Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-06-19 / 24. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 191 megadja a módot arra, hogy a gazdaközönség a munkások túlságos követelései ellen védekezhessék. Ahhoz azonban, hogy a gazdák a maguk igazát jogosan követelhessék minden esetben, okvetlenül szükséges, hogy a szerződés szentségét minden viszonyok közt fentartsák. Felkéri továbbá az 0. M. G. E. a társegyesületeket, hogy vitás kérdésekben lépjenek fel közvetítőként s igyekezzenek a szerződésszegésből felmerülő visszásságokat eloszlatni és ahol kell, a közigazgatás erélyes eljárását igénybe- véve, a szerződéses kötelezettségek pontos betartását végrehajtatni, ezért ajánlják fel szolgálataikat az egyesületek a közigazgatási hatóságoknak. Kéri végül az 0. M. G. E., hogy a folyó esztendőben szerzett tapasztalatokról tegyenek az egyesületek az aratás után jelentést. VASÁRNAP DÉLUTÁN. Páratlan pár. Sürii hársfa lombok árnyékába rejtve, Takaros házikó kacsint napkeletre. Gazdag veteménykert nyúlik hátterében, Rendbeszedett udvar ép átellenében. Szárnyasok serege vidám zajongással Futkos ide s tova, kötődvén egymással. Amott kövér disznók őgyelegnek némán; Itt fejős tehenek rágódnak a szénán. Úgy látszik, jó gazda, ki lakja e telket: Hasonlót az ember nem akárhol lelhet. Biz akár a község tehet tanúságot, Hogy Andris bácsinál jobb gazdát nem látott. Andris bácsi (márcsak igy fogom nevezni, Azt hiszem, rossz néven tán nem fogja venni?) Egyetlen, mondhatom, a maga nemébe’, Sőt páratlan lenne, — de van felesége. Andris bácsi köpcös, vállas termetére, Arca piros, mint a szép vérbélü dinnye. Kurtán nyírja haját, metéli szakálát Nehogy ősz szálait még szemére hányják. Bajuszát pongyolán, buján hagyja nőni; Pedergetésével nem ér rá vesződni: Ámde kis ködmönén szennyfolt maradványát Ép úgy nem tűrné el, mint lelkén bűn árnyát. Olyan ember mint ő, nincs is a helységben, Helyt állna magáért bármikor az égben. Templomból nem marad soha el ok nélkül. Ha mindjárt vasvilla hullnék is az égből. Nála a cselédek ráncba vannak szedve, Holmi léhaságra egynek sincsen kedve, Mert a tisztességet úgy szájokba rágja, Hogy nem felednék el könnyen s hamarjába. Nojsz! ki ő előtte káromkodni merne. Több csuszát, jót állok, az aligha nyelne! S lévén még emellett tekintélyes kora, A tiszta erkölcsnek ő a prókátora. ** * Minő Andris bácsi, olyan Mari néni, Róla tudnék még csak én sokat beszélni!.. Bár ő Andris bácsi hitves felesége, Külseje sok embert ejthet tévedésbe. Élénk, derült arca, szelíd pillantása, Melyből tisztán fénylik lelke szép vonása, Jámbor, szerény, munkás s mindig illedelmes; Mások iránt nyájas s felettébb figyelmes. Soha sem szokása házról-házra járni, Mint sok asszonyféle, másokról pletykálni. De szívesen veszi, hogyha hozzá jönnek, Hogy tanácsot adjon a bús kesergőnek. Gyermekére gondos, minden lépten éber, Oktatván, fenyitvén őket szép szerével. Minden alkalommal nemcsak intve, szólva, De példájával is buzdítván a jóra. Mert miként a madár fiait tanítván. Ezek körül repdes szárnyait kinyitván, ügy szokott példával ő is előmenni, Mutogatván, minő szép az: jónak lenni. Hogy ha tavasz nyiltán a kerti növények A nap sugarától szint és fényt öltének: »Nézd csak gyermekem, szól, minő kedves lombok: Lásd, mint visel Isten ezekre is gondot.« Ha madárdal hangzik a lomb sűrűjéből, A bölcs anya ezt sem hagyja ám szó nélkül: »Hallod drága gyöngyöm, minő kedves ének? Kis madárka zengi a jók Istenének! Ekként Andris bácsi s jámbor felesége, Jó példával hatván gyermekre s a népre, Azt hiszem, nincs rá ok, hogy miért csodáljuk. Ha áldja is Isten az ilyen családot. Vajha bár mindenki igy félné az Istent, Bizony boldog lenne, úgy ott fönt, mint itt lent. S e hont felvirulni csakis akkor látod, Ha ád Isten több ily páratlan családot. Beregi Sándor. Házassági ajánlat egy királynak. A koppenhágai újságok Írják, hogy a legutóbb tartott királyi kihallgatáson megjelent egy harminc esztendős urhölgy, egy ismert és előkelő dán család tagja. Amikor bejutott a királyhoz, nagy tisztelettel, de királyi kihallgatáson szokatlan melegséggel üdvözötte az uralkodót. — Mit kíván ? — kérdezte a király nagyon barátságosan. — Nagyon szeretem felségedet s ha felséged is szeret engem : vegyen el. A király azt hitte az első pillanatban, hogy a nő csak nagy zavarában mondott ilyen furcsaságot s azt felelte :-- Azt hiszem, én már öreg vagyok ahhoz. — Akkor a kabinetiroda titkárának a felesége szeretnék lenni. — Vagy talán az igazságügyminiszter vehetne el engem. — A király ekkor intett a hadsegédének. A hadsegéd udvariasan fölszólította a hölgyet, hogy menjen el vele a miniszterhez. Természetesen kitudódott, hogy a szegény leány őrült. A király, amikor ezt jelentették neki, nevetve mondta : — Az lehet, hogy őrült, de bizonyos, hogy nem bolond, aki ilyen jó dolgot kíván.
