Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-20 / 33. szám
Hol vagy István király? Zugó harangok hirdetik a megifjodott öreg Budavárában, hogy a nemzetnek nagy ünnepe van. Emberáradat hullámzik a hömpölygő Duna mellett emelkedő ősi templomokba és terekre. És egyszerre felhangzik az ősi kesergő ének. Akkor fakadt a magyar nemzet szivéből. mikor gyászban, keserűségben, elnyomatásban, bánatban és elhagyatottságban szenvedett. . Akkor idézte, hívta királyságunk fejét, a magjrar nép igazi atyját, ez alkotmányos nemzet megteremtőjét: mikor szivét-lelkét hullámzásba hozták a mostoha idők, féltett alkotmányára boruló fellegek. Haj, vájjon ma szent István királyunk ünnepén miként zendül meg a kesergő ének: »Hol vagy István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben, te előtted sirván !« Mennyi aggódás, remén}^, bizalom, nyug- talanitó sejtelem vegyül a szivekbe, mikor a panasznak e megható hangja végig bug az egész országban. Hegyek, rónák, erdők újra és újra hangoztatják: »Előtted könyörgünk, bus magyar fiaid! Hozzád fohászkodunk árva maradékid!« Tudjuk mi azt nagyon jól, hogy apáink is nehéz időket éltek át. Hogy harcoltak alkotmányunkért és vérrel öntözték e megszentelt földet függetlenségünkért... De kétségbe nem estek! Bíztak Istenben, szívós kitartással várták az idők jobbra- fordultát. Tűrtek, szenvedtek, mert a türelemben nagy nemzeti erő rejlett, a szenvedések pedig az igazság felé vezették... Ezt a nemzeti erényt tanulták szent Istvántól kezdve végtől-végig, egész az utolsó nagy nemzeti gyászig, mikor ravatalon feküdt alkotmánya és vele szabadsága is. Én nemzetem, magyar népem! Az erős nemzeti tudat, egy értelmes néphez illő fön- nyugalom vezessen téged eme nehéz napokban. Szent Istvánnak örökségül maradt Jobbja — mely megáldott minket — vezessen, de intsen is téged mai küzdelmeidben is. Azt is tudjuk, hogy király és nemzet közt sokszor szakadoztak az összekötő szálak. Hogy a bizalom láncait időnkint ádáz kezek szakgatták... De történelmünk arany betűi hirdetik, hogy szent István király koronája mindig fényesebben ragyogott a felkent királyok fején, mikor nép és király egymás keblére borulhatott, mint mikor e keblek közé éket ütött az emésztő viszály. Azért ma is, miként az öreg időkben, mikor idézitek Istvánt, az első apostoli királyt, ajkaitokon szólaljon meg az a másik ősi ének is: »Áldd meg országunkat, mi magyar hazánkat, Vezéreljed jóra, ami királyunkat!« Aggódva és rettegve látjuk mi, miként sokszor látták apáink is, hogy búval harma- toznak szomorú mezeink! Sok, nagy bajaink közt a gyilkoló forróság is szorongat, epeszt. Itt van tehát az ideje, hogy a magyar belássa, hogy nagy, erős, hatalmas csak egyedül az Isten! Mert, ha Isten velünk, ki ellenünk?! #6 fi?
