Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-09-01 / 35. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 275 Özvegyen, árván... A napokban hántolták el a kenyérkereső apát. Üres a ház, elszállott védője, oltalmazója, fentartó karja. A bánatos özvegy ott ül mélységes szomorúságba temetkezve. Gonddal teljes fejét kezébe takarja. A máskor oly vig, pajzán kis gyermek is meghúzódik édes anyja ölében. O még nem tudja kit vesztett. De kis szivecskéje azért érzi, mert látja anyja buson- gását, ölő szomorúságát... Majd eljő az idő, mikor tudni,« érezni fogja, kit vesztett. Mikor majd keresni fogja azt, a kit nem ösmert. De a kinek jóságos képe meg-megjelenik álmaiban. Majd eljő az idő, mikor kérdezgetni fogja: — Magas ember volt az én jó apám? — A szeme milyen volt? — Szeretett engem nagyon ? — Sokszor felvett ölébe? Sokszor megcsókolt? És emlékét szivében hordozza élete utjain. Az anya beszél majd növekvő gyermekének a család öröméről, bubánatáról. Szerelemről és hűségről. Önfeláldozásról. A gyermek meg csak hallgatja, hallgatja! És emlékét szivében hordozza. Mikor a kenyér- kereső apa ravatalon fekszik, mikor már el- hantolják... azon tulon -túl is, csak a bucsuzás, a válás égető fájdalma gyötri az özvegy szivét. A iélek sir, a lélek sajog, busul, vergődik. Ki is gondolna ekkor a testi élet szükségeire ? Ki a kamarára, melyből elfogy az ele- ség és nem lesz, ki újra pótolja azt ? Ki a mindennapi kenyérre, melyet nem lesz, a ki keresse, megszegje. De csakhamar megérkezik ez a másik ölő gond is. — Mi lesz velünk ? — Ki törődik az én árvám életével ? A szükség, a nélkülözés kopogtat majd a család ajtaján... Szerencsés család, a hol az apa előre nézett, biztosította övéit a végszükségben, vég csapásban. De mit tegyen az olyan apa, ki csak épen a mindennapit tudta úgy, a hogy megszerezni. Atyámfiái, miért mondjuk el épen most mindezeket ? Mert előre látunk, mert szeretünk benneteket. Mert féltünk, ne hogy ti is, mikor majd családotokban ez a kép: — Özvegyen és árván... a valóságban megtörténik (adja Isten, hogy ne történjék) akkor ne maradjon a szegény, magárahagyott család minden segedelem, ótalom nélkül. Hányszor és hányszor irtunk már a mi Segítő Pénztárunkról ? Ti talán helyeseltétek, a mit irtunk. Talán a jó •szándék gyökeret is vert szivetekben ! De azt mondottátok: — Most kell a garas másra ! — Majd aratás után! Ott vagyunk, aratás után. Emlékezzetek meg hát, hogy mit fogadtatok. Iratkozzatok be a Segítőbe, hogy a ti házatokban ne maradjon senki segedelem, védelem nélkül. Ne legyetek olyan halogatók, közönyösek, sőt könnyelműek. Lássátok a minap történt egy szomorú eset. A közöny juttatta Aradics Miklós nevű arató munkást s zentai polgárt is abba a sajnálatra méltó helyzetbe, hogy ma, midőn megcsonkítva a kórházban fekszik, családja minden segély nélkül áll s'ha csak valami rendkívüli módon nem nyújt neki az emberi érzés segélyt, felgyógyulása után kezébe veheti a koldusbotot. Ugyanis Aradics Miklós az elmúlt hónap 22-én kora reggel vígan kezdte meg csépelési munkáját, s már 7—8 óra között, baleset következtében megcsonkítva a kórházba került. Megdöbbentő az eset, fiatal létére munkaképtelenné vált, elvesztvén jobb karját. Oh az a család bizonyosan bánva a közönyösséget sokszor felkiált: Mi lesz belőlünk ! ill ill ill llí ill ill ill ill ill ill ill ill lil ill ill ill ill ill ill Királyunk életmódja. Felséges királyunk munkaszerető életmódjáról olykor-olykor a külföldi lapok is nagy elismeréssel szólanak. O felsége, daczára előrehaladt életkorának, ifjúi erővel végzi uralkodói teendőjét. Már hajnal- hasadáskor Íróasztalánál ül, ott költi el egyszerű reggelijét is. Kora reggel aztán, mikor megérkezik Bécsből a posta, felbontja az elintézésre váró iratokat s munkához lát. Órák hosszam dolgozik Íróasztala mellett s onnan csak vadászatra szokott olykor-olykor kirándulni, de mikor Bécs- hen tartózkodik : oly sok dolga van, hogy vadászatra sem ér rá. Ilyenkor mesterséges cselhez folyamodva veszik rá a környezetében levők egy kis szórakozásra. Például bejön egy öreg erdőkerülő és izgatottan jelenti, hogy a bécsi erdőben Reichenau környékén, Bécstől egy pár órányira gyönyörű fajdkakast hallott dübörögni. — Gyönyörű egy példány — toldja meg az öreg kerülő, nyelvével csettentve. Ilyenkor a király elmosolyodik és rögtön indul a vadászatra. így nyaranta legtöbb időt tölt Ö felsége Ischl gyönyörű vidékén, ahol nagy birtokai vannak. Itt a magas hegyek közt szeret O felsége vadászgatni, a sik földön való vadászatot nem szereti annyira. Leginkább szarvasra, zergére, fajdkakasra szeret vadászni. A nvuíat, foglyot nem szívesen lövi. 1856-tól 1867-ig 1248 szarvast, 1730 darab zergét és 406 darab fajdkakast lőtt le királyunk. Különösen szereti a vaddisznó vadászatot. Erre a gödöllői erdőkben szokot vadászgatni. 63 nap a világ körül. Stiegler, a párisi Matin munkatársa, a földet 63 nap és 10 óra alatt utazta körül. Özvegyen, árván ...
