Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-11-20 / 46. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ 369 — A kentek ügyének. Hiszen azt se tudom voltaképpen, mi az az ügy? És tölt nyakra-főre Árendás ur. Persze, az ital ára szóba se’ jő. így nem csuda, ha sorra-rendre kisajtolja Árendás ur a »a miügyiinket« a legesleg­apróbb részletekig. Mert hát Árendás ur, meg Sza­tócs ur is mosolygó ábrázattal mutatják, milyen ön­zetlen barátai ők a népnek. Mikor aztán Árendás urnái, meg Szatócs urnái is eljön az idők telje, akkor egy ravasz fordulással lökik oda a kérdést: — De hát jól meggondolták-e kentek, mibe mennek, mit cselekszenek? Most már csak úgy ömlik a szó Árendás és Szatócs urak ajkairól. Itt is, amott is. Hiszen ők tudják csak a seftet. Nem ért ahhoz a magyar em­ber. Nagy bukás leszen a vége! Meglátják, hogy utána úszik az a kevés is, ami van! Nincs-e nekem jó portékám? Nincs-e jó borom? Vajon kibirják-e sokáig? Mi lesz a vége! Nem látják, nem hallják, olvassák, hogy az ilyen szövetkezés csak az urak passziója, játéka, hogy igv és amúgy. A drága jóakarók már-már elérkeztek az utolsó felvonásokhoz! Lencsés gazdából már kisajtolták az ígéretet, hogy visszalép a szövetkezéstől. A többi gazda köl­csönt kap, hosszú terminusra. Elég egyelőre ez az eredmény. A megdolgo­zott gazdák majd folytatják tovább — a faluban! * És sokszor nem is sejtik a lelkes szövetkezeti vezéremberek, hogy egyszerre csak ellenséges sze­lek fujdogálnak. Hogy a lelkesedés csökken, hogy itt is, amott is gyanakodás, nemakarás üti fel a fejét. Lám-lám, magyar népem, igy vezetnek titeket a legszentebb ügyetek ellenére, megakadályozására ezek a drága jóakarók! — Hej, mikor jár már egyszer a magyar em­ber is a — saját lábán? br. Tréfás kérdések. Mi az ? Ha megharapom, visszaharap, ha nagyon sze­retem, megrikat. •Btnjox Mi az a jó, a miből ha az ember egyet vesz magá­nak megáldják, megszentelik; ha pedig kettőt vesz belőle egyszerre : biró elé állítják, tömlőébe csukják. •g^sapj v _________A M E K I K A.__________ Na gy viharok Észak-Amerikában. Hirt adtunk az óriási hóviharokról, a melyek az Unió egész keleti részét végig pusztították, olyan rettenetesen, a mihez nem volt fogható 1888 óta. A kár kiszámíthatatlan s mindezideig csak nagyon szórványos adatok vannak róla, mert a keleti álla­mok táviró- és telefonhálózatát a vihar csaknem teljesen elpusztította. Az egész területet hótorlaszok borítják, a me­lyek mindenfelé teljesen lehetetlenné tették a vasúti közle­kedést. Még rosszabb a helyzet a keleti partokon, a hol az Atlanti óceán partjain a hajóközlekedés teljesen fölbomlott s a hadihajók is csak úgy menekültek meg a végmegsem­misüléstől, hogy a vihar egész tartama alatt, kivonultak a newyorki kikötőből a nyílt tengerre s folyton a szabadon manővereztek. A partokat mindenfelé hajóroncsok borítják. A »Merion« személyszállító gőzöst 1100 utasával Delawer- Breakwaternél a szörnyű orkán a partra vetette s az uta­sokat csak emberfeletti munkával lehetett megmenteni. — A Hamburg—Amerikai vonal »Hamburg« személyszállító ha­jója a vihar miatt tegnap délelőttig vesztegelt a newyorki kikötő előtt, mert a kikötőbe való behajózás veszélyes volt. Az utasok borzasztóan szenvedtek a vihartól. Mindezideig azt sem tudták megállapítani, hogy mennyi emberélet esett a vihar áldozatául. Macska adó. Talán sehol a világon nem tudnak annyi macskát, mint az Egyesült-Államokban s hogy csak példaképp szolgáljon egy adat, megemlítjük, hogy New-York államban, mely aránylag nem is olyan nagy kiterjedésű te­rület, hiteles számlálás szerint 2,400.000 darab macska van A vadászvilág már több Ízben kérte a kormányt, hogy ren­delje el, miszerint a kóbor macskák épp úgy puszlithatók legyenek, mint a kóbor ebek. A kormány azonban, mint hírlik, bár meg van győződve a macskák garázdálkodásai­ról, a mit azok az apró vadban tesznek, nem akar ily ren­deletéit kiadni, hanem a macska tartókra adót akar kivetni, igy remélvén, hogy talán mégis csak megapad a számuk. De e mellett még újabb jövedelmi forrásra is tesz szert. KIS GAZDA. A penész kiirtása a pincéből. A penész a száraz pincékben nem igen aggat, de annál gyakoribb és alkalmatlanabb aztán a ned­ves pincékben, a honnan nem is mindenki tudja ki­tisztítani. Többfélekép próbálgatják ezt. Legegyszerűbb volna a penésznek kefével, sep­rővel való minél gyakoribb letakaritása, valamint a hordók, ászkok és egyéb pince-eszközöknek gyakori letörülgetése. Ez azonban főleg nagyobb pincékben fáradságos és sokba kerülő munka. Ennélfogva né­melyek kénégetéssel, mások klór-fejlesztéssel pró­bálják a penész elölését. Igaz, hogy a penészt klórgázba vagy kénessav- gázba (igy hívják azon fojtó gázt, mely az égő kén­ből fejlődik) teszünk, mindenikben elpusztul. Gya­korlati kivitele azonban sokféle nehézséggei jár, még sem vezet teljesen célhoz. A kénből rendkívül so­kat kell elégetni, hogy annak gázától a pincének minden zege-zuga át legyen hatva; utána pedig jól ki kell a pincét szellőzni, hogy az ember bemehes­sen és ott bent a kénszagot kiállhassa. A pince aztán egy darabig, az igaz, penész mentes marad. De a hordók abroncsai ezen gáztól erősen megrozsdá­sodnak. A klór-gázt pedig közönségesen nem is tudják fejleszteni. Mert többnyire esak konyhasót öntenek le kénsavval és az ebből fejlődő gázzal füstölik ki a pincét. Ez azonban nem klór, hanem sósav, mely gáz ugyan szintén pusztítja a penészt, ha belétesz- szük, de a falnak vakolata az egész fejlődő sósavat magába nyeli és átalakítja klórmészszé és vízzé, mely a falon lassan lecsurog. — Klórt azáltal lehet fejleszteni, ha barnakövet (Araunstein) durván ösz- szetörve sósavval öntünk le. Ebből már tiszta klór fejlődik és a penészt jobban pusztítja. De úgy a klórtól, mint a sósavtól a hordó-abroncsok (értve csupán vasabroncsokat) sokkal többet szenvednek, mint a mennyi hasznot a penész ideiglenes kipusz- titásával hajtanak. A klór ugyanis nagyon mélyen berágja magát a vasba, miáltal azok átlyukadnak és eltöredeznek. Ugyanígy tesz vele a sósav is. Mindezekből kitűnik, hogy a penész kiirtására sem a kén, sem a sósav nem alkalmatos szer. Ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom