Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-02-02 / 5. szám

40 MAGYAR FÖLDMIVELŐ mint az a körülmény, iiogy melyik határszéli helyen jött Romániába. A községtanács szabad belátása szerint határozza el, hogy az idegeneknek szabad-e a községben tartózkodnia vagy sem. Az idegen munkásokat alkalmazó vállalkozóknak kezességet kell válalniok a munkások adójáért. Az idegenek, kik e törvény intézkedéseinek nem felelnek meg, kiutasittatnak az országból. Kávéház, vendégló', pék­üzlet vagy bár mily nyilvános jellegű vállalkozásra csak románia honpolgár kaphat engedélyt. — Bányakatasztrófa, Lew-Yorkból jelentik, hogy Oscalosa mellett egy kőszénbányában iszonyú robbanás tör­tént, amely sok embert megölt. Eddig 8—12 megtalált holt­testről és 26—60 eltemetett emberről beszélnek. Az angolokat ismét verik! Legújabban ismét rossz hírek érkeznek az afrikai harcztérről. Az egyik ezt jelenti: A Dornfontain mellett vívott ütközetben elesett egy angol őrnagy és négy katona, tizenkilenczen megsebesültek. Más ütközetben elesett egy angol katona és 19-en sebet kap­tak. Vesslcl kommandója a Fokföldön elfogott ötven angol katonát. Pretóriából jelentik : A napokban 150 búr meglepett 35 benszülöttelt, a ki neomary fedezete alatt Lindiqueszruit mellett füvet kaszáltak. Az angolok kemény ellentállás után megadták magukat a tulnyomó számú ellenségnek. A burok részéről elesett egy és megsebesült hat ember. Azonkívül a burok állítólag agyonlőttek négy fegyverlelen benszülöttet Közös beszélgetések. Zemplén. B—i. Az a föur oly ntagasan áll ma már a nemzet előtt, hogy holmi köpködéssel őt távolról se‘ érint­hetik. E magaslatról az a four is bizonyára tudja, hogy ha nagy, országraszóló működése közben minden utána izgató kuvaszra követ hajjilana, bizonyára sohase érné el nagy czéljait. Cs. S. — y. Az olvasó gazdakörök életéből szívesen veszünk tudósitásl. Legyen az rövid és velős R. K. Sámson. Arról az ügyről igenis írni fogunk. Csak türelem. K. R. Szokond. A bő tudósítást nagyon köszönjük, alkalomadtával fel is használjuk. Egy tann. Mindig alá kell Írni a tudósítónak igazi nevét. Mi nekünk okvetlen tudnunk kell, hogy kitől ered a tudósítás. N. F. Sámson. R. V. ©etetnek. A kérdéses lapokat a kívánt czimre pontosan elküldöttük. A hiba az illető postahivataloknál történhetett meg. T. A. líyéstya. Az I., II., III. évfolyamok tartalmai már elfogytak. A IV. évfolyam tartalmát szívesen küldjük. e^Yx„xtxtlX|x..xjx,.xjx,_xJa,.,XÍa„x*A,,xjx,,xj£.,xj>§ xjx,.xtx,.xtx..xtx.,xt£,.xtx. XfX- ’xiv 'xjx' *XJx' ’ 'xjx* ’x|x* ’xfx' 'xjx' VJx' X^.' 'xjx' *xix‘ 'xjx’ 'XfX' 'xjx ‘XfX* NEVESSÜNK!!! Drótos bírálat. Erős basszus hangja volt a falusi kántornak. Egy temetésen a drótos tót kalaplevéve hallgatja a búcsúztatót s a végén meg is dicséri a kántor hang­ját, mondván: Kár, hogy kántor, de jó drótos meg lett volna kántorba! * De — mikor lesz az? Kérő: »De kérem alásan, tizezer korona ho­zomány mégis csak nagyon kevés.« Apa: »De hiszen halálom után az egész va­gyonon! magukra száll.« K érő: »Jó, jó, — de körülbelül mikor lesz az ?« FEJTÖRŐ. Betü-talány. A talány megfejtését legkésőbb 2 bét leforgása alatt kell szerkesztőségünkbe beküldeni. Erre legalkalmasabb egy 5 filléres levelező-lap. Egy levél alá többen is aláírhatják nevüket. A talány helyes megfejtői között egy igen szép köny­vet sorsulunk ki. A 2-ik számban közölt mértani talány helyes meg­fejtése : Helyesen megfejtették: Zálaly Lajos, Juhász József, Szabó Bertalan (Nagy-Rozvágy up. Iíis-Rozvágy Zemplénin.) Dombi Karolin III. oszt. tanuló, Dombi Sándor, Gallai Fe- rencz földműves (D.-Föld vár.) A kitűzött jutalmai Gallai Ferencz (D.-Földvár) czi- mére menesztjük. G azda-körök, olvasó-egyletek figyelmébe! A Magyar Földmivelö 4 évfolyama, kötve még mindig kapható. A négy kötetet melyek telve vannak szebb és szebb olvasmányokkal együttesen megrendelve kivételesen 13 koronáért küldjük még pedig bérmentesen az olvasóköröknek. A harmadik évfolyam, mely egészen önálló és használható a könyvtárakban egymagában is meg­rendelhető. Ennek az egy évfolyamnak (52 nagy iv) bekötve és bérmentesen küldve ára 1 frt 50 kr. A kiadóhivatal. Terményárak e hét folyamán. TERMÉNY-NEME­50 kilogramm ára TERMÉNY-NEME 50 kilogramm ára k. f. k. f. k-.l f-1 k-1 f. Árpa 5 75 6 20 Muhar 9 10 Búza 8 85 9 75 Bab tarka 6 50 7 _ Ro zs 7 40 7 85 Bab n. fehér 7 25 7 10 Zab 7 50 7 75 Borsó 10 — 11 _ Te ngeri 4 88 5 15 Lencse min. szer. 13 — 16 _ Lu czerna m. 50 — 55 — j Köles 4 25 4 50 Vörös lóhere 52 — 62 — Köles kása 9 75 11 Baltaczim 15 50 16 Szatmáron, nyomatott Morvái Jánosnál. 19027

Next

/
Oldalképek
Tartalom