Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-11-03 / 44. szám
34(5 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Ne bizakodjatok e!! Meg kell számoltatni még testvéreinket is. A tiszta lélek nem tel a számadástól. Emelkedik, mikor kiterítheti a tiszta, leplezetlen számokat. Ne érzékenykedjék senki se, ha kérdőre vonják. Ez a regula ... punktum ! Ha igy jártok el, akkor bizalommal helyezhetitek oda közvetlen közeletekbe kis megtakarított summátokat is. íme, nagy bizonyságok hirdetik, hogy a nagy kasszák, a milliókkal dolgozó pénzintézetek nem okvetlenül őrzik meg vagyonotokat. Majd meglátjuk különben, hogy visszaforduljunk előbbi gondolatunkhoz, hogy vájjon a soproni gyászos eset megmozgatja-e a törvényházat. .. Vagy kell még több ilyen felébredés, hogy az a bizonyos vaskéz belé nyúlhasson a darázsfészekbe? áéáéJdáéMvéÁéáéMéJűdJdiééiiéMéMMáéM Vaszary Kolos. Tíz esztendeje, hogy Vaszary Kolos Magyar- ország herczegprimása lett. Az egyszerű benczés szerzetest a királyi kegy hívta e magas méltóságra. O maga volt legjobban meglepetve, mikor a legfelsőbb akaratnak magas megnyilvánulását elsőben meghallotta. Nehéz viszonyok közt vette át a magyar egyház legmagasabb méltóságát. Harczok, vallási súrlódások dúltak e hazában. O a béke olajággal kezében lépett magas méltóságába és azóta . . . tiz esztendeje . . . bölcseséggel, szelídséggel, türelemmel kormányozza a magyar katb egyházat. Most tízéves jubileumát ünnepli. Ha ugyanis ünnepnek lehet nevezni azt, hogy az ősz bíboros berczegprimás félrevonulva, Istenhez fohászkodva ad hálát a jó Istennek, hogy nagy, de szúró tövisekkel jól ellátott méltóságában megsegítette. És bizony ez a valódi ünnep. A nagy, bölcs emberek ünnepe. Az országból azonban székében üdvözlik az agg főpapot. Szülőföldje, Keszthely ünnepi közgyűlést tartott. A várost fellobogózták. A magyar nép is őszinte örömmel üdvözli a szürszabónak, a tisztes mesterembernek nagy fiát, ki a nép köréből, emelkedett ez egyházi méltóság legmagasabb fokára. Isten tartsa, éltesse sokáig! Egán utóda. Alig ocsúdtunk fel a fájdalmas megdöbbenésből, mikor az óriási, emberfeletti küzdelem tőlünk, attól a szegény, de jó ruthén néptől elragadta azt a vas erejű embert... nyomban felvetettük magunkban a kérdést: — Vaj’hkilép helyedbe, kiszenvedett, nagy ember? Jó ideig nagy hallgatás következett. Most azonban már az újságok emlitgetni kezdik Egán utódjait. Mi teljesen megbízunk a földmivelésügyi miniszter ur bölcsességében. O is megfordult ott azon a csatatéren, hol valóságos diadalokat aratott Egán. O is jól tudja, hogy oda, arra a mezőre ember kell, akár a legfontosabb gátra 1 Hát világért sem kételkedünk benne, hogy Egán helyére sem az érdek, sem a pártfogás vezért nem küldhet. Azért tartózkodunk még a nevek említésétől is. De mint a nép egyik szerény szószólója, mint annak a vármegyének szülötte, ruthén lakosainak jó ismerője, mint olyan újság, melyet ott a ruthének közt a lelkész és tanító urak szívesen olvasnak csak néhány szót vagyunk bátrak koczkáztatni. Az Egán helyére olyan vezér kell, a ki vagyo- nilag független, nem is említve az elsőt, az erkölcsi függetlenséget. Olyan ember kell, ki a gubás, bocs- koros népet szereti, a ki a nép életébe belevegyülni tud. A kit a szövetkezeti eszmék keresztül-kasui járták. A ki eddig is megmutatta, hogy a nép barátja. A kinek van tekintélye, de e tekintély lépcsőjén le tud ereszkedni a nép legalsó rétegéhez és nem prüszköl a guba és kunyhó illatától. A ki szilárd és kitartó; a ki nem megélhetési vagy előhaladási eszköznek tartja ezt a fontos állást, hanem, mint a jó Egán, áldozatot hoz inkább érette. A ki ez állást nem kárpótlásnak tekinti, de apostolkodásnak, nemzeti missiónak tartja. A ki lelkének leikével, eszének egész erejével, úgyszólván életfeladatává teszi azt a nagy művet befejezni illetve megteremteni. Ha ilyen embere van a földmivelési miniszternek, akkor siker és szerencse koronázza majdan működését. Lári-fári ? Tudvalevő dolog, hogy a fogyasztási szövetkezetek felállítására oly komoly és életbevágó dolgok kényszerítik reá a népet, illetve azok vezetőit, melyeket csak azok nem mérlegelnek és ismernek el, kiknek jóllehet fülük van és mégsem hallanak, szemük van és mégsem akarnak látni. Ezen okok közt nem az utolsó, hogy a szatócsholtokban rossz, régi, hamisított portékákat árulnak méregdrágán, hogy csakugyan megmérgezzék és aláássák a fogyasztó közönség egészségét. Mikor ezeket múltán hirdetjük, sőt példákkal bizonyítjuk: akkor a kereskedő-világ azt kiabálja — Tár i-f ári! Ez csak ráfogás! Meg hamis kifogás! No hát a már közölt bizonyítékokhoz csatolunk most újra egyet. íme szóról-szóra ez történt: Mégha misiott vegyeskereskedés. Különös s a maga nemebén ritka bűneset foglalkoztatja a rendőrséget Budapesten. Weisz Ignácz a napokban eladta a Le- liel-utcza 30. sz. alatt levő »dúsan felszerelt« vegyeskereskedését Weisz Emil háztulójdonosnak. A háztulajdonos a jó pénzen megvásárolt árukat árulni kezdte. A multnap tiz liter rumot adott el egy közeli vendéglősnek. A vendéglős a rumot összekeverte a saját rumjával. Csak később vette észre, hogy a vásárolt rum közönséges eczet- tel kevert viz. Azonnal visszavitte a megmaradt ecze- tes vizet Weisz Emilhez, aki nagy meglepetéssel látott az üzlet átvizsgálásához. Meglepő felfedezésekre bukkant. A kubakávés csomagokban gipszet talált, a keményítős dobozban papiros volt. A ledugaszolt, lepecsételt három csillagos konyakos-üveg eczetes vizzel volt megtöltve, a liszt mészszel, a dara fűrészporral volt keverve. E felfedezés után Weisz Emil a rendőrségre sietett és csalásért feljelentette Weisz Ignáczot. A rendőrség keresi az ismeretlen helyre távozott csalót. És ez történik, történhetett a fővárosban, az ország szivében. Hol elvégre is úgy a rendőri felügyelet, mint a közönség figyelme éberebb. Most vagyunk bátrak kérdezni: mi minden történhetett, történik a vidéken? A kisebb városokban? A községekben, ott az elrejtett falukban, a hegyek közt, a szegény, verejtékes munka és nyomor közt élő nép közt, a hova még az áldást hozó napsugár is későbben érkezik, mint mihozzánk ? A hol a szatócs az egyedüli ur, kezében lévén a lakosok vagyona, termése, egészsége, gyomra, torka édes mindene. Tessék erre is avval a kádencziával felelni: — Lári-fári!
