Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-16 / 46. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 367 Most már az urak spórolnak... A múlt vásár alkalmával hallottuk ezt a párbeszédet. Egy falusi asszony és kis fia közt folyt le Olyan nagyon tetszett nekünk, hogjr íme olvasóink' számára is ide Írjuk. — No fiam, most már osztég siessünk haza felé, mert estölödik. — De edös anyám, már csak vegyék kigyel- med egy pár garasért czukrót. — Nem veszök fiam! Már elmúlt az a világ, mikor haszontalanságokra vesztegessünk. — Pedig eddig mindig vittünk haza egy kis czukrot ’des anyám ! — Rosszul tettük fiam. — Mán, hogy mért édes? — Ládd-e, hogy a földesül- gyermekei is, hogy ócsingolnak (esekednek) egy kis czukorért. És most már, ha kapnak is garast, bizony hogy nem vesznek haszontalanságot. — Hát mér nem vesznek ? — Mer mostan már az urak spórolnak, a szegény ember meg nem nézi jól meg a garast. — Mán hogyan spórolnak ? — Úgy leiköm, hogy a mit szüleiktől kapnak, béteszik a bukszába, a helyett, hogy czukrot és más haszontalanságot vennének! Es ha a buksza tele lesz, hát hova teszik a gyűjtött garasokat? — Mikor összegyűl a garas koronákra, hát elviszik a hitelszövetkezeti pénztárba és róla takarékos kis könyvecskét kapnak. — Hát azért lesznek az ilyen gyermekek jómódúak ’des anyám? — Bizony azért fiam! — No hát akkor nem kell nekünk se’ czukor. Hanem vegyik kigyelmed bukszát. — Veszek fiam! — Aztán ha tele leszen, mi is elvisszük abba a hiteles intézetbe. — Be jó lesz gyermekem! — És akkor ugy-e’ édes, mi is jobb módúak leszünk. — Hát ha mi is segítjük ezt a dolgot édös fiam, akkor a jó Isten is megsegít ám rája ! Százhárom esztendős ember. Satnyul az emberiség ; valamikor óriások jártak-kel- tek a földön s akkor az emberöltő ezerévre terjedt, még Noé nagyapja, a sokat czitált Matuzsálem is 969 évig élt, a mint Mózes mondja. Manapság az átlagos emberöltő har- mincz évre zsugorodott össze. Az olyan emberek közül, a kik huszonöt esztendős korukig egészségesek voltak, minden százezerből csak egyetlen egy él száz évig. Idők jele, hogy most mint a fehér hollót följegyzik azt a halandót, a ki megérte a századik évét. Újvidékről is erről adnak hirt. Lakik a városban egy ember, a ki százhárom esztendős s jelenleg kegyelemkenyéren él egy korcsmában. Még jó szin- ben van, hatvan évesnek gondolná az ember; járni azonban már alig bir. Egy fabódéban lakik az udvaron s folyton alszik. A minap egy félliter borral kicsalták s lefényképezték az öreget. A bor megoldotta nyelvét is. Elmondta, hogy Kovácsevics Jócának hívják, Parabutyon született 1799-ben, tehát most már a harmadik századot éli. Atyja szerb földmives volt, a ki kemény munkára fogta; folyton a szabadban kellett hálnia. 1820-ban feleségül vette Be- lyánszki Jucát, a kitől tizenhét fia született; valamennyi meghalt már. Egyik unokája a krusedoli kolostorban barát. Felesége 1860-ban halt meg. 1848-ban ellenünk harczolt, mert a liorvát fölkelők őt is fölbujtották azzal az Ígérettel, hogy ha győznek, ők lesznek az urak. Futták vidéken raj tűk ütött a magyar sereg, a mire szétfutottak. — Szereti-e a magyarokat'? — kérdezték az öregtől. — Már nem haragszom rájuk, mert jó emberek. Sajnálom, hogy fegyvert fogtam ellenük. Elmesélte, hogy Kossuth Lajost jól ismerte. Jallachich- ról azonban mit sem tud. Kovácsevics Jóca sohasem volt beteg'. Egy újvidéki szerb vendéglősnél hatvan évig szolgált hűséggel s most egykori gazdájának fia gondoskodik róla. Naponkint csak egyszer eszik, ellenben háromszor iszik egy-egy félliter bort. Azt állítja, hogy az ital tartja benne az életet. Reméli, hogy még jó hosszú ideig életben marad. A legújabb fajtájú — uzsora. Ugyan hát még most sincs elegendő' fajtája az uzsorának, ennek a vérszopó pióczának. Úgy látszik — nincs! Újra kifundáltak egyet és pedig fortélyos, ördögi észszel. Ez a legújabb fajtájú uzsora pedig nem más, mint — a marba uzsora! Lássuk csak ő kigvelmét, hogy és miképen néz ki ? A fehértemplomi kir. törvrnyszék királyi ügyésze a napokban Greovácz, Kákova, Nagy és Kis- Tikvany községekbe ment, azon czélból, hogy az utóbbi időben az öt hónapig tartott marha-zárlat folytán elharapódzott marhauzsorát megvizs- gálja. A hosszú zárlat ugyanis a népet nagy nyomorba döntötte. Ezt az alkalmat használták fel a kupeczek, kik eddig gabonával kereskedtek. És a nép nyomorát arra használták fel. hogy azt a szegény népet még jobban koldussá tegyék. Eljárásuk a következő volt: Vettek a szegény földmives embernek például egy pár ökröt. A vételár után 8 százalékos kamatot számítottak. És kötelezték őket arra is, hogy az állatokat jó karban tartsák. Megkövetelték azt is, hogy a kölcsönadók, hitelezők földjeit bemunkálják az ökrökkel. Aztán hozzá fizessék meg a teljes eladási árat. Ugy-e ördögi egv fundálás. Világos ebből, hogy a lelketlen kupeczek legalább is 50 százalék haszonra dolgoztak a szegény nép rovására. No hát bizony a kir. ügyész jól teszi, ha üldözi az uj fajta pióczákat. A közeledő uj esztendő alkalmával kommen- dáljátok a mi újságunkat!! Oda—vissza! A »Hazánk« czimü fővárosi lapból olvassuk, hogy a múlt héten sok kivándorló elindulását jelentették be Fiumében az ottani kivándorlási ügynökök. Tehát oda — a tengeren túlra az uj világba csábítják egyre a magyart. Hízelgő Ígéretekkel adják kezükbe a vándorbot, mely annyi és annyi kivándorlóra nézve koldusbottá leszen. De hát hiába ! Az emberek ma vakon hisznek az olyan ügynököknek, kik lélekvásárlásból élnek, kik aztán nem törődnek, mi leszen a szerencsétlen kivándorlókkal. Mi leszen? Édes jó Istenem, hallgassátok csak a feleletet : Éppen akkor, mikor Fiúméból több száz ember indult oda, az uj világba: egy lerongyolódott, elgyötört csapat érkezett vissza Amerikából Téisztbe. Mindannyian betegen, rongyos ruhában. egy fillér pénz nélkül tértek vissza. Elmentek ők is szerencsét próbálni, mint indultak ők is oda — Fiúméból. De a szerencse helyett a nyomor, a keserű csalódás várt reájuk. A mikor már mindenből kifogytak, konzulunkhoz folyamodtak irgalomért, a ki most hazaszállította őket. Hát lássátok, ez a szomorú története annak, a mit oda felülre irtunk: Oda — vissza! Bölcsmondások. — Ahot az Úristen személyesen nem lehet jelen,. maga helyett küldi az édesanyát. * A férj és feleség sokszor gyűlölik egymást, néha a legelkeseredettebb ellenségek vállnak belőlük. De anya és gyermeke — soha!
