Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-07-06 / 27. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 217 nyomán közöljük itt a búcsúztató néhány részletét, ujjabb jeléül a magyar köznép lelkében szunnyadó nemes tiszta érzéseknek. Itt következnek a versek : Mint fáradt arató leteszi sarlóját A nagy munka után kipiheni magát; Azon öntudattal nyugodja ki álmát, Hogy dicséretesen végezte a munkát. Én is munkás voltam az Ur szőlőjében Fáradtam, izzadtam sokat életemben ; Munkámat végeztem a Jézus nevében, Kinek folytonosan biztam kegyelmében. Hatvankilencz évek teltek el, mióta Bennem a teremtő műveit ápolta; Kisded kortól fogva kezemet ő fogta, Bölcsőmtől a sírig sorsom igazgatta. Aztán igy7 énekel: Jéggé fagyott szivem, de eme hű kebel Szeretteim felé végső áldást lehel; Gyászos sirhalomba mielőtt mennék el, Rokoni utolsó áldásom mondom el. Minden rokonságom valahol kik vagytok, Árvák és özvegyek, szegények, gazdagok Egek teremtője vigyázzon reálok, Mig a földi pályát végig nem futjátok. így végződik a szerető szivü aggastyán búcsúja: Szóljatok harangok, mik sokszor szóltatok Kik a szent misére engem meghivtatok ; Részemre elnémul már kedves hangotok, Csak most kísérőimre szomorúan szóljatok. MAGYAR KIS GAZDA. A mire régóta szükség van... ív. Csak még egyet...! A jó búzát vetni kell. A dudva, a tövis, a pipacs magától nő. így vagyon a szövetkezeti élet földje is, melyret méltán lehet szántóföldhöz hasonlítani. El fogjuk vetni ennek a jó eszmének a mag- vát is. És alig fog itt-ott kibújni: máris tövisek lesznek közötte, melyek nemcsak elnyomni akarják majd a csirát, de a vevőket is szúrni kívánják. Megszoktuk mi ezt már! Tudjuk nagyon jól, hogy azt fogják ujfent kiabálni felénk: — íme, a szövetkezetek a gépekkel is üzérkedni akarnak. — Ugy-e, hogy a szövetkezetek a szegény gazdák nyakába akarják akasztani a gépeket és gazdasági eszközöket. Az első jajra már — úgy hiszszük — régen megfeleltek a szövetkezetek. Ez a szúrás hát már se fájdalmat, se gondot nem okoz. Hagyjuk tehát! Hanem a másodikra már mondanunk kell egy kádencziát. Biztos, hiteles adataink vannak, hogy olyan községekben, hol alig akad két cséplőgépnek munkája, a vigéczek nyolczat sóztak a gazdákra. Hát hogyis ne ! A vigécz nem törődik, hogyan fizetik ki majd a gazdák a gép árát. Neki két czélja van csupán. Hogy ugyanis : a felpénzt megkapja és hogy abból saját jutalékát nyomban le is vonhassa. Bánja is ő aztán, ha a megrendelő, illetőleg aláíró gazdának bőre dobra is kerül. ’Iszen a vigécznek nincs szive, nincs szánalma, nincs könve. Neki csak rideg spekulácziója és fortélya vagyon. A mondók vagyunk tehát, hogy a »Hangya« kifejtett mozgalma éppen arra való leszen, hqgy ennek a gépszerzési mániának egyszer és mindenkor útját vágta. Hogy ne engedje a gazdákat beleugrani a kész veszedelembe, a gépvásárlásba akkor, mikor arra se szükségük, se anyagi erejük nincs. * A szövetkezetek éppen azt az elvet szolgálják : mindnyájan egyért és egy mindnyájunkért. A szövetkezetek éppen arra valók, hogy tagjaikat szeretettel fölvilágosítsák, oktassák, tanácscsal lássák el. A szövetkezetek nagyon is meg fogják fontolni azt, hogy kinek mit és mily mértékben adhatnak. Teszem azt, Péter Pál cséplőgépet akar venni. A szövetkezeti tagok igen jól ismerik ám Péter Pál dolgát és igv meg is bírálhatják sorát-haját. Azt mondják neki: — Te Péter, te nem bírod meg egymagad. Álljatok össze többen és igy vegyetek egy gépet és használjátok majd testvéries megegyezéssel. Vagy emigyen: — Neked, Péter, nem cséplőgépre van szükséged. Te szerezzél inkább jó ekét, rostát és igy tovább. íme, csak jól meg kell hányni-vetni a dolgot és beláthatjuk édes mindnyájan, milyen csalafintos módon akarják elidegeníteni a népet, a gazdákat a szövetkezetek ily irányú működésétől is. Száz szónak is egy a vége... de annyit minden emberfia láthat, hogy a »Hangya« által felvetett dolog nem kis dolog ám, hanem arra van hivatva, hogy mentői szélesebb körben terjedjen, hódítson. És akkor, ha az elvetett mag kikéi, oly gyümölcsöt fog hozni, mely újra való ébredésük korának legértékesebbje leszen. Isten adja, hogy beteljesedjék! Szabad-e gyümölcsfákat megrázni ? A szomszédom szokása, hogy igy mikor a gyümölcs mar fejlődésben van, gyakrabban megrázo- gatja a fát. Azt mondja azért teszi, hogy a férges gyümölcs időben, addig hulljék le. mig a féreg benne van. Helyesen cselekszik a szomszéd ur. Az úgynevezett eszelésnek számát, melyek a gyümölcsöt lenyakasztják, csakis úgy lehet apasztani, ha a fákat hajnalban megrázzuk, hogy a megdermedt eszelények a fa alá kiterített ponyvára lepotyogjanak. A "férges lehullott gyümölcsöt egy napig sem szabad a fa alatt megtűrni. Minél gyakrabban fel kell szedni, mert a féreg a lehullott gyümölcsből vissza menekül a fa kérgébe. Felvétel az algyógyi földmivesiskolába. Az algyógyi m. kir. állami gróf Kún Kocsárd székely földmivesiskola — E. M. K. E. alapítás — igazgatósága 16 ingyenes és 8 mérsékelt fizetéses helyre, melyek folyó évi október hó 1-én töltetnek be, ezennel pályázatot hirdet. Az iskola czélja: 2 éves tanfolyam alatt a befogadott ifjakat a mezőgazda ság minden ágában gyakorlatilag kiképezni, hogy a kilépők saját kis gazdaságuk okszerű kezelésére képesek vagy nagyobb birtokban a munkák fel- ügvelésére, vezetésére alkalmazhatók legyenek. Várjuk a hátralékok beküldését! Apróság. A sorozó ezredesnél. Egy özvegyasszonynak egyetlenegy fiát katonának akarták vinni. Az asszony bement az ezredeshez, és sirva-riva rimánkodott, eresztenék haza a fiát. A tisztek fényes kilátással akarták az özvegyet rábeszélni, meg akarván tartani a fiút, minthogy deli termetével épen katonának illett. — Hát mi nem vagyunk katonák ? — mondja az ezredes. — Haj! — az urak nem tudnak egyéb mesterséget, — feleié az asszony — de az én fiam kitanult csizmadia.
