Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-08-17 / 33. szám
264 MAGYAR FÖLDMIVEEŐ dasúgi ismeretek fejlesztése, terményeik értékesítése, szükségleteik beszerzése tekintetében, hanem mindazon ügyeikben is, melyek hatóságok, bíróságok elölt intézteinek el. Különösen ezen kérdésekben van szükségük a földmivelőkuek jó tanácsadókra, mert éppen ezekből kifolyólag éri őket sokszor anyagi károsodás. A szegény földmives ugyanis nem szokott az ő ügyes-bajos dolgaival a megbízhatóbb jogi vagy más szaktanácsadókhoz fordulni, hanem fordul rendesen ahhoz, kit neki a korcsmáros vagy más efféle jóakarója ajánl. Így aztán igen gyakran kerül olyan kezekbe, hol a főczél nem az ő igazának védelme, hanem inkább a kizsákmányolás s az ügynek minél költségesebbé tétele. Ezen oly módon akar a Magyar Gazdaszövetség segíteni, hogy minden községi Gazdaszövetségnek vagy Gazdakörnek a járás vagy a megye székhelyén olt lesznek azok a megbízható szaktanácsadói, kik peres, illetéki adó, katonai és hitelműveleti ügyekben a szövetség vagy gazdakör tagjainak a hét egy bizonyos napján egy, otthon a kör pénztáránál lefizetett csekély nehány fillérnyi díjért megbízható jó tanácsot fognak osztani. így aztán nem jut a szegény ember az ő ügyesbajos dolgaival lelketlen emberek kezébe, hanem rávezetik arra az útra. amelyen az ő czéljaihoz a legolcsóbban, legbiztosabban eljuthat. A lelkészek és tanítók feladata éppen azért felkarolni a gazdaköröket, illetve gazdák szövetségének eszméjét — mert eltekintve minden egyéb előnyöktől, csupán csak a tanácsadói intézmény kedvéért is érdemes lesz a gazdakört minden faluban létesíteni. Akik a szaktanácsadói intézmény szervezéséről bővebbet akarnak tudni, vagy gazdaköri alapszabályt óhajtanak — forduljanak a Magyar Gazdaszövetség titkári hivatalához. (Budapest, Baross-utcza 10,) OLVASÓKÖR. Milyen legyen a jó feleség? Meghiszem azt, hogy erre a nem közönséges kérdésre ugyancsak kapós lesz a felelet. Nem csak férj-uramék, de a feleség-asszonyok is nyomban megforgatják eszükben-lelkükben, hogy hát ujság- iró-uram. — Milyen legyen hát ? Ez alkalmatossággal azonban nem is az újságíró, meg nem is a mai ember fog feleletet adni. Hanem Kemecsey Bálint uram hátrahagyott írásából veszszük ki az emberséges szót arra nézve, a mi kérdésbe vagyon téve. Kemecsey Bálint uram pedig érdekes öreg ember volt. Mostanában halt meg a vasmegyei Újfaluban nyolczvan három éves korában. Erős szittyamagyar vér folyt az öreg ereiben. A zsinóros átillát, meg a vitéz-kötéses nadrágot le nem tette mindadig, mig csak lábán járhatott. No hát az ő hátrahagyott Írásából került napfényre egy 200 évesnél is öregebb füzet, mely a maga szerével-módjával, a régi jó idők zamatos tréfájával, humorával felel meg arra a kérdésre, mi a jó feleség kötelessége férje-urával szemben ? De nem is fecsegek, magyarázok tovább, tudván jól, hogy alig várjátok az érdemes feleletet, íme olvassátok tehát: Az ócska, régi irás szerint a jó asszony akkor dísze az ő urának, ha mindenben engedelmeskedik és a »hámfán kívül nem tápod«. Tartsa szem előtt, hogy az urát nem pénzen vette, nem is ostromon szerezte, mindég az történjék hát, amit a férj akar; az asszony visszaszólni ne merjen, ne veszekedjék, mert ha. amint némelyek teszik, ő rakja a nyerget a férj hátára, akkor az ilyen férjnek a háza ég belül. Az asszon}' legyen takarékos, legyen tiszta öltözékében, mely világos szinti legyen, mert a sötét azt a vélyeménvt táplálja, mintha az asszony az urát már ennek éleiében gyászolni akarná. Ura pénzét el ne költse, hanem őrizze meg s adja elő, mihelyt kéri. Ha vendég érkezik, tudjon tisztességet : jó étkeket főzzön, tiszta legyen tál, tányér, az abrosz magyar módra fehér legyen Amint az ételt az asztalra adta, üljön le maga is, de legyen szemérmetes és keveset szóljon. Mikor azonban kérdezik, beszéljen értelmesen, hanem azért ne igyekezzék magát eszesebbnek tartani jámbor uránál. Tekintetét csak ő reá vesse, nehogy a vendég megítélje. Ha az ura sokat költ a vendégségen, azért zenebonát ne csináljon. Mikor az ura útnak indul, töltött tyúkot sütve tegyen az iszákjába; kisérje ki a kapufélfáig s ott szívélyesen búcsúzzék el tőle. Amíg a férj odavan, az asszony ne rúgja az utczát; serényen végezze inkább a házi dolgait s ha tud hozzá, varrnivaló legyen a kezében. Mikor a gazda megjön, a küszöbön fogadja, ott nyújtsa neki a tele kupát s szája édes szókkal legyen rakva. Gyermekeit édes erkölcsökre tanítsa; a tűztől őrizze; — ruhájukat, testüket szennytől, kiütéstől tisztán tartsa; — szeresse, ne szidja, durva szókkal ne bántsa őket, mert szénát érdemel az olyan asszony, aki rossz szavakkal illeti a gyermekeit. Ha a gyermekek felnőttek, a fiakat küldje iskolába, a leányok pedig járjanak varróházba, mert a tű nem tesz kárt gyönge ujjaiban. Ne éhezzék, de bőven se költsön ; néha jó a kenyér sajttal is; — s az üres palaczkot sem kell mindjárt eltörni, mert nem hal bele az asszony, ha vizet iszik is belőle. — Ezeket az intelmeket foglalja magában az öreg szittya hátrahagyott írása, — megjegyezvén, hogy Kemecsey Bálint nem hajtotta fejét a házasság igájába. Agglegény volt. * Persze azóta már sokszor változtak az idők is, az emberek, meg az asszonyok is. De hiába lényegében, a maga mivoltjában az idő is. az emberek, meg az asszonyok is ugyanazok maradtak. Hát bizony bizony kimagolhatják a régi jó írásból az asszony-feleségek a maguk számára való tanulságot. Tudom azonban, hogy mikoron e sorokat fogjátok olvasni: férj-uramék nagy büszkén egyenesednek ki, ágaskodván magasra. És mondogatják: — No asszony, ezt hallgasd, ezt jegyezd meg. Csak aztán ez a hivalkodás korai ne legyen. Megtörténhetik ám, hogy ennek az öreg urnák írásai közül az is ki fog kerülni, hogy: — Milyenek legyenek a jó férjek a feleség iránt. Akkor aztán könnyen visszaadhatják — a kölcsönt. Hát csak hallga! A kisbiró. Németországban, Volbach faluban történt, hogy lopáson értek egy csavargót. A tolvajt a szomszédos Neustadt városába kellett bevinni, hogy ott törvényt lássanak fölötte. A város öt kilométernyire van a falutól. A község érdemes kisbirájára hárult a nem éppen kellemes föladat, hogy a tolvajt átkisérje. A kisbiró nagyon becsületes ember, kitűnő családapa, de se nem Herkules, se nem Akhilles. Puskája volt ugyan, de már arról halovány sejtelme sem volt, hogyan kell bánni ezzel a fortélyos portékával. A csavargó valóságos óriás volt, rossz képű és dühös tekintetű. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a mint a faluból kiértek, az érdemes kisbirót elfogta — a respektus. Egy darab ideig csak mustrálgatta a csavargót, széles vállát és izmos két karját, de azután megszólalt: — Hallja, édes barátom, én szívesen átkisérem magát, de adja a becsületszavát, hogy — nem bánt az utón. A csavargó villogó szemmel nézett rá és zord hangon mondta : — A becsületszavamat nem adom, mert nem akarom megszegni. A kisbiró halálsápadt lett — Akkor hát menjen az ur egyedül! kiálltotta és futott vissza a faluba, a hogy a lába bírta. O haza is ért szerencsésen, de a tolvaj — az bizony nem ment Neus- tadtba. A kisbirót, a ki maga jelentette az esetét, bezárták egy hónapra.
