Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-30 / 48. szám
384 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A száz éves Nemzeti Muzeum. Múzeumnak nevezik az olyan hetyiséget vagy intézményt, melybe a régi-régi emlékeket, tárgyakat, műkincseket, pénzeket, könyveket, állatokat, madarakat, fegyvereket, Írásokat gyűjtögetik és őrzik. Minden nép, nemzet arra törekszik, hogy legyen virágzó Múzeuma. Sőt nem csak a fővárosban, de a megyékben, a városokban is. A mi édes hazánknak 100 esztendővel még nem volt rendszeres, országos Múzeuma. Egyes fő ranguak vagy mások nagy áldozatokkal és buzgó- sággal gyűjtögették a régiségeket és ritkaságokat. De országos, külön Múzeumunk nem volt. Most november hó 23-án volt száz esztendeje, hogy Széchényi Ferencz gróf az országnak adományozta gazdag könyvtárát, régi pénzeit, egyszóval családi múzeumát. József nádor meg erre azt indítványozta az országgyűlésen, hogy az ország építsen egy szép házat, Múzeumot, melyben Széchenyi Ferencz és más hazafiak adományát elhelyezhessék. A Széchényi család nevét két nagy nemzeti intézmény fogja megőrizni a magyar nemzet életében. A Nemzeti Muzeum és a Magyar Tudományos Akadémia. Egyiket Széchényi Ferencz, a másikat Széchényi István, Ferencz fia alapította.! • «flfcte.; - ---A n ádor indítványát elfogadták és csakhamar felépült a Nemzeti Muzeum, mely a fővárosnak egyik legdíszesebb épülete. Száz esztendő óta a Muzeum úgy meggazdagodott, hogy versenyre kétbármety más nemzet ilyen- nemű intézményével. Mily értékes könyvek például a Mátyás király könyvtárából való hires könyvek! Ott találhatjuk a legrégibb magyar-irást is, az úgynevezett »Halotti Beszéd«-et. Hát még aztán levéltára, kézirat gyűjteménye, fegyverek, pénzek, ásványok, képek egész sokadalom. Bizony el ne mulaszsza a fővárosba jutott em- bér a Nemzeti Muzeum megtekintését. Mert úgy jár, mint az egyszeri ember, a ki Rómában volt és a pápát nem látta. Már pedig a ki Rómában volt és pápát nem látott, arról azt mondják, hogy nem is volt Rómában. A Múzeumnak minden nap más-más osztályát nyitják ki. Például ma a könyvtárt, melynek 200 ezerig való könyve van. A száz éves jubileumra szép ünnepet rendeztek. Az ünnepség egyik kimagasló része gróf Széchényi Ferencznek, a Nemzeti Muzeum nagynevű alapítójának szobor leleplezése. A magjar föld népe legyen ott lelkében e szép ünnepségen. Hiszen Széchényi Ferencz r lelkének egész hevületével szerette ezt a népet. Ő mondotta fiának, a legnagyobb magyarnak, Széchényi Istvánnak amaz emlékezetes szavakat: — Fiam, becsüld meg a földmives emberek kérges kezeit, mert azok keresik nekünk a — kenyeret! xjx, xTx. xtx. ,xtx. xfx. xtx. x+x,.xfx, x|x, ,x+x. Xtx. x+x xfx..xfx..x+x. xtx..x+x.y«y+x, x+x..x+x OLVASÓ-KÖR. A régi jó földesurak. — Vas Gereben után. — Kállay ur éppen a tornácznak tartott. Szűrös atyafiak érkeznek egyik szabolcsmegyei községből. A földes ur már jó előre szives szókkal fogadja őket. — Mi jóban járnak, atyámfiai ? — Tanácsért jöttünk, nagy jó uram, kezdette az egyik, ha nem vetné meg kérésünket. — Talán csak nincs pörük? — De epeg’ van ám, ha már meg kell vallanunk ! Még pediglen egymás közt. Mert ugv tessék felvenni a dolgot, hogy mi atyafiak vagyunk. Kállay ur nevetett. — Hogyan is lennének meg az atyafiak pör nélkül ? — Mi tehát sógorok vagyunk, nagy jó uram. A mi feleségeink egy testvérek. Aztán az öregek halála után mostan már nem tudunk egyezségre jutni. Pedig már prókátort is választottunk mind a ketten Nagy- Kállóban. — Atyafiak,, én nem kérdem, miért vesztek össze. Hanem, a mint mondják, most ketten osztoznak ugy-e ? — Csak ketten! — Sa prókátorok (fiskálisok) mennyit kértek fáradság fejében egyiktől ? — Az volt a sok, nagy jó urunk. Mert az enyém is kért mindjárt száz forintot, meg itt a sógoromé is kért annyit előre. — Értem — válaszolt Kállay. Tehát most már négyen osztoznak. A két sógor, meg a két prókátor. — Akkor hát már nagyon sokan leszünk az örökséghez. — Hát ha megegyezni nem tudnak, bizony, hogy kénytelenek lesznek prókátor kezével a dologhoz nyúlni. — Mi csak megegyeznénk nagy jó uram. Hanem az asszonyok, azokkal gyűlik .ám“ meg a bajunk. — Talán pazarló mind a kettő? — Dehogy az, dehogy az! Sőt inkább a megevő falatot is majdnem riva dugja mindegyik a szájába a szörnyű takarékosság miján. — Annál jobb, atyámfiai. Menjenek csak most haza. És egyetlen szót se’ szóljanak erről a dologról. Vétessék ki a ládafiából az asszonyokkal a száz forintot. Hadd gyönyörködjenek benne. Mikor aztán a pénzt megszámlálják, a férj markolja fel a pénzt, és vesse ki az ablakon. Ezt mind a két háznál úgy Hazafias ünnepség a Nemzeti Muzeum előtt.
