Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-06-19 / 24. szám
192 MAGYAR FÖLDMIVELŐ AMERIKA. Vissza Amerikából. A Bécsből jövő vonat — mint Szombathelyről írják — egy kétes külsejű csapattal érkezett Szombathelyre. Elgyötört, álmos, rongyos alakok voltak s mikor podgyászaikat kezükbe véve, réve- tegen lődörögtek a pályaudvaron, akárhányuk még a földet is megcsókolta. Ez a föld ugyanis a bölcsőjük, de melytől évekig távol voltak, messze Amerikában robotolván az életet. A meggazdagodás vágya vezérelte ki az uj világba; haza pedig nyomor, a mostoha sors s a honvágy terelte őket. Egy Keglovies József nevű nagykölkedi huszonhét éves fiatalember igv beszélte el sorsukat: Ok harmincán Amerikában nagyobbrészt cementmalmokban, kőszénbányákban és vasgyárakban dolgoztak. Harmadéve vándorollak ki. Az elmúlt évben elég jól ment a sorsuk, az idén azonban annyira rosszabbodott a helyzetük, hogy kénytelenek voltak — aki még tudott — hazajönni. Ebben az esztendőben egyáltalán minden pang odaát az aranyvilágban s a legelsőbbrendü gyárak és intézetek is csak éppen hogy működésben vannak. Ennek az áldatlan gazdasági állapotnak a közelgő elnök- választás az oka. A hangulat izgatott, abnormális, a munkakedv csenevész. Emellett a kivándorolt magyar munkások folyvást betegek, bánásmódjuk pedig, miben részesülnek, hasonlít ahhoz, amelyben idehaza parasztháznál egy hasznavehetetlen kutyának része van. Ennek a helyzetnek kövelkezménye- kép május hóban húsz európai kivándorló hagyta el Amerikát és tért meg régi hazájába. Egy húsz tagból álló csoport húsz napi amerikai vakáció után visszatért Szlavóniába. Volt, aki minden pénz nélkül indult haza. Az ilyen ember a hajón szedte össze a szükséges garasokat. Az ut visszafelé kilenc napig tartott a tengeren. A Finnland nevű gőzös hozta őket, két napon át olyan viharban, hogy egy német leány a kiállott izgalmaktól megőrült. Vasmegyei kivándorló harminc, veszprémmegyei. harmincöt jött haza Amerikából. Keservesen panaszolják, hogy meggazdagodtak — de ám csak egy tapasztalattal. Megviselte őket a balsors, de tapasztalataikból erőt merítve, hasznos polgárai akarnak lenni hazájuknak. Akkor fogadták ezt meg, mikor kilencnapi tengeri utazás után feltűnt előttük az antwerpeni part s megnyílt előttük az ut hazafelé. Nagy szerencsétlenség. Hajmeresztő katasztrófa történt New-York közelében a »General Slocum« nevű hajón. Nagyobbrészt gyermekek vesztek el a legrémületesebb halállal ; tűz és viz vetekedtek egymással abban, hogy melyik nyeljen el több áldozatot. Azok, akik megmenekültek, súlyos égési sebeket szenvedtek, többen majdnem megőrültek a kiállott félelem következtében. Mint New-Yorkból táviratozzák, este fél hétig 306 hullát sikerült megtalálni, az áldozatok számát körülbelül ezerre becsülik. A megmentettek közt van Haas lelkész is, aki a vízbe ugrott. Neje és leánya odaveszett. A mentési munkálatoknál sokan hősiesen viselkedtek. A mentési kísérleteket az nehezítette meg, hogy a hellgatei csatornán keresztül szakadó vizömlés áramlik. A szerencsétlen hajó katasztrófájának főoka az volt, hogy a felső fedélzet nem volt eléggé szilárd. A tűz úgy keletkezhetett, hogy a gép közelében levő farészletek meggyuladtak. Haas György a megmenekült lelkész, a katasztrófáról a következőket meséli: — A tűz a hajó előrészén lévő konyhában ütött ki és pedig az által, hogy a forró zsír meg- gyuladt. A konyhaszemélyzet ahelyett, hogy az eleinte jelentéktelen tüzet eloltotta volna, elmenekült. A gyermekek éppen akkor a hajó hátulsó részében voltak, ahol egy zenekar játszott és alig egykét perez alatt oly borzasztóan terjedt a tűz, hogy megfékezésére már gondolni sem lehetett. Oly jeleneteket, amilyenek itt lefolytak, sohasem láttam és nem hiszem, hogy bárki is valaha látott volna. Feleségemmel és leányommal a hajó hátulsó részén voltam. Az asszonyok jajgattak és kétségbeesve szorították gyermeküket keblükhöz. Sok asszony háromnégy gyermeket tartott karjai közt. Sorsunk kétség- beejtőnek látszott és legfeljebb abban válaszhattunk, vájjon a tűzben, vagy a vízben kivánunk-e meghalni. Egyszerre keresztül tört a tűz a felső födél- zeten és most valóban borzasztó jelenetek folytak le. Azokat az embereket, akiket a pokoli hőség nem ölt meg, a hajó vége felé szorították s e közben asszonyokat és gyermekeket halálra tapostak. A nehéz korlát egy része az óriás nyomás következtében ketté tört és nagyon sokan beleestek a vízbe. Most végre megpillantottunk egy-két mentő- csónakot és újra föléledt bennünk a remény. Feleségem, leányom és én a hajó szélén álltunk, de annyira szorítottak bennünket, hogy egyszerre mind a hárman a vízbe estünk. Mélyen alámerültem és amikor újra a viz színére kerültem, több száz embert pillantottam meg, akik a viz színén igyekeztek magukat tartani. Kétségbeesett sikoltozásukat sohasem fogom elfelejteni. Körülnéztem, hogy meglássam családomat, de feleségem és leányom nyomtalanul eltűntek. Most elhagyott erőm, elájultam, s csak akkor tértem eszméletre, mikor már szárazföldön voltam. Az eddigi kimutatás szerint 1130 emberélet veszett el a nagy szerencsétlenségben. ISMERETEK-TÁBA. Népek és országok. A gyász. Az ókor népeinek nagyon különös fogalmaik voltak a gyászról. Az egyiptomi nők hangosan sírva és jajveszékelve, feltárt kebellel és nyitott hajjal futkostak az utcákon. A spártaiak férfihez nem méltónak mondták a gyászt, aki mégis gyászolni akart, női ruhába késztették. Ha a régi Görögországban egy érdemdús, általánosan kedvelt vezér halt meg, a harcosok mind lenyirták a hajukat s lenyirták a lovaik sörényét. Az arabs nők mai napig is kékre festik a kezüket, a lábukat a gyász jeléül és egy hétig magukon hagyják ezt a szint. Ez idő alatt a világért nem isznak tejet, mert az ital fehér színe nem illik komor gondolataikhoz. I Kínában fehér a gyász jele; aki elmulasztja, hogy
