Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-27 / 30. szám
240 MAGYAR EÖLDMIYELŐ A sikeres gyermek mulatságért üdv a jótékony nőegyesületnek ! Üdv a szives közreműködőknek! A gyermek mulatság iránt komoly érdeklődést tanúsított az intelligenczia ; a mulatság fényét megjelenésükkel emelték a következő hölgyek : Páricsy Józsefné (N.-Czigánd), özv. Dudás Jánosné (K. Czigánd), Sere Jánosné (K.-Czigánd), Szilágyi Dezsőné (Eger), Benyó Józsefné (B.-Szerdahely), Melko Józsefné (Páczin), Virágh Gyű Iá né (Páczin), Söreghy Mártonná (K.-Czigánd), Galambos Ödönné (K.-Czigánd). Leányok: Sere Margitka (K.-Czigánd), Gremzó Ilonka (Újpest), Lábos Giziké (S.-patak), Benyó Joluska (B.-Szerdahely), Söreghy Mariska (K.-Czigánd), Melkó Mariska (Páczin), Virágh Margitka (Páczin.) (Tudósító.) JÓ EGÉSZSÉG. Az égési balesetek. — Kivonat Dr. Vlrosztek Győző, a budapesti mentőegyesület ellenőrző orvos előadásából. — Napról-napra áldozatai vannak az égési baleseteknek. Lássuk csak a mindennapi életből vett azokat az eseteket, melyek tapasztalat után legtöbbször előidézői az e fajta baleseteknek. Ezek között álljon első sorban a petroleum lámpás és a borszeszes gyorsforraló körül tanúsított helytelen, könnyelmű elbánás, mely miatt a legtöbb égési baleset történni szokott. Mérhetlen könnyelműség a cselédeknél, — de sok művelt nőnél is — divó szokás, hogy a petroleum lámpásba égő kanócz mellett öntik a petróleumot. Ezzel a meggondolatlanságukkal veszélybe sodorhatják nemcsak életüket, hanem a családnak ingó ' vagyonát is. Mert megtörténhetik, hogy a petroleu- mos edényből kiömlő petroleum aztán lángba boríthatja nemcsak magát a meggondolatlan cselekvőt, hanem a padlóra ömlik és ott a szétfolyó égő anyagtól tüzet foghat a szőnyeg, függöny stb. is és kész a legnagyobb veszedelem. Elejét veendő az igy bekövetkezhető szerencsétlenségeknek feltétlenül kívánatos, hogy a petroleumos lámpákat ne este, égő kanócz mellett, hanem a reggeli takarításkor töltsük meg, illetve hozzuk rendbe. Ezt megköveteli nemcsak az elővigyázat, de a rendes háztartás is. Rossz szokás a tűzrakásnál a papirost, fát, szenet petróleummal leönteni. Mert az oda tartott égő gyufától a petroleum hirtelen lobbanással szokott meggyulladni és a szétcsapó lángtól a könnyű női ruha tüzet foghat. Ez tehát kerülendő. Mint ugyancsak gyakori előidézőjét az égési baleseteknek, fel kell említenem, hogy gyufát sohasem szabad olyan helyre tenni, a hol az a gyermek keze ügyébe kerülhet. Mert a magukra hagyott gyermekek játszadozás közben meggyujthatják. De azért sem, mert a gyermek a kezébe került minden tárgyat ösztönszerüleg a szájába visz és ha az közönséges kénesfejü gyufa, mely foszfortartalmánál fogva mérgező és édeskés ize miatt szívesen is szopogatják, megmérgezhetik magukat. Helytelen eljárások. Ezek után rátérek azokra a helytelen és veszedelmes eljárásokra, a melyeket az égési baleseteknél úgyszólván rendesen tanúsítani szoktak. így pl. határozottan veszedelmes és kerülendő égő ruházattal futásnak eredni, vagy a mentést az égő ruha letépésével eszközölni. Az előbbenit kerülni kell azért, mert a futásnál keletkező légáram a tüzet szítja és ez által az elégés gyorsabb. Az utóbbit meg azért, mert az égő ruha letépése a mellett, hogy czélhoz nem vezet, végzetes lehet a mentőre, is az által, hogy kezeit megégetheti, esetleg a saját ruhája is tüzetfogha különösen, ha a mentő nőszemély. Ezek az eljárások tehát, mint veszedelmesek czélra nem vezetők kerültessenek. Azért ez eljárások helyett, a bekövetkezhetők, vagy bekövetkezett e fajta baleseteknek elkerülése és kevésbbé súlyos kimenetele végett tartsuk szem előtt és tanuljuk meg jól, de különösen a következőket : 1. Tűznél mindenekelőtt nagy elővigyázat tanúsítandó, 2. a lélekjelenlét, higgadtság, feltétlenül megőrzendő, 3. égő ruhával futásnak eredni nem szabad. 4. az égő ruha — tűz — eloltása ne a ruha letépésével, hanem az égő szoknyát két oldalt marokra fogva, előfelé tömörítve, hirtelen a térdek közé kell szorítani, mint azt a pataknál mosó nőknél látjuk, vagy ugyanilyen mű fogással — már az eset szerint — székre vagy földre üléssel, földre fekve — különösen homokos helyen — gyorsan véghezvitt hengerkőzéssel történjék. A legbiztosabb eljárás. A leghelyesebb és legbiztosabb oltási mód azonban a vízzel bőven való leöntés — vederből. — Persze csak akkor, ha a viz éppen kezünk ügyében van. Továbbá dunyhával, bundával, ponyvával stb., szóval puha, tömör és elég kiterjedésű e czélra alkalmas tárgygyal való leterités. — Eődolog a tüztől a levegőt elzárni. Ott a hol levegő — éleny -- nincs, ott égés sincs. Az égési sérüléseknél nyújtandó első segítséget illetőleg a következőkép járjunk el: Ha az égési sérülés kisebb fokú, vagyis, akkor a bőrvörösségen kívül egyéb baj nem történt, akkor elégséges a kivörösödött bőr felületére tiszta friss — nem avas — tábla-olajba mártott tiszta fehér vászon darabot borítani és lazán rákötni. Ha a sérülés nagyobb fokú, t. i. mikor bőrvörösségén kívül hólyagok is képződnek, akkor a hólyagokat az alapjukon, használatban nem levő varrótűvel — mert ez tiszta — fel kell szúrni, hogy a nedv kiszivárogjon. Ezzel némileg csökkentjük a fájdalmakat. A felhólyagzott bőrt leszakítani nem kell, mert a bőrtől fosztott hely könnyen fertőzhető, különösen, ha piszkos kézzel nyúlunk hozzá. A felhólyagzott bőrt rajta kell hagyni, mert ez a seb felületét takarja és elzárja a fel kapuját. Itt is, mint a már fenntemlitett és elmondott tiszta olajba mártott tiszta fehér vászonnal vonjuk be e sérült testrészt. A fájdalmak csillapítására czélszerü az olajos ruha fölé hideg borításokat tenni. A felhólyagzott bőr eltávolítását, valamint a további gyógykezelést is, minden körülmények között — orvosra kell bízni. Végezetül pedig Montecuccolli után, ki azt mondta, hogy a háborúhoz három tényező szükséges és pedig: pénz, pénz és pénz, mi is mondjuk, hogy az égési balesetek kikerüléséhez is három tényező kívánatos: t. i. vigyázat, vigyázat és megint vigyázat. Majd ha fagy. Köztudomás szerint a magyar ember be nem következő eseményre mondja, hogy vagy borjunyuzó pénteken történik meg, vagy majd ha fagy. A velenczeieknek is évszázadon át volt hasonló mondásuk, a mely azonban most az egész müveit világ fájdalmára beteljesedett. Az ilyen meg nem történő eseményre mondották a velenczeiek: majd ha a kampanile bedől, s a szomorú valóság bekövetkezett, bár a mondás merészebb volt a magyarnál, mert a fagy végre is minden télen mutatkozik.
