Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-24 / 34. szám
274 MAGYAR FÖLDMIVELŐ rája ragaszsza a nyavalyát. így cselekszenek pedig kis gazdáink közül sokan. Az olyan földön, hol törzsgombás volt a búza, leszántják a tarlót és meg nem várják, bogy elrothadjon. Hanem ismét búzát vetnek. Csudaszámba megy aztán, ha az ilyen vetés beteg leszen ? A betegségek rendszerint azon embereket keresik fel, a kik rendellenül élnek, tiszt'átlanok és rosszul táplálkoznak. így van ez a növényeknél is. A rosszul megmivelt, erőtlen talajban élő növény kedvező időjárásra felnő ugyan, de satnya, gyenge marad. Nem hoz elég magot, hamar megbetegszik, elpusztul. Mig a termő erőben levő, jól megmivelt földben növekedhetik. Hallottuk a törzsgombás vidéken, bogy a kis gazdák panaszkodtak. — íme, a nagy gazdaságban bezzeg nincs baj, az uj ellenség elkerülte. Oka-foka vagyon ennek! Mert ezekben a gazdaságokban a talajt jól megmivelték. Trágyázták a földeket és váltakozva vetették be takarmánynyal, kalászosokkal és kapás növényekkel. Bezzeg pusztított ott, a hol nem igy tettek, a hol a búzát közvetlenül újra búza követte. — No jól van, de egy kérdésünk lenne ez irányban még — fogjátok mondani. Részletes utasítást szeretnénk hallani arra nézve, hogy mikép kelljen szabadulni ez ellenségtől. Ezt is megadjuk eg}’ tudós gazda utasítása nyomán: így tanít ő minket: Ha kisgazdáink a torzsgomba kártételeitől szabadulni akarnak, akkor a következő módon védekezzenek ellene : Sekélyen szántsák le bordás után a torzsgombás búza tarlóját. Őszszel, mikor már a tarló elrothadt, szántsák föl ezt a földet másod Ízben télire; legalább is 20 cméter mélyen; tavaszszal boronaekével (extirpátor- ral járassák meg ezt a szántást és termeszszenek benne takarmányt, burgonyát vagy répát, esetleg tengerit, de semmi esetre sem búzát. Végre meg ne feledkezzenek róla, hogy trágyával gyarapítsák örökjük termőerejét, mert ha ezt nem teszik, ez szegényedni fog a szegény földön a gazda is szegény marad! Sirt ásott nekik.... A magyar-újságok közt talán a legelsők sorában adtunk hirt olvasóinknak a minapában arról a nagy bányaszerencsétlenségről, a mely az amerikai johiitowni (olvasd Dzsonsztrum) szénbányában történt. Pár perez alatt ugyanis száztizenöt munkás halt meg ott, abban a bányában. Ezen szerencsétlenek közt — fájdalom — sok magyar munkás is volt. Közöltünk mi is egy pár nevet, de most már hivatalosan is tudják, hogy kik voltak azok a magyarok? íme itt következnek : Kanócz András orláti (Abaujmegye) 28 éves, nős. Bartók János zsadányi (Abaujmegye) 46 éves, nős. Simkó István hejezei (Abaujmegye) 46 éves, nós. Dutka János bodókőuj- falusi (Abaujmegye) 40 éves, nős. Lapkő János zsadányi (Abaujmegye) 30 éves, nős. Prezuhai Mihály zsadányi (Abaujmegye) 38 éves. Horváth János, Sándor Péter 18 éves nagylaki (Ungmegye), Nagy Sándor nagylaki (Ungmegve). Gömörmegyeiek : Plaga Bálint, Vrabely Pál, Drobka János, Zabarszéky János, Frankó József, Duncsek István, Bulicsák Mihály, Zsidov András. Ungmegyeiek: Csucska Mihály, Kol- ezun János, Galajda János. Zemplénmegyeiek: Moszkaly Albert, Pitó Péter, Kocik István, Holodzák György. Szepes- megyeiek: Basista György, Hulej János, Imricsák István, Turóczmegyei: Vorozna György. Sárosmegyei: Kapika János. Ezenkívül még sok a magyarországi származású az áldozatok között, csakhogy nem lehetett megállapítani, hogy hová valók, mert nem volt hozzátartozójuk, aki megmondhatta volna, hogy a szegény áldozatot a magyar haza melyik részéből csábították ki a romlás hazájába? Ilyen ismeretlen ember vagy tizenöt van a halottak közt. A szerencsétlenség magában is megrázó atyámfiái. Hát még mikor távol az édes hazától és mieinktől történik az. Hát még mikor úgy történik, mint ott Amerikában la. A hol tudniillik ügyet se’ vetnek a szerencsétlenek holttestére. Kiszakadt belőlük a pára, hát hadd rothadjanak ott a halottas házban, mig majd reájuk kerül a sor. Borzasztó, csak elgondolni is. Ez a borzasztó érzés teliette bizonyára derék honfitársunkat T ó t b Andrást valódi hőssé, ki előtt kalapot kell emelni az egész magyarságnak. Tóth András is Amerikában lakik. Ott, hol a szerencsétlenség történt. Megdöbbenve a nagy csapáson... látva, bogy a szegény magyarok számára senki se akar megkönyörülni, sirt ásni a béhanto- lásra : összeszorult a szive és nagyot, igen nagyot gondolt S i r t ásott nekik! Otven magyar munkásnak negyvennyolez óra hosszat szakadatlanul ásta a sirt, hogy megadhassák e szerencsétlen honfitársainknak a végtisztességet. Mert 115 halottat kellett egy nap eltemetni. De a kis városban nincs csak egy sirásó. Sorrendet kell tehát tartani. A sorrendben pedig persze várjanak — a magyarok. ’Iszen messzeföldről való idegenek ők, hát varjanak. De nem vártak! Tóth András azonnal ásót vesz, sirt ás honfitársainak, hogy ha már kizaklatták őket a hazából, idegenben legalább a föld adjon nekik pihenést. Negyvennyolez óráig ásta, túrta azokat a sírokat. Ingyen, testvéri szeretetből! Nagyot sóhajtunk ennek olvasására, ugv-e bár atyám fiai ? És mondjuk egyszer, tízszer, százszor: »Legyen áldott az a kéz, mely ilyen nemes cselekedetet vitt véghez!« Hej, de a sóhaj elszáll! És vájjon hágy e nyomot szivetekben? Vájjon nem gondoljátok e meg jól, hogy mi sorsnak teszik ki magukat mindazok, kik elhagyják ezt a jó hazát, mely — szült és eltakar? Hát a kiegyezés? A két miniszterelnök, már mint a magyar és osztrák miniszterek megjelentek a király előtt Ischlben, hol tudvalevőleg őfelsége a nyarat tölti. Azt szerette hinni mindenki, hogy ez alkalommal őfelségének születés napján ajándékul viszik a főminiszterek — a megtörtént, véglegesített megegyezést a két állam közös ügyeire nézve. Kemény dió ez azonban, nem lehet egy köny- nyen feltörni. A király-látogatás előbbre viszi talán az ügyet, bizonyos kérdéseket is megold. De messze van még — *a vége! A két kormány maga se’ tudja, hogy mikor leszen hát nyélbe ütve a kiegyezés? Sőt készen vannak arra is, hogy esetleg a tárgyalás eredménye az leszen, hogy nem lesz semmi — kiegyezés! Ausztria ugyanis, mindig a magáét fújja, az az nem akarja belátni az igazságot. Fejébe vette, hogy hát a magyaroknak nem muszáj engedni, ha még oly igazságuk van is. A magyar főminiszter persze ezt akarja kikergetni az osztrák miniszterek fejéből. Persze, hogy nehéz munka ám ez! Pedig az idő halad, törni vagy szakadni kell a dolognak. Mert aztán vége les az harcznak és ki-ki a maga házának ura. Apróság. — Egy dévaj ember észrevette, hogy a csapiáros két csöbörben vizet vitt le a pinezébe. Tüstént kiugrott az ufcza közepére, tág torokkal ordítozván : »Tűz van ! tűz van !« »Hol a tűz ?« kérdik többen. »A pinezében — mondja a kópé — most láttam épen, hogy a csapiáros két csöbör vizet vitt le a pinezébe.«
