Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-23 / 47. szám
376 MAGYAR FÖLDMIVELŐ OLVASÓKÖR. A fonóból. Fulun téli időtöltések közé tartozik a »fonóba« járás. Az asszonyok sietnek a vacsora készítéssel. Aztán a mint megvacsoráltak, veszik az orsót, guzsalyat, mennek a fonóba. Megy az egész háznépnek a nagyja. Csak az »apróságok« s az idősebb férfiak maradnak otthon »házőrzőnek.« Sok községben a fiatalok, középkorúak és az idősebbek külön-külön fonókba járnak. Ilyen helyeken a fiatalság felügyelet nélkül lévén, nem a legépületesebb dolgok folynak. Másképen van ez Badó községben. Itt mindenben rend van. Meg van a dicséretes rend a fonóban is. Csak egy »fonó« van az egész faluban. Fiatalok, idősek mind egy helyre járnak fonni. Szépen viselik magukat. Akárki bátran elmehet ebbe a fonóba. Nem kell arczának pirulnia a helytelenségek miatt. Én is elmentem a minap estve. Nem bántam meg. Hallottam szép nótákat, szavalatokat, felolvasásokat és egy öreg assszonytól a »Szálas Tamás« történetét. A mint »begyült a fonó/« letelepedtek asszonyok, leányok. Peregtek az orsók, nyújtották a szálat. Napi eseményekről vitték a beszéd fonalát. Csakhamar érkeztek a legények is fütvölve, dalolva vígan. Megeredt a nótázás is. Daczó Klára kezdte: »Virágos kenderem elázott a tóba, Ha megcsaltál, hozzám ne járj a fonóba.« Azután eldalolták a Palkó Eszti nótáját is: »A fonóba szól a nóta, Kiáltok a kis ajtóba, Hallgatom.« Majd a Bándi Jula és a többiek nótája következett. Mikor a nótázásból kifogytak, szavaltak és felolvastak a miniszter által ajándékozott népkönyvtári könvekből. Mikor az olvasásba belefáradtak, a kegyes Erzsók nénét kérték mind: »Beszéljen nekünk Erzsók néne valami szép történetet!« Nem sokat kérette magát a jó Erzsók néne. Elbeszélte a »Szálas Tamás« történetét, úgy a mint én itt alább leirom. * * * Édes fiaim ! Ha már olyan nagyon kértek, mondok egy históriát. De ez a história nem mese. Megtörtént, igaz valóság. Köziiletek bizonyosan többen hallották, hogy az én jó uram, Isten nyugtassa meg, messze földről hozott engem ide Badó községbe. Azt a helységet, hol nevekedtem. Zekénynek hívják. Ott a férjhez- jövetelem előtti esztendőben építették a gyönyörű szép, uj templomot. A templom helye miatt összeszólalkoztak az emberek. Nem tudlak megállapodni. Végre Isten közbeszólott. Isten ítélete döntött a templom helyére nézve. Isten Ítélete építette a templomot is. Mit gondoltok, mi van írva a templomra ? Egyik egyet, más mást mondott. — Nem találtátok el fiaim, folytatta Erzsók néne beszédét, — majd megmondom én a história végén. — Lakott Zekényben egy Szálas Tamás nevű ember. Iszákos, gonosz és istentelen életet élt. A mikor csak tehette, a korcsmába ült. Józannak őt ritkán lehetett látni. Máséhoz se szégyelte hozzá nyúlni. A templomot kerülte. Az Isten nevét hiába sokszor felvette. Káromkodott. Megcsalta embertársait. Rosszat tett, a hol tehetett mindenkinek. Még a jó tiszteletes urat is sokszor megcsalta a kepe fizetéssel. Kiválogatta a búzából, zabból a legapróbb, legsilányabb kévéket, és ezzel fizetett. Biztatta a többieket is, hogy a tengeri csöveknek a hegyéről a legapróbb szemeket vigyék papbérbe. A tiszteletes urnák, jó szeme volt. Látta jól, hogy ki milyen bért ad. De azért nem igen szólott. Gondolta, hogy csak megtér valamikor Szálas Tamás uram is és becsületes ember lesz belőle. De bizony soha se tért meg. Hitvány, bit nélküli ember maradt halála órájáig s még tán azután is. Ismerte az egész vidék. Szeretett eljárogatni az országos vásárokra. Ha volt dolga, ha nem volt dolga, elment a vásárokra. Egyszer egy szép nyári reggelen elment a szomszédos faluba a vásárra. Ott lábatlankodott a vásárosok között. Dél felé hirtelen sötét felhők tornyosultak. Zápor eső volt készülői).en Szálas Tamás uram haza felé készült. Igyekezett haza jutni az eső előtt. Gyors léptekkel sietett Zekénv felé. Egy nagy csomagot czipelt magával. Az idő egyre fenyegetőbbé vált. Villámok sűrűn czikkáztak. Hatalmas mennydörgések reszkettették meg a levegőt. Szálas Tamás a rövi- debb utat választotta. A falu közepén levő puszta belső telken akart átmenni, hogy annál hamarább lakásába érjen. A mikor a zekénvi puszta telekre ért, az őt nyomon követő két csendőr egyszerre kiáltotta utána: »álljon meg!« Megállott. A csendőrök letartóztatták és azt mondták neki, hogy azokat a tárgyakat, a mik csomagjában vannak, a vásárban lopta. Védekezni kezdett, hogy igaz utón szerezte mind. Fenyegetőzve kérdezte: kilátta, hogy ő lopott volna ? Be kell bizonyítani, tanuk kellenek. Szemérmetlen átkozódásokkal fenyegette a csendőröket, hogy nem tudnak bizonyítani, feljelenti őket, mint a kik ok nélkül zaklatják a becsületes polgárt. A csendőrök csititgatták. Mondták neki, hogy a kereskedők maguk látták a lopást és látták mások is; de ha emberi tanuk nem lennének is, látta a mindenütt jelen való Isten. Erre a hit nélküli Szálas Tamás átkokat szórva az égre, szidta a jó Istent. Csúnya szavaira egyre hatalmasabb mennydörgések válaszoltak. Feldúlt arezvonásait félelmetes villámok világosították meg. A csendőrszuronyokról visszaverődő villámfény irtózatossá tette egyre hal- ványulóbb arczát. De ő nem törődött se menydörgéssel, se villámlással, se szuronynyal. Folytatta a maga mondó kaját. Mintha ő lett volna a legesleg- nagyobb e világon, daczosan mondta, kiáltotta a csendőröknek: ha látta mikor loptam, jelentsék be az Istent a járásbirónak, mint tanút, idéztessék meg s ha megjelenik és megesküszik ellenem, akkor én is el fogom hinni, hogy loptam és nem vagyok becsületes ember, de addig nem! . . . Alig hogy bevégezte Szálas Tamás a mondatot, egy erős villám- csapás a földre sújtotta, kioltotta átkos életét, örökre elnémítva ajkain az istentelen beszédeket! — Hamar megjelent — fiaim — a Szálas Tamás hívására a mindenütt jelenvaló Isten és tartott felette igazságos Ítéletet. — A csendőrök jelentésére a hullát még az nap megvizsgálta a járási orvos ur, megállapítva a halál okául a villámütést, a temetést harmadnapra engedélyezte. A jó tiszteletes ur szép predikácziót mondott felette. Igéül vette Malakiás könyve III. része 18. versét: »Akkor megtérvén, meglátjátok, micsoda különbség legyen az igaz és istentelenek között, a között, a ki szolgál Istennek és a ki nem szolgál neki.« A tiszteletes ur temetés utánra egyházközségi közgyűlést hivatott. Egyetlen tárgya volt a gyűlésnek a templom-épités. Mivel Zekényben torozás nincs, ez nem tartotta vissza az embereket a gyűlésből. A tiszteletes ur a gyűlésben előterjesztette, hogy a zekényi templom régóta omladozva, össze- romlással fenyegetvén, helyette egy uj, tágas templom építendő. Buzdította híveit, hogy rettenjenek meg a templom kerülő Szálas Tamás szomorú példájától, buzduljanak fel istenes élet gyakorlására és ki-ki tehetsége szerint járuljon hozzá anyagilag is a templom felépítéséhez. Ellentmondó hang egy se volt. Elhatározták egyhangúlag a templom építését és még ott a helyszínén önkénytesen hatalmas ösz- szegeket ajánlottak meg az építés költségeire. Azon-
