Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-26 / 4. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 27 Annak a ragadós vendégnek első látogatása. A múltkor irtuk jó atyámfiai, hogy egyik iró emberünk az adósságot elnevezte: ragadós betegségnek. Igazat is adtunk neki ebben, mert valójában az ő kegyelme, már mint az adósság. És azt mondottuk továbbá, hogy jól vigyázzon minden család, mikor teszi első látogatását a tűzhelyünkre ez a ragadós vendég. Hát mikor? fogják sokan kérdezni. Én meg bizony kendőzetlenül feltárom. Ez a hamis, kegyetlen vendég, az adósság- csinálás ördöge már felkeresi a családalapitókat akkor, mikor még a jegygyűrű az ujjokon van. — Enyje be’ élelmes egy vendég, ugy-e bár? — Biz’ az a. Olyan infamis, olyan tolakodó, hízelgő, hogy már ilyenkor megczirógatja ő kegyelme úgy az örömszülőket, mint a mátkapárokat. Mert előre kifundálja ő kelme, hogy annak idejében, rendje és módja szerint ő legyen az ur a háznál. — Hogy hogy? — Hát a boldog szülőket szépen körülveszi, hogy hát gazdag kelengyét adjanak a leánynyal. Mert hát talán akad is egy pár forint a háznál, ha pénz nincs van jószág, van föld, hitel — és igy tovább. Mi történik ? A helyett, hogy a szülők arra törekednének, melyszerint az uj házaspár tűzhelyének erős fundamentumot vessenek: belemerülnek a gazdag kelengye bútor, czifraság beszerzésébe. Nem az okos számítás, előrelátás, a jövőbe való pillantás vezeti őket leányuk kiházasitásánál, hanem a nagvzás, a hiúság, sőt a könyelmüség. A helyett, hogy leányuknak háztartására adnák oda a jószágot, melynek árából czafrangot és éppen nem szükséges dolgokat vettek: a szülők maguk is ' adósságba keverednek és a fiataloknak sincsennek javukra. Aztán jön a nagy lakadalom. A dáridó. Vendégül hívják a fél és egész falut. Itt is beleverik magukat az adósságba. A vendégek jólaknak, aztán még meg is kisebbítik a házat és nincsenek többé. De marad egyetlen vendég, az a ragadós és első látogató vendég, mely ime már a tűzhelybe fúrta magát a hiúság, a számitásnélkiili, könyelmüség egér utján ........ — No ’iszen, hát az ember már gyerekét se lássa el tisztességesen, mikor kiröpül a szülő szárnyai alól ? így fognak sokan szólani. — De igen feleljük szívesen. Lássa el. Még pedig tisztességesen, de ne úgy. hogy önmagát és az uj tűzhelyeket már éppen ezen ellátás folytán egy egész életre úgyszólván tönkre tegye, megüsse. Mi nem irnók e sorokat, ha nem hallottuk volna sok-sok adóssággal küzdő családapa ajkairól. — Ha azt, mit haszontalanul elpazaroltunk lim-lomokra, foszlányokra, hiuságos dolgokra kezünkbe adjuk: akkor mi küzdünk, de látszattal, sikerrel és ma nincs adósságunk. Mert ha ez a vendég, az adósság, ez a ragadós, tolakodó vendég egyszer béteszi a lábát az uj tűzhelyhez, bizony hogy ritkaszámba megy annak kikergetése. Ézt mondja, sóhajtja sok sok ember, a kik már jól ismerik ő kegyelmességét — a zsarnok urat, az adósságot. A gesztenye-kenyér. Gesztenye-kenyeret esznek sok helyen Franczia- és Olaszország hegyvidék lakói. A gesztenyét erősen kiszárítják, megőrlik es kenyérré sütik. A gesztenye-kenyér édes, nehezen emészthető eledel. T A RCJZ A. A földmives temetése. Zugnak a harangok, Földmivest temetnek, Fönn az égben ólmos felhők Gyászos kiséretnek. Egyszerű koporsó. Festéke is barna, Olyanforma, mint az a hant, Amely eltakarja. Oldalán születés És a halál éve, Aranysárga buzakalász Pingálva fölébe. A jámbor földmivest Lassan viszik, lassan, Ne maradjon senkitől Holta siratatlan. A dűlő elején Megállnak, megállnak ... Nagy köze van a halotthoz A vetéshatárnak. Ki addig egykedvün Ballagott utána, Mind belekezd szívfacsaró Nehéz zokogásba. Azután leteszik Lassudan a földbe S a természet könycseppek- Bucsuzik el tőle. [ben Zsendülő vetések Szomorún susognak . .. Élet Ura, te vedd számba Miért búslakodnak. Tarcsafalvi Albert. Egy titok . . . Az ember szép takarosán kiőtözködött. Olyan tiszta fehérruha volt rajta, akár a leesett hó. Mert hej, a férjuramékon is pillantásra meglátszik, hogy milyen feleséggel osztják az élet baját, gondját a tűzhelyen. Zsuzsa asszony is éldelettel tekintett a gazdára, hogy igy kiőtözött a vasárnap tisztességére. Hát hiszen csak ilyen bűne legyen az asszonynak! Az a kis hiúsága, hogy az o embere tisztán, helyesen öltözködik. — Hát osztán hova, hova szép gazdám ? — kérdezte Zsuzsa édes kíváncsisággal. — Hova? Mintha nem tudnád? — Már megvest a nagy kocsmába ? Az ördög vinné el azt a guglizót. vagy mi a manót. — Enyje szentem! Hát még ezt a kis mulatságot is sajnálod tőlem ? Nem dolgozom egész héten ? Nem turom-e a földet, hogy majd belészakadok. — Elösmérem! — No, ugyebár szentem ! — Csakhogy kigyelmed mindig kőt ám! — Mit kőtök ? — A múltkor is elvitte azt a kis pénzt, amit a ládafiában összekuporg3ttam. — Ördög vigye el azt a pénzt! Hát a mi felesleges, abból se költsék ? — Nem hát — pattogott az asszony. — Több nap, mint kolbász. Mikor osztán megszorul kend, rossz termés lesz, csapást ad az Isten, akkor bizony lcelmed lesz, aki zúgolódni fog. — Majd elválik 1 — Az a kelmed hibája, hogy nem tud egy garast féretenni, megbecsülni. Mihelyt érzi, hogy egy pár forint gyűlt össze, szabadjára engedi a szenvedelmét. A múltkor is czigányzene közt gugliztak ; azt hiszi, hogv nem tudom? — Ugyan a falunak, melyik szája locsogott már megvest. — Az nem kérdés! — No Zsuzsikám, ne prédikálj nekem. Adj egy pár forintot, hadd menjek egy kis felüdülésre. — Itt van, nesze. De t’om Istenem nem is gyűjtök én többet. — Nem is tudnád megállani: — Úgy teszek, mint te! — Gugüzni mégy ? —- Megyek, ahova megyek. Majd varratok ruhát úgy fogok járni, mint a jcgyzőné vagy a kántorné asszony.
