Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-23 / 12. szám
Adós — fizess! Az ám! Ezt a könnyű röptű szólást hallja ma legtöbbször, legkülömbözőbb oldalról a gazda. Mert úgy vagyon, mint ti legjobban tudjátok jó magyar népem, hogy a gazda embert még az ág is huzza. Egykor, talán még nem is olyan régen a szegény emberről szólott ez az öreg közmondás. Fordult a világ sora! Most már elmondhatjuk a gazdákról is. A magyar gazda is — szegény ember lett. Nagyon huzza az ág. Adós — fizess! Ez a hang üti meg az ő tűiét, ha lefekszik, ha fel kél! Úgyszólván házi verklije lett, mely ha elhagyja az egyik hangon, újra kezdi — a másikon. Azt is tudjuk már jó régen, hogy a gazdaság pénzből él. Pénz — azt mondják van ma elég, sőt sok is. Csak a gazdák nem igen érzik. Pedig nekiek fizetni kell ám! Mert jön az adóvégrehajtó, kiteríti a sok egyenes és görbe adóról szóló reslán- eziát. Hja, az ország nem várhat. A kormányzat kereke egy perezre se szünetelhet. Adós — fizess! Mert jön a banki terminus, törlesztés, kamat. ’Iszen a gazda reménységgel, számi fással vette kölcsön a garast. Hátha másképen leszen a jövő aratáskor ? Éppeg: úgy lett, vagy tán még rosszabbul, mint a múlt esztendőben. Az mit sem tesz! Adós — fizess! Vakarja is a szegény gazda gonddal teljes fejét — egész kopaszra. Honnan a fészkes ízéből fizessen az ember, mikor — nincs! Nagy szó pedig az a — nincs! Kegyetlen erős szó! Azonközben akárhogyan is gombolyítsa, meg ereszsze vissza a gazda gondolatainak I szálait: a vége csak az leszen, hogy hát fizetne biz ő, de hát neki is van egy adósa. Ez az ő adósa pedig már jó ideje meg- csökönyösödött; nem fizet úgy, mint szeretné vagy tán, mint kellene is. És tudjátok-e, hogy ki az az adós, a kire a gazdák olyan nagyon számítanak ? A föld! Igen atyámfiai, mely egykor nem is oly régen olyan kövér kamatot fizetett a gazdáknak. országnak és mindenkinek, a kinek pénzre volt szükségük. Az ám. de most már belefáradt. Hiába szorongatják, hogy adós — fizess! Nincs hajlandósága a fizetésre. Nem igen mozdul. Némán, elhagyottan bámul gazdájára. — ’Iszen. jó emberek igy szólal meg aztán ez az áldott, jó föld -- legyen szivetek! Jtn már visszafizettem, a mit adtatok. A tőkét is, a kamatokat is. Bőségesen, akár az uzsorásoknak! Embereljétek meg magatokat, nézzétek elsoványodtam: kiszipolyoztatok, hát hogy várhatjátok tőlem, hogy még mindig fizessek. Atyámfiai, ez a kis példabeszéd a ti adósotokról a földről és a fizetésről nem afféle tréfa vagy mese számban megyen ám! Szentül igy áll a dolog mai napság, hiába csóváljátok a fejeteket! Annak a jó áldott földnek kivettük már a zsírját. A mit neki adtunk, talán régen volt és a gazdák azt hiszik, hogy ezért az a föld örökké adósuk marad. Örökké uzsorás kamatot fizet. De nem ugv! A földbe tőkét kell ám fektetni. Meg o kell adni a magáét, különben felmondja a szolgálatot. Nem tekinti magát adósnak, nem is fizet ám kamatot. Ez oly természetes dolog, hogy senki rajta meg nem ütközhetik. Lapunk mai száma 12 oldal terjedelemben jelenik meg. '*^||
