Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-06-12 / 23. szám
182 MAGYAR FÖLDMIVELŐ mek remegnek még a gondolatától is annak, hogy a pálinkamérés legjövedelmezőbb forrása valahogyan megtaláljon csappanni. Tehát, akinek háj van a fején, ne álljon a nap alá. Mert csurogva olvad majd. Mint itt ebben az esetben, mikor ezt a furfangos okoskodást a zsák utcába szoritottuk. Birtokvásárló kisgazdák. A falu megerősítésére szolgáló tevékenységek között elsőrendű szerepe van annak, hogy az eladásra kerülő nagybirtokot ne más, hanem az élelmes kisgazdák vásárolják össze. A magyar ember, hogy mennyire vágyakozik a föld után, eléggé ismeretes. Éppen azért örömmel tölthet el bennünket az a jelenség, amely a legutóbbi időben tapasztalható, hogy nagyobb vállalkozásokra is hajlandó már a magyar. Az ország különböző vidékeiről jönnek a hírek, hogy itt is, ott is, összeállva egy-két falu népe, több ezer holdas birtokokat vesznek meg, hogy azt maguk között feloszszák. Ez is a helyes és az igazi rendje a dolgnak ! A saját hibája, vagy a viszonyok kényszerítő hatása alatt tönkrement nagy- és középbirtokos földjén ne idegen földesur arasson, hanem a törekvő, munkáskezü kisbirtokosság. A falu szaporodó és fölös szánni népe nem lesz akkor kénytelen a város felé venni az útját, hogy növelje az ott tengődő nyomorultak számát; nem kell messze idegenbe mennie a magyarnak azért, mert itthon néni tudja megkeresni a betevő falatot. Talál munkát faluja határában eleget és verejtéke árán biztos létalapot is teremthet magának. Az öntevékenység érzete ébredez a nép lelkében. Kezdi belátni, hogyha saját maga nem javít a sorsán, mástól ugyan hiába várja azt. Az ellen, hogy nem szeretne dolgozni, sohase esett panasz; csak az volt örökké a baj, hogy hagyta magát az orránál fogva vezettetni. Igazán nem csoda, hogy végre is megunta a fölösleges gyámsági köteléket és kezdi azt oldozni, hogy a maga akaratát érvényesítse. Elég későn, az igaz, de mégis jobb valamikor, mint sohase. Az idegenek elfoglalták a magyar földnek tekintélyes részét. Ok az urak, amerre csak tekintünk. Fajunk könnyüvérüségét és (sok esetben) jóhiszeműségét sikeresen aknázták ki és használták föl a tollasodásra. Tanítsuk meg a falu népét a gondolkodásra; mutassunk rá arra. hogy amig egvmással civakodott (ősi szokásnál fogva) mekkorát haladt előre az ellensége. Amekkora haszon háramolhatik a földvásárlással a kisgazdára, oktalan vétel még több bajt csinálhat. A legszükségesebb az olcsó hitel. Enélkül a birtokvétel veszedelmes valami. A sok föld utáni vágy bírta rá számtalan helyütt a kisgazdákat arra, hogy a falukban a kisebb parcellákban eladásra kerülő földnek holdját 1000—1200 koronára is fölverték. A vevő — mert a pénz természetesen nincsen készenlétben, — a legtöbb esetben — kihez fordult... A legközelebbi takarékpénztárhoz. Az szívesen segité ki a megszorult birtokost. Ám lássuk, hogy mekkora a haszna belőle. A takarékpénztár 7—8 százaléknál alább nem igen ad kölcsönt. A váltóbélyeg, a mindenkori kezeseknek egy kis áldomás, irásdij, fuvar, időveszteséggel együtt legalább is 10—12 százalékos a felvett pénz. Ezt a nagy terhet hasonlítsuk össze a gazda tiszta bevételével és azonnal látni fogjuk, hogy az bizony a saját gazdálkodására évenkint szép összeget ráfizet. Ezzel szemben nézzük meg a vidéki pénzintézetek mérlegeit, s tisztán áll előttünk, hogy a gazda, kinek keres. Talán nem állítunk merészet, ha azt mondjuk, hogy a sok tönkremenetelnek nem kis részben ilyenek az okozói; nem is szólva az ennél sokkal átkosabb és végeredményében csakis a romlásra vezethető leleplezett uzsoráról. A kisgazdák adósságának törlesztéses kölcsönné való változtatására nagyon sokat tettek már a hitelszövetkezetek. Ha ehhez hasonló pénzforrást használnak és nem ülnek fel az olcsó hitelt lépten- nyomon kínáló, pénzköz vetítő veszeti ügynökségeknek, alkalmas befektetésre nem veszélyes a nagyobb kölcsön sem. Olcsó pénz kell a gazdának, jó hitel; az nem eszik vele egy tálból, mint a rossz adósság. A falu megerősítésére a jó földvétel lehet a legsikeresebb. Amennyit a zsidónak megér, ér annyit annak is, aki maga műveli. Okosan csinálva a dolgot, kincses bányája lehet a népnek, de ha uzsoráskamatra történik a vétel, bele is pusztulhat a falu. Lássuk már, hogy a magyar ember gyámság nélkül is megél. Szervezkedjenek a faluk és az eladóvá vált birtokot ne engedjék idegen vagy zsidó kézre jutni. A visszaszerzés sokkal nehezebb ám !... Cs. E. Szükséges-e a szeszes ital az ember táplálkozásához ? — Már én csak azt mondom, hogy nincs a világon egészségesebb ital a tiszta kutviznél, 80 esztendős vagyok, egészséges mint a makk, és sohasem ittam egyebet, mint a jó friss vizet. — No én meg a mondó vagyok, hogy régen a föld alatt volnék, ha nem innám meg délben és este az én rendes porció félmeszely boromat, persze nem afféle pancsolt bort, hanem igazi szegszárdit, melyet magam termelek. Szinte érzem, a mint vérré válik bennem. Ki ne hallott volna ilyen, vagy ehhez hasonló okoskodást a szeszes italok hasznossága vagy ártalmatlansága mellett ? Mindenkinek meg van a maga véleménye, amelytől nem tántorítható el. Kinek van hát igaza ? A válasz a középuton fekszik. Mert igaz ugyan, hogy az ember természetének ősi romlatlanságában és egyszerűségében nem kívánja meg a szeszes italokat. A gyermek vagy asszon}', aki még nem ivott bort, undorodik tőle. És tény az, hogy az emberi faj nem távolodott volna el idegműködésének tiszta egyszerűségétől annyira, ha az ember hajdanta meg nem Ízleli vala a szőlő nedvét. Azonban — fájdalom — »a civilizáció« (!) előrehaladásával s a társadalmi ferde szokások által az ember szervezetének működése eltereltetett ez ősi egyszerűségétől. És igv történik, hogy vannak állapotok, vagy régi fejlődési zavarok, a melyekben az
