Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-30 / 48. szám
V. évfolyam. Szatmár, 1902. november 30. 48. szám. Falusi leányok a — városokban. Mikor a tél közeledni kezd, a falusi élet képe nagyon megváltozik. A föld népe behúzódik a szükes fészekbe, a kis falusi házikókba. Munka nem igen akad. A dolgot megfogható kezek tétlenségre vannak kárhoztatva. Pedig a gyomor télen is megkívánja a magáét. A kenyeret csakúgy pusztítják a családtagok a munkátlanság idejében is, mint mikor garast hoznak haza. A szülők gondokba esnek. A gazdának homlokába ugyancsak beleszánt a töprengés, ha nagy számú családjára tekint. És ugyancsak nagyokat sóhajtva mondja az egyszeri székelylyel:-7- Most légy okos Domokos! Észreveszi a töprengést az alig felcseperedett leányzó is. Szinte fáj lelkének, hogy nekie naponkint kenyeret szelnek, de egy gyermeknek való mindennapit sem kereshet a házhoz. Aztán meg olykor leánytársai is érkeznek vendégül a városból a faluba. Mily másképen vannak ezek öltözve! Derekuk olyan peczkes, hogy alig bírnak lehajolni. Ruhájuk csak úgy fut az őtisektől. Még arany pénzt is hoznak a házhoz. Hát lám, milyen szép, hogy keresnek. így gondolkozik már az alig bimbójában feslő falusi virág. Űzi őt a tél unalma, kergeti a „nincs“, kecsegtetik a városban szolgáló leánytársai... Es téli időben a városban könnyebb is cselédet kapni. A falusi leányok csak úgy özönlenek. Mert hát szolgálni „nem szégyen.“ n,s ki fogja tagadni, hogy a tisztességes, becsületes szolgálat nem is szégyen? Csakhogy sok-sok ok mián veszedelmes oz a szolgálat. Nem csak magára a szegény falusi leányra, de a községre és így a falusi jólét emelésére nézve is. Mert hej, szegény jó anya, a ki oly féltékenyen őrködtél otthon leányod becsülete, tiszta szive fölött! Tudd meg, hogy leányodat kész veszedelembe kergeted, mikor nagy könnyen elereszted szárnyaid alul. Mint sértetlen virágok lépik át a házad küszöbét, hagyják el a falut. És mi hamar letörnek, elhervadnak. Bukott személyekként, gyalázattal térnek ők haza. Ha ugyan visszatérnek! De legtöbben a nagy világnak mennek... Végük a kétségbeesés és teljes elal- jasodás. Vájjon van-e érző szivü anya, ki gyermekét ilyen utón tudva, nyugodtan hajtja le fejét csak egy éjszaka is? Hát még az örök éjszakára! /\m, a falusi leányoknak a városba való özönlése csakhamar megváltoztatja a falu képét is. A jövő nemzedék siratja meg ezt a vándorlást. A falusi legények más tűzhely felé kénytelenek tekintgetni. Saját falujokban nem szövődnek a tiszta, talán még gyermekkori szerelmen alapuló frigyek. Egyszer csak veszi észre a község, hogy megfogynak a régi, életerős gazdacsaládok számai. A falu olyan lesz, mint a tépett, vert mező. Virág és gyümölcs nélkül való. Hát bizony ez is egyik főbenjáró oka a mi népünk pusztulásának. Jól van, fogják sokan mondani. De :iszen annak a falusi leány népségnek is joga van, hogy kereset után nézzen. A szükség kergeti őket. Különben talán éhezniük, nélkülözniük kellene. Aztán nagy ur ám a muszáj. A magyar emberek sok vidéken úgy mondják a muszáj t, — „nincs!“ Atyámfiái, mi mindezeket nem tagadjuk ám. Iszen mi is mondottuk. De igenis valljuk, hogy van eszköz, van mód, hogy a falusi leányokat, — a kiknek élete csak a falusi talajban virágozhatik iga-
