Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-27 / 30. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 141 ISMERETEKTAR A. Miért nem költ a Kakuk? Szokás a világon a hálát nem ismerő embert »hálátlan kakuk«-nak nevezni. Ezen szólásra a ka- kuknak azon sajátságos természete adott okot, hogy ő nem rak fészket, hanem tojásait más, többnyire apró éneklő madarak fészkébe rakja les ezek költik ki és nevelik föl a kis kakukfit, még pedig önfeláldozással, mintha csak saját édes magzatuk volna. A falánk kis kakuk meg azzal hálálja meg mostohájának jótéteményét, hogy kenyeres pajtásai, az anyamadár édes fiai elől mind elkapja az élelmet; sőt nagy testével a kis fészekben ide s tova fészkelődvén, társait egyenkint kilöki a fészekből. De nincs is ám az rendén, hogy egy kakukfi miatt egy egész fészek madárnak el kell pusztulnia — gondolja talán némely tudákos és a kákán is csomót kereső atyafi. — Csak ne akarjunk okosabbnak látszani, mint maga a végtelen bölcsességü Isten. Várjunk egy kissé, mindjárt elmondom, hogy miért nem költ a kakuk ? abból majd az is kiviláglik, miért kell egy kakukfi miatt gyakran 5—6 más kis madárnak elveszni. Azt mindenki tudja, hogy az éneklő madarak a kertek és erdők leghasznosabb lakói, a mennyiben a kártékony bogarakat, különösen a hernyókat hatalmasan pusztítják. Van azonban igen sok szőrös hernyó,*) amelyekhez a kis madarak hozzá sem mernek nyúlni (t. i. azon szőrös hernyók, melyek egyes helyeken gyakran roppant nagy csapatban jelennek meg, úgy hogy egész erdőket képesek tönkretenni.) Ezeknek szőre ugyanis ugv csip, mint a csalán. Jaj annak az embernek, kinek szemébe ilyen hernyószőr esett, mert az ebből származó fájdalom majdnem elviselhetetlen. Nem csoda tehát, ha a kis madarak az ily mérges szőrű hernyókkal nem akarják elrontani gyomrukat. De van mégis egy madár, a mely meg mer birkózni e mérges hernyókkal: s ez a kakuk, ez úgyszólván csakis szőrös hernyókkal táplálkozik. Minthogy pedig a hernyók testének legnagyobb részét a megemészthetlen szőr és vastag bőr teszi ki: a kakuk, hogy jóllakjék, kénytelen igen sok hernyót megenni, melyeknek befogadására megfelelő nagy gyomorral is kell bírnia. S ez igy is van. Ugyanis a kakuk belső részében a legnagyobb helyet a gyomor tölti be, mig a többi részek igen kis helyen vannak összeszoritva. Innen van, hogy a kakuk azon belső része is, melyben a tojások képződnek, igen kicsi és fejletlen ugyannyira, hogy azon minden 8 napban fejlődik ki egy tojás, ez is oly kicsi, hogy első tekintetre azt bárki is valami kis éneklő madártojásnak fogja tartani. S minthogy a kakuk évenkint 6 -8 tojást tojik, a nyár nagy része, vagyis jó másfél hónap, a tojások összerakásában telnék el. Már most ha a kakuk maga akarná kikölteni és fölnevelni fiait: vagy akkor kellene neki meg- kotlani, midőn már minden tojás együtt volna, vagy pedig mindjárt a legelső tojás után. De egyik sem lehetséges; mert ha mindjárt az első tojást elkezdené ülni, akkor mire a harmadik tojás napvíTágra jönne, az első tojásból a kis kakuk már kikelt volna; s miként lenne képes az anya-kakuk a kis falánk elsőszülött számára elegendő táplálékot szerezni anélkül, hogy a többi tojásokat meg ne hagyja hülni'? Ha pedig csak akkor kotlanék meg, mikor már minden tojás együtt van a fészekben, vagyis az első tojás kitojása után 6—8 héttel később: akkorra meg az első tojások már rég megromlottak volna. Nincs tehát más mód, mint hogy tojásai*) Ezen hernyók közül a legkártékonyabb tudományos nyelven gyürös pohók- és bucsus pohóknak nevezik. nak kiköltését s fiainak fölnevelését az anyakakuk idegenekre bizza. De van még egy más oka is annak, amiért a kakuk nem maga költi ki fiait. E madarat ugyanis Isten azért teremtette, hogy a kártékony szőrös hernyókat megtizedelvén, azoknak túlságos elszaporodását megakadályozza. Hogy azonban a kakuk e föladatát teljesíthesse, kénytelen vidékről-vidékre, erdőről-erdőre bolvongani, folyton keresvén és pusztítván az erdőnek veszélyes ellenségét, a szőrös hernyót. Ha az erdőnek egyik részét megtisztította, akkor átmegy a másikba s ott fog hozzá a munkához. Már most hogyan teljesíthetné a kakuk ezen kötelességét, ha maga akarván fölnevelni fiait, fészke által magát egy helyhez kötné? Hogyan volna képes 6 — 8 nagy ehető fiát fölnevelni s emellett az erdőnek távolabb fekvő részeit is a veszélyes hernyóktól megtisztítani? — Hogy tehát az Istentől számára kitűzött czélnak megfeleljen, kénytelen tojásait idegen fészekben rakni az édes anyai gondokat is másokra bízni. — Igaz ugyan, hogy igy egy kakukfinak fölnevelése gyakran 5—6 hasznos éneklő madár életébe kerül, de ez a veszteség a nyereség mellett egészen eltűnik, ha meggondoljuk, hogy egy kakuk több hasznot hajt, mint 10 más énekes madár. F. E. EGYRŐL MÁSRÓL. Furcsa előfizetési díj. Európa legészakibb városában Hammerfestben megjelenő hetilap egy fából épült kis kunyhóban készül. A lap czime »Nord Kap«, (Éjszaki fok.) Olvasói az elöfizetési-dij fejéban eleven vagy füstölt halakat szállítanak. A szeretet. A magyar közmondások szerint. — Gyűjtötte-, dr. Simon Vilmos.— Ki valakit szeret, arra sok szemet vet. — Ki mit szeret ha nem szép is, kedves az annak. — Kétféle szeretet nehezen fér össze. — Ki mindenkire vigyorog, senkit sem szeret. — Nem állandó az erőszakos szeretet. — Szeretet égő tűz. — Nem* méregből ered a szeretet. — Jobb távol szeretni egymást, mint közel gyűlölni. — Csak addig tart a szeretet mig nem üres az erszény. — Ha a szeretet elmúlt, sohasem volt igaz. — Szép szó nyeri meg a szeretetet. — Majom is szereti a maga fiát. — Ki szalonnát, ki békát szeret. — Szeretet jobbára csak kettő között áll meg. — Rajkó is szereti a kalácsot, de nincs benne módja. Mulatságos történet. Egy hadgyakorlat alkalmával történt meg ez a kis eset. A hadgyakorlat első napján egy fóherczeg kocsin ment a gyakorló térre, hol az ezredes két közemberrel, kik a pompásan felkantározott lovat tartották, várakozott. A fő- herczeg kissé ingerülten szállt le a kocsiról, a lóhoz lépett, körülményesen megnézte a szerszámot s kissé nyers hangon szólt oda az ezredesnek: »Ki nyergelte fel ezt a lovat?« Az ezredes megijedt s azt felelte: Bocsánat, fenség, nem volt időm s igy megbíztam azzal az órnagyott. Jött az őrnagy. — Ki nyex-gelte fel ezt a lovat ? — Jelentem alássan, fenség, későn kaptam a parancsot, azért megbíztam a kapitányt. — Előhívták a kapitányt. — Ki nyergelte ezt a lovat ? (A fóherczeg mindig ingerültebb lesz). — Jelentem alássan, századom kissé megkésett a kivonulásról, ennélfogva megbíztam M. hadnagyot. — Jöjjön ide hadnagy. — Előállt a hadnagy is, ki ijedten látja a főherczeg körül elhalványodott fölebbvalóit. — Ki nyergelte ezt a lovat ? — Én nem, fenség ; az őrmester. — Ide az őrmesterrel! — Az őrmester látja a hadnagy ökölre szorított kezét s nem a legkellemesebben érzi magát. — Te nyergeited ezt a lovat ? — kérdi ingerülten a főherczeg. A tisztek mintha csak tűkön állnának. Az őrmester szalutál: Jelentem alássan, nem ; a hadnagy ur kutyamosója nyergelte fel. A főherczeg erre mosotyogva kérdi: Mi az a kutyamosó ? — Magyarán fenséged, annyit jelent, mint »privatdiner.« — Álljon elő az. — Megjelenik s állásba vágja magát a főherczeg előtt. — Ki nyergelte fel lovamat ? — Én fenség. — Hogy hívnak ? — Johán Kánya. — Jól van fiam 1 111 v a n egy arany. Kitünően nyergelted a lovamat. Ezzel a főherczpg felpattant a lóra s képzelhetni, mily meglepetve néztek utána.
