Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-23 / 47. szám
MAGYAR 1 OLDMIVELO 375 Ä főbaj. Nagyon jól esik, hogy olvasóink közül többen felkerestek, hogy hozzászóljanak múltkori öregbetüs czikkünkhöz, melynek czime : »Csak m ó d j á v a 1!« Tudtuk mi azt, hogy aggodalmainkkal nem vagyunk egyedül. Hogy ott a vidékeken, a nép közvetlen tűzhelyénél még jobban látnak, tapasztalnak. — Úgy vagyon — Írja egyik olvasónk — csak módjával kell csinálni azt a parczellázást, mert jót akarván, könnyen szerencsétlenségbe juthat a szegény, föld után vágyakozó ember. De ha már a föld- ró'l vagyon szó, bizony be kell vallani, hogy ne m az a fő baj, inelyszerint nincs ebben a hazában minden emberfiának földje. A főbaj ott vagyon, hogy a kiknek van földjük, talán bőségesen, azok is csak nagy nehezen tudják földjüket megtartani. — Nehéz, kegyetlen nehéz a sora a gazdálkodó embernek. Legeslegtöbb föld meg vagyon terhelve. Es pedig olyan nehéz természetű kölcsönökkel, hogy a legjobb termés esetén is a kölcsön kamatai szijják magukhoz a gazda verejtékét. Itt az egyik főbaj, melyen a legeslegelső sorban kellene segíteni. — De tovább megyek. Tegyük fel, hogy elér- nők azt az időt, hogy minden földnélküli embernek juttathatnánk telket és földet. Vájjon a mostani viszonyok közt ki biztosit, hogy az a föld, az a telek tulajdonosánál marad és aztán örökül is hagyhatja majd utódainak ? — A törvényhozásnak sietni kellene tehát azzal, hogy törölje el az úgynevezett szabad végrehajtást és védjen meg minden polgárnak egy bizonyos mértékű ingatlant. Be kell hozni azt a törvényt, mely meggátolja a föld elidegenithetőségét. Mert ha igy maradunk, hiábavaló leszen minden földosztás, minden parczellázás. dszen pár esztendő kell és ujfent ott lennénk, a hol a m á d i história. — Aztán ki ne szeretné uramfia, ha Magyarországon minél többen juthatnának földhöz. De vá jjon nem kell-e arra törekednie minden földes gazdának, hogy e földdel bánni is tudjon? Igaz ugyan, hogy' a földmivelésügyi kormányzat ez irányban a csudával határos működést fejt ki. De a magyarnak rögzött elve, hogy ha föld van, minden van! Ta pasztalat, ész, tudás. A bolgárok meg megmutatták, hogy föld nélkül is tudnak boldogulni. Azok földjén. kiktől olcsó bérért használják a maguk boldo- gitására a magyar földet. Hát itt — a főbaj! A közeledő uj esztendő alkalmával kommen- dáljátok a mi újságunkat!! Hol az igazság? Ha azt tudnók! Fogod mondani atyámfia. De éppen az a baj: az ember holtig fárad a remény7- séggel, hogy megtalálja. És mi sokszor nem akad reája. Ennek egyik oka, hogy ma napság sokaknak az a mesterségük, melyszerint bekössék az emberek szemeit — az igazság előtt. Például jó ideje annak, hogy ebben az országban mindenkit haladó, liberális, művelt embernek tekintenek, csak ügyesen vigye a dolgát. Csak törvénybe ne ütközzék, akkor haladós és nem maradós. Ellenben, mihelyt valaki védi a népet, utálja, sőt üldözi a becstelenséget, az uzsorát, a hamis bukást, a szívtelen fosztogatásokat, a nép kijátszását: ükkor újságokban és szóbeszédekben igyr titulálják: — Mityen maradi! — Milyen r e a k ez i ó s. (Ez a szó anyit jelent, hogy ellensége az egyedül boldogító uj módi haladásnak.) És még ki tudná leírni, mi minden szép titulussal látják el ezeket a tisztes embereket. Hát azért kérdezzük, hogy vollaképen, hol is van az igazság? Megfelelt erre a múlt napokban Nag}' Ferencz, volt államtitkár, most országgyűlési képviselő. A ki az országháziul figyelmeztette a nemzetet arra, hogy milyen igaztalan ság, jogtalaságba kezdik beleszoktatni a közvéleményt. Hogy' tudniillik ufón útfélen maradisággal, reakczióval és effajta titulussal tisztelik meg azon fáradhatatlan embereket, kik a szövetkezetek érdekében vagy az uzsora ellen, tehát a nép javára dolgoznak. Azért atyámfiai, ha a mi embereinket holmi uracsok vagy krajezáros újságok ilyen titulussal tisztelik meg, legyünk tisztába azzal, hogy hol az igazság? A csudafa-mag, meg a két öreg. Orosi tudósítónk a következő megható esetet írja: f. hó 9-én Szabolcs megye Oros községben Nagy János körül-belül 70 éves idős ember és L i p cs e y István 78 éves öreg ember ivás közben panaszkodtak egymás bajaikról. Lipcsey köszvény hasogatását .tette panaszba Nagy Jánosnak, amit az szívesen hallgatott. Midőn Lipcsey panaszát végezte, társa vigasztalóig szólt: »Ha csak ez a hiba, az nem baj, mert azon majd segítek én. hogy többé nem fog a lábod fájni.« Erre Lipcsey kíváncsian kérdezte, hogy mi lenne azr' Igen egyszerű. Csodafa- magot borba megfőzni és meginni, attól bizonyosan meggyógyulsz. Ekkor Lipcsey' kérte társát, hogy főzné meg neki a kérdéses orvosságot. Amit az meg is telt. Elment és az orvosság készítéséhez fogott. Négy bugát főzött meg egy és féliter borban és adott abból a betegnek egy keveset. Mitől az jobban érezte magát. De még többet kért. Nagy János azonban megtiltotta, hogy többet adjanak. De midőn Nagy János eltávozott, a beteg folytonos követelésére a menve oda adta neki mind és nyugvóra tértek. Mikor felébredtek, benyitottak Lipcsey hálószobájába — Lipcsey megvolt halva. A fia rögtön ment orvosért Nyíregyházára és Lipcseyt felbonczolták. így az orvosi megvizsgálás után megállapították, hogy halálát mérgezés okozta. Másnap Lipcseyt eltemették, Nagy Jánost pedig a csendőrség elfogta s a még büntetve nem volt öreg embert nehéz vizsgálati fogházba vetették. Közsajnálatra méltó két öreg ember volt, mely ritka példákkal járt elől mindeddig a faluban. Soha senkivel nem perlekedtek és lopáson sem érték. Az öreg Nagy Jánosért, a Lipcsey hátra hagyott utódai is inkább mentő lépéseket tesznek, mint sem vádolnák. * Miért közöljük ezt a tudósítást egész terjedelmében ? Hogy újra és újra alkalma legyen a két öreg szerencsétlen esetében belátnia népünknek, a mit anynyiszor és anynviszor hangoztattunk, hogy. — Maradjon mindenki a maga mestersége mellett. Ne akarjon gyógyitani az, a ki a gyógyítás nagy és fontos mesterségét nem tanulta. Mert könnyen végzetes szerencsétlenségbe ejti nem csak embertársát, de önmagát is. Mint itt is a csudafa és két öreg történetében résztvevő szívvel tapasztaljuk. Az apró állatok ereje. Egy franczia természettudós vizsgálatai, az apró állatok életében, azok hihetetlen erejéről tesz bizonyságot. Mig egy ló legfeljebb annyit képes elhúzni, a mily nagy a testsúlya, addig a cserebogár testsúlyának tizennégyszeresét, a méh pedig húszszorosát képes elvinni. A hangyánál, ezinezér bogárnál és a szöcskénél e számok még magasabbra rúgnak. Erre nézve könnyen lehet kísérleteket tenni, anélkül, hogy kinoznók az állatokat.
