Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-24 / 29. szám
MAGYAR FÖLDMIVELO 231 ezer koronás váltóját, melyre előtte érthetlen módon rákerült a felesége neve is. Megtörtént az árverés s a fővárosi gépgyár az árverésen visszavásárolta a néhány nap előtt még nyolcezer korona értékű gépet nyolcszáz koronáért s a többi tartozásért folytatólagos végrehajtást kért a földmives összes vagyonára. Ez, most ügyvédje, dr. György Lipót utján csalás és magánokirathamisitás miatt feljelentést tett a gépgyár s annak utazó ügynöke ellen, utóbbit azzal vádolva, hogy felesége nevét az bamisitotta rá a váltóra. A budapesti királyi ügyészség leszállította ez ügyben a saját illetékességét s áttette az összes iratokat a komáromi törvényszékhez. Hányszor és hányszor figyelmeztetjük elrettentő példával a magyar gazdát Ne álljanak szóba azokkal a kengyelfutó gép- vigéczekkel! És mégis. .. mégis napról-napra olvashatunk ilyen áldozatokról. Nem csuda aztán, ha a vigécek magvát nem lehet irtani, sőt napról-napra nőnek, mint a gyom. Az áldomás. Az áldomás-ivásnak is meg van a maga története, még pedig érdekes története. Legrégibb hiteles adatára a XIV. században bukkanunk. 1392-ben, hamvazó szerdára virradóra K á t i Jakab, ß o r r i s István, Kardos Mihály és Máté, Bátmonostori Lászlónak garai ménesét megdézsmálták s nem kevesebb, mint harminc darab lovát hajtották el. A szenvedett kárt két törvényes vizsgálat is igazolta, de hogy meg is térült volna, erről nincs emlékezet. A következő évben, 1393 Szent György-napja táján, ugyanaz a Báthmonostori, máskép ' Tőtős László, — talán a maga kárpótlása végett — Arany nevű falujában letartóztatja Rersfi Márton kalocsai kasz- tellánusnak urához siető Némét Péter nevű szolgáját s erőhatalommal elvesz tőle egy szíj hátú fakó és egy szög lovat. Amaz kétszáz, emez negyven forintot ért. A szolgát is aligha el nem tette láb alól, mert hollétét még akkor sem tudták, mikor Péter Pál-napja után harmadnapra a káros Dersfi Márton Tőtős Lászlóval a pécsváradi konvent előtt ötszáz forintban barátságosan kiegyezett. Tőtős László még alig felejtette el a szijhátu fakó árát, a mikor István nevű kocsisa hírül adta, hogy kagymári méneséből egy ló hiányzott, de már megkerült. Rájött a nyomára s meg is találta Altok (öltük) Miklós kun atyafinak a kezén, akit azután Tőtős László Bodrog- vármegye alispáni széke elé idéztetett. A kiküldött bírák élőit a vádolt kun atyafi csak azt mondta, hogy a vásáron vette, áldomást is ivott; de nem tudja, kitől vette. Erre következett az Ítélet, amely ekképen hangzott: A ló értékéhez képest a csikós tizedmagával tartozik a ló fejére megesküdni, hogy azt az ő ura lovai közül lopták el s akkor a lovat visszakapja. Ugyancsak Altok Miklós is esküdjék meg a ló fejére, de tizenkettedmagával. hogy a ló ellopásában ártatlan és hogy vásáron, nem tudja kitől s áldomás-ivással vette. Ott voltak-e a lószerző kun ember tanúi az áldomás-ivásnál ? — nem lehet tudni. Nem is olyan régen a körömre kiivott üres poharat lefordítva szokás a kis mándli ólompitykéin végigcsörgetni. Ha a kun ember csakugyan pénzt adott volna a lóért, a törvényes szokás értelmében azon kereshette, a kitől a lovat vette.. Minthogy fölmentették, valószínű, hogy biztos tanuk állottak föl mellette, mert különben az akasztófára jutott volna. A Tripartitum HL XXXIV. egyik régi magyar fordítása ugyanis igy hangzik: Hol penik valamely orzott lovat, akár ökröt, vagy egyéb lábos marhát az sereg kívül találnak, ha az, kinek meglelik, annak megvételéről nyilvánvaló bizonyságot nem adhat; az fölperes mindenkor, annak megnyerésére, magához hasonlókkal, harmadmagával esküszik. De ha ez az orv azt mondja, hogy szabad városon, avagy közhelyen, vagy hol vötte, és szavatosát nem adhatja, vagy í gazdáját vagy penig egyéb emberét elő nem hozhatja, mely az vételkort az áldomásban, az , szokás szerint, ivott volna, és szeren- i cséltette volna: akasztófára méltónak i t é Tj é k. Az áldomás ivása ősi szokás. Már Béla király jegyzője említi a honfoglalás idejéből, mint pogány szokást. Megmaradt és jogi jelentőségű szokássá vált j a kereszténység fölvétele után s a nép adás-vevés i alkalmával ma is ilyennek tekinti. Okleveleinkben I a XIV. század elejétől kezdve találjuk: aid am as merczipotus, victima név alatt. Addig csupán szőlőeladásokról szerkesztett oklevelekben fordult elő, először Sátoralja-Uj helyen, másodszor Beregszászban. Lábas jószág eladása- j kor Verbőczy említi először. Verbőczy után is csak szőlőeladási oklevelekben találjuk s eme, magyarul szerkesztett oklevelek szerint az áldomás-ivása többnyire Ukkon-, Urhon , vagy Urkon-pohárral történt. A pohár felmutatója mondta az áldomást és szükség esetében főtanu volt az adásvétel megtörténtére. Legelőször Hunfalvy Pálnak tűnt szemébe az Akadémia birtokába került ilyen öt darab szerződésben, a melyek 1596 — 1660 körül Íródtak s mindegyikben Ukkon-pohár olvasható. VASÁRNAP délután. Apróságok Krüger apóról. Tranzvál száműzött agg elnökének alakját már életében is körülszőtte a legenda. Egy emberöltő múlva egészen a legendáé lesz. Rendkívül érdekes, hányatott élete eseményekben annyira gazdag, hogy könyvben lehetne csak élete történetét megírni, így, rövid cikkben, az apró történetekre kell szorítkoznunk, a minők százával támadtak róla, többnyire hiteles adatokat tartalmazva, s a melyek jobban megvilágítják rendkívüli lényét, mint a tudományos értekezések egész sorozata. Fiatal korában Krüger apó nagy vadász volt. A mi nem úgy értendő, hogy mulatságból járt ki vadat lövöldözni, hanem úgy, hogy Dél-Afrika rengetegeiben temérdek duvadat ölt meg, köztük a legveszedelmesebbeket is, oroszlánt, párducot. Vadászi pályája akkor kezdődött, mikor minta »worlreiker»ek egyike, Dél-Afrika polgáriasult részeiből a vadonba
