Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-10-05 / 40. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 321 OLVASÓKÖR. Igazságos Mátyás király életéből. Igazságos Mátyás király emlékének szép szobrot állítanak Kincses Kolozsvár városában. Megígértük, hogy ezen alkalomból a mi újságunk írni fog arról a nagy királyról, a kiről a magyarnép még most is mindig azt sóhajtozza: — Meghalt Mátyás király, oda az igazság! Lehet hogy ezeket az apró-cseprő dolgokat talán már hallottátok, olvastátok iskolából, könyvekből... De azért jól esik ám ismét és ismét felújítani azokat a dolgokat, melyek arról tanúskodnak, milyen volt hát a világ igazságos Mátyás király idejében? * * * A nagy Hunyadi Jánosnak két fia volt. László és Mátyás. Kapisztrán János, a hires barát és hős, ha a fiukkal járt-kelt: mindig a kisebbiket, Mátyást eresztette az apja jobbjára. Az idősebb László fiú pedig egyre balra került. Pedig hát fordítva inkább helyén volt volna. Magának az apának, hős Hunyadi Jánosnak is feltűnt ám ez a dolog Kérdezte is Kapisztrántól, hogy hát mi volna ennek oka? A szent aggastyán a jövendőket látó sejtelemmel igy felelt: — Azért tisztelem meg inkább a kisebbiket, mert László rövid pályája után le fog tűnni. Mig Mátyásra a királyi trón, a szent korona várakozik. Es a sejtelem megvalósult. Hunyadi Lászlót, a nagyobbik fiút, mint az közönségesen tudva vagyon rövid pályafutása után, legszebb korban lefejezték. Mátyási pedig, a tizenhét éves ifjút előbb Prágában, majd Bécsben fogolvlyá tették. No hát ugy-e szép trónra jutott, gyönyörű koronát kapott a rablánczokban. De hallga’ csak! Szenvedések teszik igazán nagygyá az embert. . . . Mátyás sokat, kimondhatlant tűrt, szenvedett a fogságban. A nehéz vasat ugyan már levették lábáról-kezeiről, de azért az őrök, börtönfelügyelők — ismervén a szent aggastyán jóslását — sértegették, gúnyolták. — Ez lesz a magyarok királya! — No hát, hol a trón, a korona? így csúfolták szívtelenül az ifjút és ugyancsak röhögtek az ő tehetetlen állapotán. Fájt Mátyásnak ez a dolog nagyon. De egy alkalommal, mikor már a csőcselék — cseléd nép is azt kiáltotta felé: — Itt a magyarok királya! Nagy haragra lobbant és igy tört ki: — Várjatok csak, leszek én még a li (bécsiek) királya is. Erre még nagyobbat röhögtek. Pedig hát tudjuk ám, hogy ez a fenyegetés nem röhögni való volt ám! Majd meglátjuk. * * * . . . László király, a ki a Hunyadi nagyobbik fiát, (bár megesküdött, hogy nem bántja) lefejeztette nagy lelki gyötrődések és kínok közt halt meg. Ekkor az országban már végig sirt az óhajtás, hogy hát legyen már egyszer magyar a magyarok királya. Igen ám, de régi példaszó, hogy két magyar elégséges arra, hogy együtt ne tartsanak. Az ország szine-java azt kívánta, hogy Hunyadi Mátyás, a fogságban levő ifjúé legyen á magyar trón. — A’ kell még, szólották a Hunyadi ház ellenségei, Garaiak és Újlakiak. — Már miért ne lenne a Garai vagy Újlakiak családjából ? Hej, de a magyar nép már torkig jól lakott ezekkel az emberekkel! így érzett a magyarnép, mikor 1458. esztendőnek január hónapjában király-választó országgyűlésre jöttek össze a főurak és nemesek. •Hosszú volna elbeszélni, hogy és miképen alkudoztak. Csak annyit említek, hogy rettenetes hideg tél volt. Az ős Duna keresztül-kasul fagyott. Szilágyi Mihály tizenötezer emberével ott fázlódott türelmetlenül a Duna jegén. Türelmetlenül várták mi leszen hát? Mikor aztán elvárni nem bírták a főurak, nemesek egyességét ezernyi torokkal kezdették kiabálni: — Éljen Mátyás király!! A pesti nép hallja ezt. Utána kiált tehát. — Éljen Mátyás király! Erre a kiáltásra a már már megegyező királyválasztó nem csak is tódulni kezdettek a Duna felé és ők is belevegyültek a kiáltásba: — Éljen Mátyás király ! És bekövetkezett a szent aggastyánnak Kapisztrán Jánosnak jóslása. Mátyás a magyar nemzet királya lelt! * * * Hej, rég nem volt a magyarnak ilyen öröme. Az emberek egymás nyakába borultak. Az aggastyánok sírtak. A gyermekek nótákat énekeltek. A templomok harangjai megszólaltak és zúgva hirdették, hogy — Újra magyar ember a magyarok királya! Nagy, fényes küldöttség megy most Prágába. Mert Mátyás, László király halála után már nem volt fogoly, hanem Podjebrádnak, Cseh-ország kormányzójának vendége. A követségnek Szilágyi Mihály, Mátyás nagybátyja volt vezetője. De ott volt ám a küldöttségben az özvegy Hunyadiné is, a kinek szive csak úgy repdesett az örömtől, hogy végre meg ölelheti most már egyetlen fiát. És jött viszsza — a követtség az ifjú Mátyással. Mikor a magyarok elsőben meglátták Mátyást — valóságos örömzivatarban törtek ki. Előállott Vitéz János püspök és hatalmas latin nyelven köszöntötte az ifjú királyt. Mátyás se engedett ám! Ő is beszélt. Még pedig annak rendje és módja szerint latinul. Igen ám, de nyelve hiába bírta a szót. A szive megakasztotta. Szemébe köny szökött, ajka remegett, hangja megtört . . . egyszer csak hangosan zokogni kezdett. Zokogtak a magyarok is. Hát még mikor látták, hogy az ifjú Mátyás, odaszalad édes anyja karjaiba. Aztán, mikor átölelték egymást és ugv sírtak hosszasan! Ki tudná ezt a jelenetet leírni, Én nem tudom. Hiszen még a vén harczosok is törülgettéií szemeiket! Az anyák karjaikon magasra emelték gyermeküket és úgy mutatták nekiek az itju Mátyást: — Ez a mi királyunk! Szép idő volt ez, atyámfia! Talán szebb nem volt azután sem! Hát ha szívesen olvassátok e gyönyörű idők történetét, bizony hogy én tovább is irok Mátyásról, az igazságosról. Mester» Török mondások. A ki a szokást teszi hatodik érzékévé, annak a többi öt semmit sem használ. — Az oly bolondon nem lehet segíteni, a ki bölcsnek tartja magát. — A bölcsnek nincs szüksége aranyra, mert ő már bölcsesége révén is gazdag. — Nevetséges, ha két bolond pöről; bosszúságot okoz, ha bölcs bolonddal veszekszik; halálosan szomoritó, ha két bölcs éles fegyverrel támad egymásnak. — Ha nagyon vígan ég a fa, hamar hamuvá válik. — Az idő parittyázo nő, ki gyakran sokáig czéloz, de végre mégis eltalálja a bűnöst. — Mindig kicsiny a bolond fejében támadt gondolat. — Meg ne vess senkit, a kit nem ismersz. A kaktusz levele is szúrós és keveset mutat, de dagadó és biborszinü a virág, mely a tövises levélből nó. — Ha ellenségednek érczhom- loka van : ne röpíts rá nyilat.
