeretetnek nevezzük azt, ha valamit, vagy valakit azért szeretünk, mert belőle, vagy tőle hasznot húzunk, tehát érdekből. Ezen kétféle szeretet közül az erkölcsi, vagyis szellemi szeretetet ismerjük el legfőbbnek, mert ez felemel a föld porából, erősít, bátorít, lelki jók követésére serkent bennünket. Korunkban feltűnően sokan vannak, akik inkább az anyagi szeretet hívei; de különösen elterjedt a pénzszeretete. Sajnálattal, de őszintén kell beváltanom, hogy nagyon sokan a pénzben, a csengő, sárga aranyak sokaságában gyönyörködve, abban tartják boldogságukat; mintegy hozzánőnek a pénzhez. Szerintük a boldogság elérésére három főkellék szükséges u. m.: 1-ször pénz, 2-odszor pénz és 3-adszor is pénz. Igaz, hogy a pénz feltétlen szükséges és nagyon hasznos mindenkinek, de ne feledjük el, hogy csak eszköz földi vándorlásunk alatt a boldogulás utján és nem lehet szintén eszköz a boldogság elérésére. Ha valaki túlságosan ragaszkodik a pénzhez, azt mondják: szerelmes bele; ha mindenek fölött állónak a pénzt tekinti, akkor jaj neki, mert a pénz vallásává vállik és egyedüli vágya, annak szerzése lesz. De vájjon eléri-e boldogságát a túlságos pénzszerzés által?... Érre nyugodtan azt felelhetjük, hogy nem. Nézzünk szét csak a túlságos pénzszeretők között. Mit látunk ? Látjuk, miként tesznek éjjet-napot egygyé fárasztó munkában, miként sanyargatják testüket, sajnálván a pénzt élelmiszerekre költeni. Beérik a legsilányabb ételekkel, csakhogy sok pénzt szerezzenek. Betegségbe esnek — hogyne mikor a I test dolgozik és nem lápláltatik kellően — sajnálják a pénzt orvosra és gyógyszerekre adni. Mikor súlyos betegek még akkor is miként ragaszkodnak pénzükhöz! Sárga arccal, beesett szemekkel olvasgatják és kiaszolt kezeikkel szorítják keblökre a pénzt, mintha elakarnák vinni magukkal a másvilágra. Nagy betegségükben orvos és gyógyszer nem érkezik. A pénz nem segíthet, mert hiszen annak nincs szive, hogy érezze gazdája fájdalmát, szivének gyengyülő verését; ahelyett minden egyes darab, mint egy-egy sárga halálfej vigyorog a beteg felé. . mintha azt mondaná: — Nem hiába kapaszkodói belém, ne félj, nem hagylak itt, elviszlek magammal! És el is viszi. Milyen szörnyű kínokat állhat ki egy-egy túlságos pénzszerető halálos óráiban?... Kétségbeesve, minden remény nélkül utolsó percében is ragaszkodik pénzéhez és alig halhatóan sut- i togják ajkai: — A pénzem!... Nem adom!... Nem adom!... És mikor kiszenvedett elviszi-e magával pénzét ?... Ugy-e nem. De ha elvinné is, mit érne azzal?... Semmit. Mit kap tehát jutalmul pénze sze- retetéért ? ... Mit ? Kap egy sirgödröt, melyben fáradalmait kipihenheti, egyebet semmit. De az utódok boldogok lesznek, mert lesz sok pénzük! Megemlékeznek arról, aki azt nekiek hagyta. Szép a megemlékezés. De nagyon sokszor megtörtént már és megtörténik napjainkban is, hogy a nagyon szeretett zsugori pénz, juss, hamar elfut, mert az uj gazda, inkább szereti bőven költeni, mint nézegetni a könnyen jött pénzt. Mikor aztán a juss elfutott, vége a boldogságnak, vége a megemlékezésnek! Azt tartja a példaszó, hogy a pénz szeretete nem boldogít. A pénz nem is arra való, hogy mindeneknél jobban szeressük és olyan erősen verjük fogainkhoz, hogy azok kihulljanak. Nevetséges dolog volna a fogatlan ember elébe olyan ételt tenni, amelynek elfogyasztására 32 ép fog szükséges. Éppen ilyen nevetséges a pénzsóvár ember dolga, de sajnálatos is. Mint mindenben, úgy a pénzben is a takarékosság feltétlen szükséges. Ha a pénzt arra költjük, amire okvetlen szükséges, már takarékoskodtunk. A pénz olyan, mint az éles kés, melylyel a gyermek megsebzi magát, de felnőtt ember okosan bánván vele, nagy hasznát veszi. A pénzsóvár, fösvény emberek kezében a pénz átok, valóságos pokol; akik okosan bánnak vele, azok kezében áldássá leszen. Ha takarékoskodik valaki a pénzzel, boldogul.
