Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-29 / 52. szám

416

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

tArgza.

A fenyők beszélgetése.

— Fin népmese. —

Volt egyszer egy erdész, ki elment két kutyával az erdőbe, hogy ott töltse vadászassa! az egész napot. Már jó darabot bejárt az erdőben s nem is fordult vissza alkonyatkor, ott akarta tölteni az éjszakát is. Ily szándékkal ment egy fenyő tövéhez, tüzet rakott, letelepedett a tűz mellé s melengette fázott tagjait. Jól találta magát éjjeli szállásán s már elakart aludni, mikor hirtelen hang hallatszott. A fenyőn, melynek tövénél a tűz lobogott, véletlenül egy nagy kígyó rekedt meg s most akart lemenni onnan. De mivel maga a tűz miatt nem mert leereszkedni a földre, segítséget kért az embertől. Az ember bár igen különösnek találta, hogy a kígyó emberi módra szólott, igy válaszolt:

— Nem bocsátlak le onnan, mert megeszel engem.

— Dehogy eszlek, barátom, sőt ha lebocsátasz innen, megtanitlak minden nyelvre: a madarakéra, fákéra és mindenkiére.

— No mivel tudnálak hát leereszteni? — kérdezte az ember.

— Vágj egy magas fát, támaszd a fenyőknek, azon majd lemegyek, tanácsolta a kígyó.

Az ember beleegyezett, mivel jónak találta a jutalmat. Nekidöntött egy fát a fenyőnek s leengedte rajta a kígyót. A kigyó leérve a földre, az. embert minden nyelvre megtanította, a madarakéra, fákéra, növényekére, de megparancsolta, hogy senkinek se szóljon róla, még a feleségének se, mert ha szól, tüstént meghal.

A kigyó útjára ment, az ember értett minden nyelven. Lefeküdt ismét a tűz mellé, hogy átaludja az éjszakát. Kevés idő múlva ismét beszédet hallott. A kutyák ott hevertek gazdájuk lába mellett s az egyik elkezdett a másikhoz beszélni:

— Maradj te itt, őrizd gazdádat jól. mert különben eljönnek a farkasok és megeszik. Én haza megyek, mert ha nem hallatszik a házból ugatás, meglopják a tolvajok gazdánkat.

— Menj pajtás, menj — felelt a másik — őrizd jól a házat, én majd gazdánkra vigyázok.

Az ember, aki értett mindenféle nyelven, jól hallotta a kutyák beszédjét s igy gondolkodott:

— Mégis több eszetek van, mintsem az ember gondolná.

Engedte a kutyát hazamenni, a mint szándéka is volt, maga pedig lefeküdt, mert szerfölött el volt fáradva. Hamar kezdtek szemei bezárulni s már remélte, hogy el is alszik, de a kigyó iskolájában oly érzékenyek lettek fülei, hogy a legkisebb neszt is meghallotta. Különös zugás támadt az erdőben s világosan hallotta, amint egy fenyő megszólalt és kö- nyörgött ahhoz a másik fenyőhöz, melynek tövénél feküdt:

— Óh komám, jöjj hozzám gyorsan, mert mindjárt meghalok. Jöjj el a temetésemre.- Nem mehetek, testvér, bizony nem érek rá. Bocsáss meg — felelt a másik — vendégem van a gyökeremnél.

— Jöjj mégis, jöjj — kiáltott a fenyő harmadszor —- de a másik még sem ment hozzája. Háromszori kiáltás után ledőlt a fenyő utolsót recsegve. Az erdő zúgott, de utánna csakhamar mélységes csend lett. A másik fenyő melynek tövénél az ember pász- tortüzét rakta, ledőltekor ezt mondta társának:

— Elköltöztél, öreg testvér, jó dolog felett voltál egész életedben és jo fölé estél is.

Az ember még világosan hallotta ezt; de mikor az egész erdőben csend lett, az álom végre is erőt vett rajta és elaludt.

Ám a vadász nem ad magának hosszú időt a

pihenésre. Napkeltével felébredt s visszaemlékezett arra, amit az éjjel a fenyők mondottak.

— Mit is álmodtam én? — igy töprengett magában — hadd induljak megnézni, miféle jók vannak annál a fenyőnél.

Fogta magát s arra felé indult, ahonnan éjjel a recsegést hallotta. Ment, mendegélt az erdő rengetegében, mig megtalálta a kidőlt fenyőt. Csakugyan beteljesedett az éjjeli beszélgetés. A fenyő tövénél temérdek kincs volt, csúcsa alatt pedig fekete, fényes róka. Az ember magához vette a kincseket, hazavitte. aztán ily módon dúsgazdag ember lett belőle.

—. No most már feleség is kellene, mert elég gazdag vagyok — gondolta magában és vett feleséget, szépet, csinosát, derekat, a milyenhez fogható kevés van a földön. Boldogul éltek együtt, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, mindenök volt bőségesesen. Hanem az embernek mégis hosszú kezdett lenni az idő, mivel a gazdagok módjára tétlenül élt, nem volt semmi foglalatossága.

Egyszer egy reggel tétlenül üldögélt szobája ablakánál s lenézett az udvarra. Szép, gyönyörű reggel volt. Távol terjedelmes szántóföldjei látszottak, az ablak alatt pedig közvetlenül szép kenderföld volt, hol kis madarak repkedtek folyvást.

Épen most repül ide a veréb fiókáival együtt, hogy kendermagoí egyék. Mivel fiai még tapasztalatlanok voltak, leereszkedtek egészen a földre. Az anyaveréb ekkor tanitgatván kicsinyeit igy szólt hozzájuk:

— Ne egyetek a földről, gyermekeim, egyetek a tetejéből. A mi a földön van az úgy is a miénk, a többit pedtg nem sokára elveszik.

Ezt hallván a férfi, elmosolyodott s a felesége, a ki a kemencze előtt pástétomot sütött, látva ezt, igy szólt férjének:

— Mit nevetsz, vén kópé, valami csodálatosat látsz rajtam ?

— Amit nevetek, nem mondhatom meg, nem is rád vonatkozik, felelte az ember.

Ismerjük az asszony természetét. No, könnyű is szabadulni tőllük, vagy megtörténik-e, hogy mindjárt az első szóra elhallgatnak?

De az asszony mind jobban kezdte gyötörni férjét, odament hozzá, nyakába borult és kö- nyörgött:

— Mond csak, édesem, mit nevettél?

A férfi nem tudott tovább ellenállani, végre is igy szólt:

— Hozd hát ünneplő ruhámat, akkor majd megmondom.

Az asszony el is hozta az ünneplő ruhát férjének, ki rögtön fel is vette s miután ruhát váltott, végigfeküdt egy pádon, mint mikor a holttestet kiterítik.

Volt a házban 50 tyuk, meg 1 kakas, hát azt mondja a férfi a feleségének:

— Erezd szabadon a tyúkokat, hadd lássam még egyszer ez életben, mielőtt meghalnék.

Meg akarta mondani az asszonynak, hogy mit nevetett s a kigyó mondása szerint készült a halálra. De az asszony azt hitte, hogy tréfál, mert természete szerint is nagyon vigkedélyü volt. Úgy tett, ahogy a férje paranosolta. Szabadon eresztette a tyúkokat; de midőn a kakas csapatjával a szobába jött, a tyúkok között felborzolva magát büszkén mondta:

— Kok-koko-ko, kó-kokok: lám, nekem ötven tyúkom van és mindegyiknek tudok parancsolni ; a gazdánknak csak egy felesége van, azon sem tud uralkodni s e miatt a bolond meghal.

Az ember, mivel minden nyelven értett, megértette azonnal a kakas kotkodácsolását is és belátta, hogy bolondul cselekszik.

— Ráérek még meghalni — gondolta magában; hirtelen felugrott a pádról és rárivalt az asszonyra: