Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-09 / 14. szám
VIII. évfolyam. Szatmár, 1905. április 9. 14. szám. Akiket a föld nem boldogított.... Vásáros Andrásról szól a történet Azon sok sok ezer közül való egy mezei munkásról, akik éheznek — a földért. Vásáros András is éhezett. Sőt iszonytatosán gyötörte a földinség. Pedig ő maga vallotta, hogy nem keseríti a nincstelenség. Évről évre megkeres annyit, hogy kis családját fentarthatja. De nincs egy darabka földje. Ahova — talán saját kezeivel — egy kis bogárhátu kunyhót építhetne. Nincs egy darab dűlője, ahol az érett kalászok ringaná- nak. Azok a kalászok, melyeket ő annyiszor aratott — másoknak. Úgy szeretne olyan aranyos kalászokat aratni, melyek az ő földjéből nőttek, az ő földjén értek. És Vásáros Andrást nem hagyta vágya, hogy nyugodjék. Sokszor nem két, de négy karral dolgozott. Mert éhezett a föld után. Mert meg kell valósulni az ő vágyainak. Hej, mert acéllá lehet izzítani a halandó akaratát is. Úgy történt. Vásáros Andrásnak már van egy kis földecskéje. Már rajta fehérük a bogárhátu kis házacska. Már a kert kerítése is elválasztja a gazdasági udvart. Boldog, megelégedett lett tehát Vásáros András. Csalódtok, ha azt hiszitek. Most már vágya tovább vitte, tovább kergette. Mi a nagy mindenségben ez a kis tenyérnyi föld? Ez a bogárhátu kis kunyhó csak zsellérház számba megy. Csűr kellene, akkor lennék csak igazi gazda. Van egy akkorra tábla búzám, hogy más a tvukjait és galambjait is többől tartja. Föld kell neki még több. Mit ér az, ha az éhes emberrel csak belekóstoltatnak az ételbe. Egyetlen falatot adnak. Lakjék jól az ember — legalább úgy — ahogyan. És Vásáros András úgy tett, mint vágya kergette. A helyett, hogy meglevő kis tőkéjét a maga szerezte és kifizette szerény gazdaságba fordította volna: földet vett nyakra- főre. És mert a föld, a gazdaság pénzből és pénzzel él, mint a hal a vízből és vízzel: Vásáros Andrásnak is pénz kellett. Az ám, csakhogy most fojtogatta ám András gazdának a nyakát — a nincstelenség. Ő maga már nem is dolgozik, csak gazdálkodik. Gondoskodik, jár, kél, hogy mi módon toldozzon, toldozzon. Mert már ott vagyon, hogy kevésre megfullad. A hitelezők torkára teszik — a hurkot. Egyszer csak nagyot pattant a húr. Vásáros András arra ébred fel, hogy elúszott a gazdaság, elúszott a rettenetes erőkifejtéssel gyűjtött tőkécske. Ott van, ahol volt. Még rosz- szabbul. Mert nem értette meg a földet. Mert nagyétkűvé vállt, akit éppenséggel úgy nem lehet kielégíteni, mint a nagyétkű vagy mint közönségesen mondani szokás: bélpoklos embert. •* Az elmondott történet Vásáros Andrásról szól, de hány és hány ilyen Vasáros András volt vagy van a mi népünk közt. Akik földért sóhajtoznak vagy jajgatnak. Meg is kapják vagy kapták, A kiket azért a föld nem boldogított. Mert nem értik meg a földet. Mert nagyétkűvé vállnak. Mert mikor már elérték vá-
