Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-24 / 34. szám
272 MAGYAR 1 ÖLDMIVELŐ OLVASÓKÖR. Se’ enyém ... se' a tiéd. Az est eszállolt . . . öregebbik Sólymos Bálint egyetlen fiával, fiatalabbik gazdalegény Sólymos Lőrinczczel haladt a tarlón. A buzakereszteket számolgatták, a cséplés módját, esélyeit húzogatták, mikor egyszerre megszólal az öregebbik Sólymos. — Ládd’-e fiam, milyen jó az Isten. Adott bőségesen. Akár a hét bőesztendő eleje vón. — Töri is a szegény szántó-vetőember a maga erejét, jobban, mint száz más e világon. — Enyje fiam, veté oda a szót az öregebbik gazda, majdnem meghőkölve. Bizony, hogy négy vállra való a teher, a mit nekünk két vállal kell elhordozni. De tűrjük békességgel, mert a mi könnyű, azt a gyengébbekre bízta az Isten. Lőrincz legény hallgatott, de a mint kőhajtás- nyira tovább mennénk, az öreg ujfent megszólalt: — Hát legény-fiam, veszed észre, hogy apád- urad már mélyen beleszántott az élet barázdájába. Az idő eljött, az óramutató előrehajlott. Körülnéztél-e már a faluban? A legény-fiu megütődött e nem várt fordulaton. Vére egyszerre a fejébe szaladt . . . arcza kigvult, mintha megtámadták volna. — No ’iszen, szeretem látni, hogy szived képe a szemedbe van — csendesítette az öreg. De mikoron már az egész falu beszéli., akkoron talán apád-urad is kérdezhet ilyesmit ? És a mint e szavakat kibökte, vátig figyelte, vájjon lesz e bátorsága a fiúnak szeme szöktében ellenmondani. — Az egész falu ? Mit beszél az egész falu — kérdi a fiú is, elváltozott, nvugodtabb tekintettel. — No hát mit ? Hogy választottál! — Választottam ? — A biró-koma Piroskáját. A mi rendén is van. Szép leány, gazdag leány, hát ’iszen csak én sem adok a markodba sótlan kenyeret. Lőrincz körülnézett, hogy nem kezd-e fü és fa röhögni. Aztán összeszedte magát, mintha egyszerre ki akarná lelkét tágítani, melynek munkájában már annyit próbálkozott. — Már apám-uram, hogy mit beszél vagy mit nem beszél a falu, azt bizony én nem tudom, akarni se’ akarom. De hogy Biró Piroska nem leszen az én szi- vemfele, hitvesem... azt egészen akkurátusán tudom. Az öreg kiegyenesedett, mintha csak megsértődött volna. — Talán nem adják neked ? — Nem tu’om. De én nem is kérdeztem mert... — Mert nekem olyan leány kell, a ki szegény, mint asszony-anyám volt. Mert nekem ne lökje soha senki a szemembe, hogy magas lóról szállott le hozzám. Olyan kell nekem apám, a ki ne ágaskodjék és oldalba ne rúgja a házamat. Sólymos Bálint gazdának menten elakadt a nyelve. Torkán forrott a szava, jó hogy éppen a kapuba találták magukat, a hol Trézsi asszony már türelmetlenül várt reájuk. A mint meglátta a két embert, menten tisztába' volt, hogy valaminek történni kellett légyen. Mert hogy hát az asszony népségnek nagyon is sok sejtelme vagyon. Egy szemvágással intettek anya és fiú egymásnak, hogy az öreggel simogatva kell bánni. Úgy is történt. A fiú az este nem kapott több beszédet. De feltehető, hogy az ember és asszony közt nem ült a hallgatás. * * * Bő aratás után — szép vigalom folyik. A nagy leveles szin alatt tarkállik a mintkétnembeli fiatalság. Szól a muzsika, hallszik a régi jó nóta, mintha csak felébredt volna a magyar egy idő óta. Tánczra perdül apraja-nagyja. Ott a leveles-szin elején lassú csárdásban lejt Lőrincz legény-gazda a falu legszegényebb, de legszebb virágával, Árva Sárikával. Észre se’ veszik, hogy a falu mamáknak szemei rajtok akadnak. Mit törődnek ők ezzel. Hiszen oly régen akartak már egymásnak valamit mondani, beszélni, súgni. Most végre . . . valahára. — Sárika, suttog a legény-gazda, miért kerülsz engem ? — Nem kerülöm én Lőrincz, csak nem keresem. — Hiszen tudod, hogy szeretlek régen, gver- mekidő óta. 'l’agadod, hogy te is igy vagy ? — Nem tagadom, de nem is mulattom soha. El is fojtottam már a gyermekidőket. Tudja azt kigyelmed, hogy ez nem lehet másképen. — Miért, miért — ostromolta hevesen Lőrincz. Mondd meg nekem, senkinek másnak, csak nekem. E pillanatban elhangzottak a muzsika hangjai. A táncz végződött. A suttogó pár kipirult arczczal tért helyükre Lőrincz szivében forrongás szállott. Rövidesen kereste a legközelebbi perczet, hogy Sárikával újra tánczolhasson. Már sebes madarakként szárnyalnak. .. majd megcsendesednek és ujfent csicseregnek. — Miért, miért — ostromolja a leányt Lőrincz. — ’Iszen megmondja azt a nevem! — Mert szegén}’ vagy? — Mert az vagyok! Ha kigyelmed is a’ volna, bizony hogy. — Szeretnél? — Forróbban senki sem! — E szempillantástól szegény vagyok. A mim van, vagy lenni kellene, az nem enyém, se eny é m, se — tied! Értsd meg jól. * Az öregebbik gazda végig heveredett egy estenden a hársfa alatt. A jövendőbe nézegetve nyugosztá testét és lelkét, hogy talán mégis csak leszen ebből a furcsa háborúból valami. Mert nem furcsa háboru-e a családokban, mikor a fiúnak nem kell egy leány, mert módos, gazdag. A leány meg azért nem akar egy fiúhoz menni, mert az nem szegény. Ilyen furcsa háború még tán nem is volt a világon. Hol van a bölcs ember, a ki ezt a csomót megoldja ? Es ez a bölcs ember megérkezett. . . A tiszteletes ur közeledik a házhoz. Köszöntés után nyomban a dolog velejére tél’. Hogy hát Lőrincz előtte kijelenté, mely szer int nékie sem az apai, se az anyai örökség nem kell. Bátor házasodni akar és fog, ő úgy és azonképen kezdi meg az életet, miként kezdették Sólymos gazda és gazdáné asszonyék. Szegényesen. Saját erejébe, szorgalmába — és a jó Istenben bízva. Annak okáért az örökség leszen az öregeké úgy használatban, mint végérvényesen mindadig, mig az ő, már mint Lőrincz öcsém frigyét az Isten gyermekkel meg nem ajándékozza. Akkor aztán leszen az örökség az gyermeké, így volt ez gazd’ uramnál is. így leszen Lőrincznél is. Hogy hát teljesedésben menjen az ő fogadása, melyet leendő életpárjának tett. Melyszerint a mit örökségkép és nem saját fáradságunk és munkánk után kapunk: az ne legyen se enyém, se — tiéd. * Az egybekelés megtörtént annak rendje és módja szerint. Lőrincz szorgalmas és módfelett munkás ember, de egy hajszálig való az ő élete párjának igyekezete is. A nagyszülők határtalan boldogok a példás családi tűzhely látásában. Unokák veszik őket körül boldogsággal és szeretettel. Az örökség már törvényesen is ezekre az apró jószágokra íratott. Hát igy történt! B. G. A világ legmagasabb háza. New-York »Park Row« nevű város részében építették a világ legmagasabb házát. Huszonhat emeletes, s azonfelül két oldalán levő tornyai még öt emeletesek. Ha ezekhez odaszámitjuk még a lakható pinczehelyiségeket is, az. egész épület összesen 34 emeletes.
