Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1902-11-30 / 48. szám

MAGYAR FÖLDMIYELŐ 385 intézzék el, hogy inig az egyik kiveti, addig a má­sik sógor legyen az ablak alatt és szedje fel a pénzt. Az asszonyok eló'bb nagy lármát ütnek. De utóbb a két testvér majd egymáshoz szalad pa­naszra. Elátkozzák az órát, mikor ilyen két ember­hez férjhez mentek, kik a száz forintokat az abla­kon szórják ki. Most aztán azért is megbékélnek, még pedig az elöljáróság előtt. Mikor a békesség megvan, előmutatják a száz forintot. És megmagya­rázzák nekik, hogy ugyan most kidobták, de jó em­ber találta meg, a ki nyomban vissza is adta. Ha­nem ha a prókátoroknak adják, keresz­tet vethetnek reá. Ez az én tanácsom. Az atyafiak szépen megköszönték a földes ur­nák ezen jó tanácsát. Azonképen fognak cselekedni. Es nem győzték áldani a jó Istent, hogy szót fogadtak. Mondogatták is Nagy-Kállóban a heti vásáros embereknek: — Ha Kállay Miklós földes ur nem tud jó ta­nácsot adni, hiába mennek akkor a prókátorokhoz. * Hát ilyenek voltak a régi jó földes urak. Össze­forrva a néppel, bubán örömben, bajban egyará- nyosan. Vannak most is ilyenek, de el kell jönni még egyszer az időnek, mikor a magyar a magyar­ral újra igaz testvér leszen. Földesur és paraszt egyarányosan. Két halálos ítélet. A szatmári kir. törvényszék palotájában ujfent szomorú kötelességet teljesített az esküdt szék, ille­tőleg a bíróság. Kötéláltali halálra ítélte Dobje Alexa és Bura Mihály komorzáni oláh parasztokat, a kik junius hó hetedikén Bura Györgyöt álmában és bosszúból meggyilkolták. Olt voltunk a tárgyaláson és elborult lélekkel tapasztaltuk, hogy hazánkban olyan községek is van­nak, még pedig jó számmal, mint Komorzán. A hova úgy látszik a műveltség, vagy mondjuk ember nevelésnek alig hullott egy piczike kis szikrája. A hol úgyszólván állat módjára tengődnek a lakosok. A hol az embert olyan közönynyel és a borzadalom- nak teljes hiányával ölik le, mint akár a csirkét, vagy más állatot. Az egész tárgyalás azt a benyomást tette reánk, hogy ezt a szegény népet is a vad ital, a pálinka teszi eszeveszetté, igazán állattá. A korcsma, az ital központja, mozgatója az ő életüknek. A behitt 36 tanú közt, mint tanú ott volt az egyetlen nadrágos és csizmás kazár, a korcsmáros is. A ki minden tanút jól ismer. Ismeri a vádlottakat is... hiszen sokszor megfordultak nála. A vádlottak különben konokul tagadtak, tagad­tak az utolsó körömszakadtáig. De tagadásukkal mit sem értek. A kir. ügyész megszorította őket és a körülméuyek is hangosan kiáltották a szerencsét­lenek felé: »Ember gyilkosok vagytok!« A halálos ítélet látszólag mély hatást tett reá­juk. De el ne higyjük ám azokat a meséket, a mi­ket egyes újságok a közönség hiszékenységének feltálalnak. Hogy például az elitéltek bibliát kértek és azt olvassák a sötét börtönben. Hiszen ezek a szerencsétlenek olvasni sem tudnak! Megtörtek ők szörnyű nagyon. S ha ártatlanságukat emlegetik is, bizony, hogy a lelkiismeret mardosása már most kétszeres, sőt százszoros erővel kínozza őket éjjel­nappal. Ez a tárgyalás is meggyőzhetett arról minden emberfiát, hogy elvész a nép, nevelés és oktatás nélkül. Azért oda kell törekednünk minden erőnk­ből, hogy hazánk legtávolabbi községeiben is, erős és mélyreható nevelés és oktatásunk legyen. És az­tán? Hogy avval a vad itallal végezzen egyszer valahára a kormányzat, különben hiábavaló a leg­szentebb törekvés is. Az Orsz. Gazd. Munkás- és Cselédsegély- pénztárt ajánljuk jó indulatába. ismertesse ezt az intézményt a nép körében. Hiztositsa cselé­deit ezen segély­pénztárnál. — A gazdasági mun­kásokért. Darányi Ignácz a jö­vő évben lényeges újítást tervez a Segítő-Pénztárnál, amennyi­ben legalább is ezer tagsági helyet ösztöndíjas ala­pítványképpen óhajt rendszeresíteni olyankép­pen, hogy ezer munkásért az állam fizesse öt évig a tagsági dijat. De ennél lényegesebb újítás a miniszter azon terve, melylyel el akarja érni azt, hogy a gazdasági mun­kásoknak a szorosan vett gazdasági munkákon felül is legyen jövedelme. E czélt ugv véli elérni, hogy a népies háziiparok, melyek egy kis betekintéssel különös előképzettség nélkül is haszonhaj tők, pl. a seprőkötés, gyékényfonás, baromfi- és selyemtenyész­tés, méhészet, kertészkedés, gyümölcs- és zöldség- termelés, a feles mivelésre való vállalkozás slb, a gazdasági munkások közt meghonosítja és a kezdet­hez — tekintettel, hogy minden kezdet nehéz — a szükséges előleget adja. Ily támogatásra a miniszter az 1903-iki költségvetésben 300.000 koronát szánt. E támogatás nem akar könvöradomány lenni, ha­nem kizárólag a józan, törekvő, becsületes munkás­nak támogatása olyannál, aki akar is, tudna is magán kellő módon segíteni. A miniszter eszméje nagyon életre való és ismerve szorgalmas népünket bizton tudjuk, hogy a népnek is, az államnak is, a kis iparnak is lesz belőle haszna. — Magyar munkások idegenben. A ki­vándorlók okulására szolgáljon magj'ar véreinknek külföldön való kizsákmányolása, mint ahogyan az Bern svájszi kantonban történt. Messing-testvérek, saintbrix-i vasútépítők Magyarországból hozattak negyvenhat földmunkást. A vállalkozó minden lehető utón módon megcsalta a magyar munkásokat. Ezek panaszukkal Waegli delsbergi községtanácsos elé járultak, aki táviratilag tudatta a berni munkás­egyesület titkárával, hogy a magyarok a rossz díja­zás és bánásmód miatt vissza akarnak térni hazájukba, de útiköltségük nincsen. A titkár értesítette erről az osztrák-magyar nagykövetséget, aki megindittatta a vizsgálatot és jegyzőkönyvet vétetett föl. A vállal­kozók mindenféle czimen jogtalan levonásokat tet­tek, úgy, hogy alig maradt valami a magyar munká­sok keresetéből. A Messing testvérek czég, noha kötelezte magát arra, hogy minden magyarnak egy frank napszámbiztositékot ad, e kötelezettségének eleget nem tett. A negyvenhat csalódott magyar munkást a követség anyagi támogatásával elindí­tották mostohán otthagyott hazájuk, Magyarország felé. — Militicsi arató. Vujevich Benő, nemes- militicsi arató az aratás előtti napokban megbetege­dett, az elvállalt aratási munkát nem tudta meg­kezdeni s igy nincs télire betevő falatja. Vujevich csak az év elején lépett be a munkássegitő pénz­tárba és egy fél évi diját le is fizette. Minthogy a nyáron át semmi keresete nem volt és még aug. hónapban is munkaképtelen volt, segítségért folya­modott az Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd- segitőpénztár igazgatóságához. Az igazgatóság Vuje- vichnek 150 korona rendkívüli segítséget állapított meg s azt Bari Zsigmond dr., a munkáspénztár tit­kára át is adta. — Nemes emberbarátok. Örvendetesen gyarapszik azon nemes szivü munkaadók száma, a kik saját költségükön biztosítják cselédjeiknek a munkáspénztár áldásait. Újabban két ilyen ember­barátnak áldozatkészségéről kaptunk hirt. Báró Biedermann Rezső értesítette az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár igazgatóságát, hogy szentegáti uradalmának minHa^rm on7Hnsáoi p«p1pH-

Next

/
Oldalképek
Tartalom