Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-01 / 48. szám
380 MAGYAR FÖLDMIVELO TÄRGZA. Csak módjával! Rövidke párbeszédes életkép a gazdakörök esti összejövetelére. Irta : Bodnár Gáspár. SZEMÉLYEK: Öreg Nótárius . . . ................. ........................... An drás gazdáné. . . ______________________ An drás gazda .... ............................................ (A legegyszerűbb színpad, szoba. Vagy egy a szobában elkülönített szabad tér, egy ajtó nyílással. Az asszony duzzogva ül.) Nótárius. (Éppen most érkezik.) Mi baj van itt ntár megvest hugomasszony-galambom ? A gazda dul-ful az udvaron, mintha bizony az egész világ ellensége lenne. Hugóm asszony meg .... ni-ni kisirt szemekkel ? Gazdáné. (Pelpattanva.) Szerencsétlenek vagyunk mi, nótárius uram. (Sírni kezd.) Nótárius. A falu nem úgy tartja! Gazdáné. (Neki bátorodva.) Hát az igaz, hogy van mindenünk. Megverne az Isten, ha panasz szót tennék. Csak egy a baj, az én uram olyan, mint a vérkelés. András gazda. (Az ajtón belép, de tovább nem mozdul.) Te meg olyan vagy, mint a vércsel Gazdáné. No lássa nótárius uram! Ugy-e hallotta ! Vércsének tekint... Nótárius. Enyje’ az adtáját. hát nem kell mindent felvenni. A vérkelés meg a vércse — na milyen nagy különbség ? Gazda. Persze, neki mindent szabad! Nótárius. No jöjjön csak kigyelmed közelebb, hadd juthassak egyszer az eszéhez. Gazda. Bizony nem megyek én. Hallgattam már elég predikácziót. (Elrohan.) Gazdáné. (Toppant lábával.) A mint bajról beszélek neki, mindjárt forgó széllé változik! Gazda. (Ujfent beugrik,) Te meg olyan vagy ilyenkor, mint egy — sárkány! (Megvest kirohan.) Gazdáné. (Pityeregve.) Hallja, hallotta nótárius uram ? Nótárius. Hát hallottam. Hallottam én már ennél különbet is az én oldalbordámtól. Gazdáné. De nem terefere ez, nótárius uram! (Csípőre tett kezekkel.) Nótárius. Bizony hogy az, még ám a javából! Gazdáné. De tessen engem jól kihallgatni, mert én bizony ... (Akadozva, nagy nehezen.) itt-ha-a- gyom! Nótárius. Azt ugyan nem hiszem, de hát tegyük fel, hogy itt hagyja ... Gazda. (Bekukkan megint.) A múlt heteken is elment látogatóba egy hétre. Osztég két nap múlva haza gyütt, hihihi... Azt mondta, hogy mégis csak jobb itthon la, mint otthon ... (Megvest elmegy.) Gazdáné, (Meglepetve.) Az akkor vót! Nem is leszen az többé. Nótárius. De hogy nem, de hogy nem ? Gazdáné. Mióta készül, hogy a porcziót az utolsó fertályra hé viszi. Addig készült, mig megtörtént a csúfság, hogy majd megzálogoltak bennünket. Gazda. (Beugrik.) Csak ennél nagyobb baj ne legyen. Más portáján már a dob is szólott. (Elmegy.) Nótárius. No de vége legyen ennek a hiábavaló perpatvarnak. Gazdáné. Sos’e lesz ennek, nótárius uram! Nótárius. De hogy is nem! Mondja csak lel- kem-hugom asszony galambom, mit csinált a gazda egész héten ? Gazdámé. (Lehorgasztott fővel.) Mit ? (Köténye szélével játszadozik.) Hát elismérem, hogy bizony e héten nem volt megálló percze. E héten nagyon keze alá járt az idő', hogy a mezőn bevégezze a dolgát. Nótárius. Hát ma mikor ment ki a gazda ? Gazda. (Az ajtótól kiált.) No most beszélj asz- szony! (Elmegy.) Gazdáné. A mi igaz az igaz. Nem tagadok én le semmit. Kora reggel és az imint jött haza. Nótárius. És várta a gazdát haza, hugom-asz- szony galambom ? Gazdáné. Már hogy ne vártam vón. Bizony vártam melegvei. ’Iszen (pityeregve.) a gondolatom mindig ott járt a mezőn, mert... mert ’iszen mi tagadni benne... szeretem... ha ő nem is szeret... Gazda. (Beugrik.) Az elébb mondotta, hogy nem tagad le semmit. Ugy-e hogy azt is letagadod, hogy szeretlek. Pedig jól tudod Ez a baj. (El.) Nótárius. No lássa hugomasszony-galambom, hát az itt a baj, hogy nagyon is szeretik egymást. Gazdáné. Azért igyekeztem, hogy jó vacsorája legyen, mert ha nem is szeretem már úgy, a mint szerettem, de tudtam, hogy felfér ... Nótárius. Aztán kitálalta a gazdának ugy-e? Gazdáné. Persze. Hittam is, hogy jöjjön szaporán. Le is ült. Észre is vettem, hogy bizony nagyon éhes. Nótárius. És húgom asszony ekkor fogta magát és mást is odatálalt a gazdának ugy-e bár? Gazda. (Belépve,) De még mennyire! Szinte füstölt! (El.) Gazdáné. Hát ’szén csak meg kellett mondani nekie, hogy ,itt járt a kisbiró, meg a hűtés. Nótárius. És a gazda mit szólott erre ? Gazda. (Belép.) Olyan szépen kértem, mint az imádkozó gyermek: »Anyjuk édesem, hadd el ezt ma estére. Holnap már mindent rendbe hozok a községházánál. »Még azt is megígértem, hogy belépünk a Segitőpénztárba, hogy hasznát vegyük a szegényemberek törvényének«. (El.) Nótárius. Úgy látszik azonban, hogy hugom- asszony galambom csak tovább tálalt ? Gazdáné. ’Iszen nem mondom (Szemeit lesüti.) szemére vetettem bizony, hogy ezt az ügyes-bajos dolgot már elvégezhette volna. Azt is mondottam neki, hogy Gazda. (Beugrik.) Lusta, hanyag, nem érdemiem meg a mindennapi kenyeret. Má mint én, a ki túrom a földet, fogom az ekeszarvát. (El.) Nótárius. No lássa galambom! Gazdáné. Hát olyan szörnyű dolog ez? Hát ezért fel kell ugrani! Lecsapni a kanalat és kiszaladni az udvarra fújni, drummolni? (Elfogja a sirás.) Nótárius. No csak nem kell mindjárt sírni. Lássa hugomasszony galambom, sokszor mondottam én már kegyelmednek, hogy csak módjával! csak módjával! Gazdáné. Hát hogy kelljen ezt érteni? Nótárius. Észbe teszem. Hugomasszony galambom, kigyelmed maga vallotta bé, hogy a gazda egész héten dolgozott. Gazdáné. Bizony, dolgozott. Nótárius. Hogy ma egész nap a mezőn szorgoskodott. Gazdáné. Ott bizony. Nótárius. Mily vágyódással siethetett tehát haza a gazda, hogy itt a csendes fészekben egy pillanatra elfeledhesse baját-gondját. Gazda. (Bejön és egy kissé közelebb jut a nótáriushoz.) Akkurátusán úgy vagyon Nótárius uram. Nótárius. No most hallgasson kigyelmed, én teltem be a garast. Majd kigyelmedre kerül a sor. Gazda. (Meghökkenve vissza megy. Útközben.) Értem, nótárius uram. Nótárius. Mikor ebben a boldog reménykedésben leül a gazda, hugomasszony rögvest előrukkol a másik bajjal. Nem elég volt az egész nap, most megint felzaklatja a gazda lelkét. Gazda. (Bedugja fejét.) Eszem’ a lelkét nótárius uram be’ tudja, be’ tudja. (El.)
