Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-07-31 / 30. szám
242 MAGYAR FÖLDMIYELŐ hoz cimzendő, aki pedig állami költséges óhajt lenni annak kérvényét a m. kir. földmivelésügyi minisztériumhoz kell címezni, de az is az igazgatósághoz adandó be augusztus 20-ig. Az iskolába való fölvételre vonatkozó bővebb tudnivalót az igazgatóság Adán készséggel megadja. KIS GAZDA. A takarmányra való tekintettel Tallián Béla földmivelésügyi miniszter az erdőhatóságokhoz rendeletet intézett, melyben utasítja a hatóságokat, hogy a kincstári erdőkből a szegénysorsu gazdák részére ingyenes lombtakarmányt szolgáltassanak ki- A rendelet meghagyja, hogy a faállományt föltétlenül kímélni kell s a lomblakarmánv csak a kijelölt erdőrészekben a kincstári közegek szigorú ellenőrzésével s a megengedett mennyiségben osztható szét s elsősorban a legszegényebb sorsú gazdákra kell figyelemmel lenni. Szállítási díjkedvezmény takarmányne- miire. Hieronymi Károly kereskedelmügyi miniszter, a nagy takarmányhiányra való tekintettel, utasította Magyar Állam Vasút igazgatóságát, hogy az ország határától legalább ötven kilométerre fekvő magyar- országi vasúti állomásokra szállítandó, állattenyésztéssel foglalkozó gazdák részére az illető rendeltetési állomáson tényleg leadandó s onnan tengelyen elfuvaroztalandó széna-, szalma- és szecskaküldeményekre nézve a szállítási díjnak kocsi- és fuvarlevelenként legalább 10.000 kilogrammért való fizetése mellett az összes vonalain a második kivételes díjszabásnak a tételeit alkalmazza. Ez a kedvezmény visszavonásig, de egyelőre legkésőbb ez esztendő végéig érvényes. A vasutaknak szigorúan kell ellenőrizni, hogy visszaélés ne történjék a kedvezménynyel, s főleg közvetítők ne vehessék azt igénybe, ezért csakis az Országos Magyar Gazdasági Egyesület és a vidéki gazdasági egyesületek által kiállítandó igazolványok alapján adják azt meg a gazdáknak is. A miniszter valamennyi hazai vasutat felkérte hasonló kedvezmények megadására. Arankairtás és takarmányhíány. Az idei nagy szárazság a herefélék fejlődését igen károsan befolyásolva, az élősdi aranka terjedését pedig úgy látszik előmozdította. Az ország egyes részein főleg az erdélyi vármegyékben egész táblákat ellepik. Tallián Béla földmivelésügyi miniszter, tekintettel a takarmánybiányra, az ilyen vidékekre rézve akként intézkedett, bogy az aranka irtása a takarmányhiányra és a birtokosok terhének lehető csökkentésére való figyelemmel eszközöltessék. Megengedte nevezetesen, hogy az olyan táblákon, amelyen az irtás csak az egész here alászántásával volna foga- nasitható, a fölszántás őszig elhalasztható s a here nyári és kora őszi sarjadzása már fölhasználható legyen. Föltétlenül szükséges azonban, hogy a here az arankával együtt mindenesetre az aranka mag- bamenése előtt a földről eltávolitassék, lelegeltessék vagy lekaszáltassék. Aszalt gyümölcs. A máris mutatkozó és mindiukább fokozódó drágaság mellett nem lesz fölösleges a közönség figyelmét fölhívni az idei dús gyümölcstermésre és azon körülményre, hogy a — bár közönséges módon, vagyis napon szárított alma és körte télire igen jó és kellemetes táplálékul szolgálhat. A gyümölcsben nincsen sok fehérje (1%), de keményítő- és cukortartalma pótolhatja a drága zsírt és savanyúsága elősegíti az emésztést. Falusi mintagazdaságok. A belterjes gazdálkodáshoz szükséges ismeretek elsajátítása érdekében a földmivelésügyi kormány ezelőtt 5 évvel népies mintagazdaságok felállítását határozta el. Tallián Béla földn*ivelési miniszterünk most azoknak a gazdáknak, akik öt év előtt mintaszerűen átalakították birtokaikat, kötelezettségeiknek pontosan megfeleltek és az előirt gazdasági üzemtervet betar- toták, elismerő oklevelet küldött. Ezeknek a falusi mintagazdaságoknak a száma ma már mintegy százra tehető és nem egy közülük feltűnő sikereket ért el. Az eszme nagyon jó bevált, amit az is bizonyít, hogy ezeket a mintagazdaságokat csapatosan keresik fel a kisgazdák, hogy az ott tapasztaltak szerint rendezkedjenek be ők is. Éretlen szőlő felhasználása. Az éretlen szőlőből a görögök egy náluk igen kedvelt hűsítő italt készítenek olyanformán, hogy a savanyu bogyókat összezúzzák s az igy nyert levet vízzel felhígítva, czukorral kellőkép megédesítik. De szokták az éretlen szőlőt czukorba befőzni is, a miből nagyon kellemes izű pecsenyemelléklet lesz. Szokták aztán még az éretlen szőlő kisajtolt levét üvegekbe huzni s hogy meg ne romolják, felül rá faolajat töltenek, a mi a levegő behatolását megakadályozza. Ezt a levet aztán különféle ételekbe citromlé helyett használják, a melyhez ize is hasonlít. HÁZI-ASSZONY. Adjunk-e a fejős teheneknek nedves répa szeletet? Újabb időben már, mióta a cukorgyárak elszaporodtak, mindinkább divatba jön a kisebb gazdák közt is, hogy a gyárakból a répaszeletet megvásárolják s jószágaik takarmányozására fordítják, S ez alkalmilag helyes is, csak éppen attól kell óvakodni, hogy az ilyen szeletet fejős tehénnek ne adjuk, kivált ha azok vemhes állapotban vannak. Köztudomású, hogy a répaszelettel etetett teheneknél a borjak legnagyobb része elpusztul és hogy ez a nedves szelet etetéséből származik, az abból is kitűnik, hogy midőn oly gazdaságban, a hol a borjak elpusztulása volt napirenden, áttértek a szárított répaszeletek etetésére, ezek a borjú elhullások rögtön megszűntek. A vemhesség magas fokán álló teheneknél alig lehet adni többet 5—10 kilogramm nyers szeletnél naponkint. De ezt is csak úgy, ha a répaszelet egészen friss, tehát édes és erjedésbe még át nem ment. Mihelyt a szelet erjedésen ment át, akkor már a vehemes teheneknek teljességgel nem tanácsos adná Másképen áll a dolog a szárított répaszeletekkel, a mennyiben ezekből 4 — 5 kilogrammot is lehet a tehenekkel minden baj nélkül feletetni, csak hogy egyéb takarmányfélékkel keverve. Különben azt általános szabályul megtarthatjuk, hogy bármi mesterséges takarmányt se adjunk a jószágnak magában, hanem szálas takarmányfélékkel vegyesen.