Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-26 / 4. szám
26 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A kath. autonómia. Hazánk katolikusainak szine-java gyülésezik most a fővárosban. Ezt a nagy, fényes és népes gyűlést autono- m i a gyűlésnek nevezik. Mert a kath. nép azért választotta meg e gyűlésre az ő képviselőit, hogy az autonómiát, ezt a régen várt jogát a katolikusoknak szervezzék, megcsinálják. De hát mi az az autonómia voltaképen! Magyarul önkormányzat. Vagyis valamely testületnek olyatén való joga, melvszerint a maga belső ügyeit — az országos törvények keretében természetesen — rendezze, vezesse, az az kormányozza. Hazánkban kétségkívül a kath. egyház a leghatalmasabb, legnagyobb testület vagy mondjuk társaság. Ez egyház ott állott a magyar nép bölcse- jénél, mint a szerető anya. Vele volt az idők folyamán jó és balsorsban. Azért a kath. egyház úgy összeforrt magával a király, nemzettel, hogy voltaképen az egyháznak külön autonómiára, önkormányzatra szüksége nem is volt. A kath. vallás törvényeink értelmében uralkodó vallás, az egyháznak pedig az apostoli király kegyura volt, mint a hogy ma is az. De jöttek más idők ! A kath. egyház és állam a körülmények és korviszonyok miatt mindig távolodtak, távolodásukban odáig jutottak, hogy megszűnt uralkodó vallás lenni, sőt az apostoli király főpártfogói, kegyúri jogait is a felelős miniszter gyakorolta és gyakorolja. így hát a honalkotó, a legrégibb és legnagyobb kath. egyház úgyszólván két szék közt a padra- esett. Mig a többi felekezeteknek autonómiájuk lett és azt ugyancsak kifejlesztették, addig a kath. egyháznak se kegyura, se autonómiája. Hát ez bizony nagyon fájt a katholikusoknak, sőt a nyugodtan, igazságosan gondolkodó kálvinisták is kifejezték, hogy ez a kath. egyházra nézve sérelmes, igazságtalan dolog. Az autonómiának létesítéséhez már egyizben, pár évtizede hozzá is fogtak. Akkor azonban nem sikerült megállapodásra jutni. A kormány fiókjában maradt az egész ügy. Most aztán már minden jó lélek, maga király ő felsége is akarta és parancsolta, hogy az autonómiai munkákhoz hozzáfogjanak. Hosszas előkészület után aztán immár hozzá fogtak a munkálatokhoz — a most ülésező autonómiai gyűlésen határoznak. Sikeréről avagy sikertelenségéről Írni fogunk. Lakodalom a magyar példaszóban. Czifra lakodalom, kevés öröm. Csendes lakadalom, nyugodt életet ad. * Egy-két napi dinom-dánom, holtig való szá- nom-bánom. *• Első feleség Istentől, a második embertől, a harmadik ördögtől való. * Lakodalom, sokadalom, nincsen akkor beteg asszony. * Kész a lakodalom, de nincs menyasszony. ¥ Némely asszonyt csak azért hinak a lakodalomba, hogy megváltsák magukat a — nyelvétől. * A lakodalom örömmel és üröméi jár. Ahova eddig a madár is alig szállt! — Gyű te! — Hé, Bátor, Csengő, gyű te! Puff... paff... hangzik az ostor csapás, de a kocsi elakad, a Csengő, meg a Bátor bizony mozdulni se akar. A kocsis leugrik, próbálja bokáig érő sárban a hajtás más módját. Mit sem ér. A kocsi nagy ládákkal van túlterhelve. Mikor a kocsiban ülő elegánsan öltözött úri ember is látja, hogy több kettőnél: ő is feláldozza fényes czipőjét. Leugrik és igy indítják meg a kocsit. És a világ végén, vasúttól, országúból elzárt falvakban ilyen jeleneteknek majdnem minden héten szemtanúi a lakosok. Öreg emberek csak csu- dálkoznak, csak mondják: — Iszen ide edáig la a madár is alig szállt. Mi történhetik most, hogy ezek a ládás, kofferes urak úgy sürüzik a falu látogatását. így nevezik sok helyen a vigéczeket, a házaló kereskedőket: ládás, koferes urak. És valójában azok a szem és világtól, vasúttól, országtól elzárt falusi emberek nem is tudhatják elgondolni: honnan a fészkes izéből került nekik az a szerencse, hogy ezek a ládás, kofferes urak mondok úgy sürüzik a látogatást. Hát megmondjuk mi! Mert a vigéczmesterség, a házalás városokban, városok melletti falvakban, vagy vasúti állomással t rendelkező községekben már ma nem fizeti ki magát úgy, mint ott, a hova eddig csak a madár is alig szállt. A városok telesden-tele vannak kereskedésekkel. A falvak, főleg vasúti vagy országút mentén szintén. Meg aztán innen vásárra megy a nép. Ott nehezebben boldogul a házaló, onnan a tejfölt le nem szedheti. Az ő igazi hazájuk most tehát ott van, a hol csak ritkán látnak portékát, a hol valóságos vásárszámba megy, ha azokat a fene nagy ládákat, koffereket kibontja és az ámuló fehérnépség elé teríti. Itt szerezhet érvényt a házaló rábeszélő képességének. Itt virul, hódit, bolondit igazán a száz és száz féle tarkaság. Itt csinálhat szóval jó vásárt. Ide hozhatja igazán csak azokat a portékákat, melyeket másfelé talán napvilágra se merne ereszteni. Tessék csak utána nézni, kérdezősködni vagy adott alkalmakkor jól megfigyelni, hogy az utazók egész raja húzódik a már jelzett falvak felé... oda, hova edáig la, még a madár is alig szállott. És vájjon hasznára vagy kárára van e az ilyen »vonulások«, »látogatások« a mi népünknek? Majd feltárjuk, hogy bizony épen nincs hasznára, sőt a községeket e tekintetben is valósággal védelmezni kell magának a törvénynek. Védeni kell igenis a községeket a legszigorúbb ti tatommal. Lám az osztrák sógorok okosabbak. Az oszt- rákipartörvényt csak legközelebb odamódositották, hogy ezzel szemben a házalás majdnem lehetetlen lesz. Most megtörténhetik, hogy az osztrák területről a házalók hozzánk szorulnak és minket fognak szerencséltetni. Valóban itt az idő tehát az alapos, gyökeres védelemre! « Addig is a szövetkezetek tehetnek legtöbbet. Szövetkezeti boltokat kell állítani, a hol a nép nem divatpiperékhez, de a legszükségesebb, legpraktikusabb és jó minőségű czikkhez juthat. A magyarnép ne legyen többé »jó anyag« a »jó üzlethez«!
