Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-04-17 / 15. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 116 Cserebogár Jóska a bakteri tisztet Még az nap megkezdő, mit jo jelnek néztek. Nyugodt volt a helység valamennyi népe, Hogy a sok lopásnak lesz már egyszer vége. S valóban üres lett most az ivó-korcsma; A korhely irháját idején elhordta; Mert nem hinné senki azt a nagy félelmet, Melyet Cserebogár Jóska botja keltett. Bakteri jelszava hangzott minden éjen : »Korhely és csavargó menten haza térjen! Munkátlan kártyázó s tivornyázó népség, Nyugalomra menni, felhívom ne késsék!« Azt csak nézni kellett, mint kotródtak széjjel; Ki bőrét féltette, nem csavargód éjjel; A korcsmában korhely soha sem maradt el, Nehogy ránczba szedje az uj ráthi bakter. És ez igy ment folyton, igy ment mig megállód, Mig egy szörnyű bűntény, nem látott világot. Elbámult a helység annak hallatára, Melynek, mindjárt mondom, hogy jöttek nyomára. A község, mint mondám, soha sem vizsgálta, Cserebogár Jóska honnan került Ráthra; S igy az egész tempó csupán abból állott, Hogy nagy szál-termete bakternek bevállott. Ámde tudni kell, hogy Cserebogár Jóska, Mielőtt Ráth földjét, mint bakter taposta, Nemcsak rossz ember volt, köztünk legyen mondva. De kitanult tolvaj, korhely és goromba. Eleinte magát ránczba szedé persze, Midőn hivatalát nyilván által vette, Mustrálta is sokszor ő a csavargókat, De csak, hogy ámítsa a szegény lakókat. Mert igaz, sok tolvaj futod szerteszéjjel, Sőt részeg ember sem csatangolt már éjjel; De hisz Cserebogár Jóska egy magában, Többet ivott s lopott mint bár tizenhármán. Midőn az éj sötét fátyolt vont az égre, S a ráthi lakóknak álom jött szemére. Cserebogár Jóska kis lámpája mellett Mindig ott motozott, a hol ép nem kellett. Kezdetben csak csibét, vagy pár kövér tyúkot. Már később libákat s malacot is lopott. Sőt üszőborjut is csent már nem sokára S italbér fejében hordta a korcsmára. És ez gyakran ment igy, óvatosan persze; Ámde a lopásban nőttön-nőtt a mersze, S midőn hallá, hogy a kárvallott felsóhajt, Ő lármás hűhóval kutatta a tolvajt. »Pozdorjára töröm, engem úgy segéljen!« Lármázott, az ólat megmotozva mélyen; S mig a kárvallott fél köszönte jóságát, Ő titkon röhögve saját huncutságát! Így ámitá rendre a kárvallott népet, Mig ő a bűn utján egyre tovább lépett; S furcsa és különös, hogy hát a községben Még csak nem is sejték: a tolvaj ki légyen. Ámde mi az észnek sötét, titkos távol, Ott az igaz biró rém kardja világok Mert habár a törvényt kijátszhatja eszed, De tudd meg, bűnödért méltó béred veszed! * * * Egy napon épenség az ötödik évre Cserebogár Jóska várt a sötét éjre; Özvegy Sánta Zsuzsi nagy hízott disznóját Szándékolt ellopni, ismervén az ólját. Borzasztó fellegek boriták az eget, Haragos villámok szaggatók a léget; S már mindegyik háznál aludt a nép mélyen, Csak a bakter sípja sikoltott az éjben. Cserebogár Jóska leázva, megázva, Ment, a merre feküdt Sánta Zsuzsi háza. Feltörte az ólat s a mihez már sejte, A disznót vállain kifelé cipelte. Rettenetes dörgés hangzott most a légben; A bakter botorkált a sürü sötétben. Részeg lévén, hozzá, kóválygott a lába, Hirtelen megbotlott a kút oldalába. Haragos villámfény gyújtott most világot; Ah késő! a bakter nyakig vízben állott, A disznó röfögve nehezült reája — S megfulladva értek a kútnak aljára. *-k * Másnap reggel a nép már a kutnál járt-kelt; Ott látták a disznót, ott lelték a bakteri; Volt szörnyű ámulás és tömérdek sóhaj ! Ah, ki hitte volna, a bakter a tolvaj!.... Az absolutismus alatt. Mint egyedül magyarul tudó k. jegyző vezettem a Székely földön kezdetben a sorozási munkálatokat a magyarul egy-egy szót alig tudó báró Malcomes elnöksége alatt. Elnök kérdi a sorozandót: Hogy hívják téged'.' Sorozandó: Szarka Pál. Elnök: Ej csúf. írjad neki Kukorica kapál. Elnök: Mi a mesterséged ? Sorozandó: Csizmadia. Elnök: Irjád neki Csizmás diák. Nevettem, de az elnök is nevetett, jó ember volt a Báró. ISMERETEK-TARA. Népek és országok. A japán katona. Rendkívül érdekes könyv jelent meg Párisban. A szövetséges hatalmak khinai expedíciójával foglalkozik. Szerzője Frey tábornok, ki mint francia parancsnok résztvett az expedícióban. Ez alkalommal bő alkalma volt a japán katonasággal megismerkednie. Könyvében elmondja tapasztalatait és véleménye annál hízelgőbb a japánokra nézve, hogy olyan ember hangoztatta, aki mint az Oroszországgal szövetséges francia hadsereg tábornoka, bizonyára nem túlságos szimpátiával viseltetik a mikádó hadserege iránt. Könyvének ebből a részéből a következőket közöljük:
