Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-06-22 / 25. szám
200 MAGYAR FÖLDMIVELŐ OLVASÓKÖR. Fogadásom. Szülői kis hajlékomtól Eltávozandó valók, Alidon atyám kézen fogva, Pár szót monda bncsúkép. Fiam — igy szóla a többi közt — Jegyezd meg e szavakat, Miket hő szive mélyéből Neked egy apa ad. »Bármerre vezessen utad, Bármily állást foglalj el — A magyar népen segíteni Ne feledj szóval s tettel.« Légy bár földhöz ragadt szegény, Alig két karod s szived ép, Küzdj, fáradj, csak legyen boldog, Boldog e jó magyar nép. Derék szülém e tanácsot Köszönöm — elfogadom, S megtartani leend mindig Egyetlen akaratom. Mert hiszen kell-e dicsőbb, mint Elni-halni a népért... És annak a boldogságán Lelni föl a magáét. Kovács Béla. Egy szemtanú a martiniki borzalmas istenítéletről. »Hasadóban volt a hajnal — igy kezdi levelét — amikor május 8-án reggel Martinique szigetét jelezte az árboczkosárban fürkésző matróz. Körülbelül reggeli hat óra lehetett az idő, amikor horgonyt vetettünk, s kikötni készültünk. A kikötői munkások, akik hajónkra jöttek, elbeszélték, hogy a Pelée-hogy szombat óta veszedelmesen háborog. Mindazonáltal munkába kezdtek habozás nélkül. Csodálatos tünemény történt ekkor, mintha valami nagy erővel rezgette volna meg a levegőt s úgy éreztem, hogy valami hatalmas kéz roppant erővel meglökött. Ugyanebben a pillanatban elkiálltotta magát valaki előttem: — Nagy Isten! Nézzen oda! Alár akkor mindenkinek szeme a Pelée-hegyen volt. Lehetetlen leírnom azt, amit láttam. Első gondolatom az volt, hogy itt a világ vége. — Azt hitte volna az ember, hogy ami dinamit csak van a világon, mind légbe robbant a hegy alatt. Rettenetes lángoszlop emelkedett föl merően a levegőben, azután egyre szélesebbre vált, egyre nagyobb kerületű lett az oszlop s úgy tetszett, onnan az ég boltjáról egyenesen elönt bennünket'. A hajó orrára rohantam, hogy többedmagunkkal megkísértsük, hátha fel tudnók szedni a horgonyt. Abban a pillanatban, mikor a hajó orrára értünk, már le is zudult ránk a borzasztó lavina. Forró sárnak és tüzcsöppeknk görgetege szakadt hajónkra. Ugyanakkor a kikötő egész vízmennyisége egyetlen oszloppá sűrűsödött s mint egy óriási, képzeletet felülmúló hullám taposta el, merítette viz alá, zúzta össze a horgonyzó hajókat. Mikor az ár hajónkig jutott, abban a pillanatban lesöpört mindent a fedélzetről: árbóczot, kéményt, kötélzetet, mindent. Közelemben egy szelelő-kéményt pillantottam meg: abba kapaszkodtam belé, de vesztemre, mert a hullám ereje bele szorította testemet a sze- lelő nyílásába. Két kikötői munkás szabadított ki belőle s vitt föl félig ájultan a parancsnoki hidra. A tűzeső még egyre szakadt. Időnkint egy-egy megszenesedett matróz bukfenczezett le szivettépő ordítással a fedélzetre s odalent kiadta lelkét; nemsokára valósággal eltemetett a holttestek tömege. Feltápászkodtam a hídon s a sebesültek segítségéhez láttam. — Indítsd el a hajót! — kiáltotta felém a kapitány. De lehetetlen volt engedelmeskedni a parancsszónak, mert a hajót úgy kilyukasztotta a tiizeső, akár a habszürő kanalat. Nem is láttam többé a kapitányt. Ezenközben a tenger egyre rengeteg hullámokat vetett, a Pelée ormán szakadatlanul ontotta rettenetes bőgéssel a lávát. Saint-Pierre felől volt a legborzasztóbb a kép. A város eltűnt s helyén csak óriás szürke por, láng- és füstfolyam kavargott. Köröskörül azok a hajók, amelyek el nem merültek, lánggal égtek s az egész kikitő színe úszó holttestekkel volt borítva. Néhány órával utóbb, meg nem tudnám mondani, mikor - tán délutáni 3 óra táján — a fran- czia »Suchet« hajó vett föl bennünket; igy menekültem meg tizenhatod magammal, de mindannyian halottak voltak inkább, semmint élők. így írja le ezt a borzasztó istenítéletet egy angol tiszt, a ki a nagy napot keresztül élte, anélkül, hogy elpusztult volna. Itt a fürdés ideje! Azon városok, községek, melyek mellett vagy közelében folyam, patak halad, már igénybe is vették, a kellemes, áldásos hatású szabad víznek élvezetét. Tudja ugyanis mindenki, hogy a fürdés nemcsak kellemes, üdítő, de az egészségre nézve szükséges is. Tisztán tartja testünket, jótékonyan hat kedélyünkre, munkabíróbbá tesz és edzi idegeinket. Azért nem ajánlható eléggé, hogy naponként egyszer fürödjünk, élvezzük a viz áldását. De szülők és ti gyermekek is vigyázzatok és óvatosak legyetek. Alert a mint áldásos lehet a fürdés; úgy gyászba boríthat egész családokat és nyomort, betegséget hozhat reátok. E helyen sokszor irtunk mi már a fürdés módjáról. Azért most csak pár figyelmeztető szót szólunk és rövid velősen emlékezetbe hozzuk a következőket: 1. Soha se engedjétek szülők a gyermekeket szabad folyóba, vagy vízbe felügyelet nélkül. Még ha oly nyugodtak vagytok is, hogy a fürdés helye nem veszélyes, ott legyen őrködő szemetek, mert a gyermekek csintalanok, merészek könnyen megtörténhetik, hogy a vidor, élettől duzzadó gyermek sírját leli a folyamban. 2. A községi elöljárók kötelessége szigorúan meghatározni, hogy hol szabad fürödni. De nem csak meghatározni, hanem még szigorúbban ellenőrizni, hogy a határozat teljesedésbe menjen. 3. Feíhevülten soha sem szabad fürödni. Valamint arra is nagy gond essék, hogy éretlen gyümölcsöt fürdés előtt vagy után ne együnk. Egy félóránál tovább semmi esetre sem szabad a vizben lenni. 4. Hát a hol élő viz nincs? Ott sokszor felkeresik a büzhödt pocsolyákat, vagy olyan árkokat, melyekből vályogot vetettek. Az ilyen fürdés csak romlásunkra lehet. Sokkal czélszerübb víztartókba, kádakba — ilyen helyen — reggel friss kutvizet húzni és bevárni az alkonyt, mikor az átmelegedett vizben egészséges fürdést végezhetünk. Frissen húzott kut- vizben veszélyes a fürdés. 5. A szeméremnek legszebb erénye a gyermeknek és felnőttnek egyaránt, azért e tekintetben is gondosak legyenek az elöljárók és szülők egyaránt.
