Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

Kik játszanak a tűzzel? A gazdavilág ébredezni kezd. Talpára áll és az igazság zászlójával kezében arra szólit fel minden magyar embert, hogy tömöritett ön­erővel, de békés utón védelmezzük meg jobb- ról-balról megczibált jogainkat. Úgy látszik, erre nem voltak elkészülve ab­ban a táborban, melyben ezt a tömörülést a kartelekkel, a börzék cselfogásaival, az ország szomorú gazdasági viszonyainak vakmerő ki­zsákmányolásával a maguk javára már régen alaposan elvégezték. Ők szentül hitték, hogy egész mozdulat­lanságig le vagyunk lánczolva. Ők atyámfiai csak mosolyogtak az agrárok csendes, zajtalan, de szívós munkásságán. Mit? Ti szövetkeztek? Jó emberek, hiszen tű van ti közöttetek, egy­más mellett sohasem férhettek meg. Hanem hát nincs olyan hegyes, a mit végre is megtompitani ne lehetne. Ezt a köz­mondást, melyben annyi bölcsesség rejlik nem ismerték. Azért vannak szörnyen meglepetve. Azért kapdosnak szerte-szét, még a beret- vába is. Nem csuda, hogy mentői jobban kapdos­nak, annál jobban megvérzik magukat. Mert hiszen idáig azt hittük, hogy az okos­ság, az élelmesség ő náluk vagyon. Most már ezek is cserben hagyták. Ha ugyanis okos emberek volnának, az igazságért nem haragudnának, nem tombolnának úgy. Tudvalevő dolog, hogy annak, a ki szörnyen haragszik, tombol, sőt ugat, rendszerint nin­csen igazsága! Legújabban ugyanis megfenyegetik a gaz­dák vezérembereit, feléjük kiabálván, hogy — Vigyázzanak, mert a tűzzel játszanak! És nem átalják most már a gazdák vezére ellen uszítani akarni, azt a kifosztott népet, melynek védelmére^ ‘30 éven keresztül semmit sem tettek, de melyet 30 éven keresztül 30 ezer .fosztogató eszközzel sanyargattak. Tehát oly butának képzelnek titeket atyám" fiai, hogy titeket épen azok ellen hivnak ellen" séges indulatra, kik értetek rövid időn keresztül annyi nemes munkát végeztek, kik nyíltan eme­lik fel bátor szavukat az uzsorások, fosztogatók ellenében. No hát magatok ítéljétek meg, kik játsza­nak a tűzzel? Hát tudja meg minden emberfia, a kinek a 'fejét még be nem nőtte a kosz, hogy ebben . hazában csak nem rég is, bizony lehetett volna tűz, lehetett volna szomorú harcz! Ki mentette meg nemzetünket ettől a harcztól ? Talán azok, kik ma kiabálják a tüzet? Hiszen abban az időben, hallgattak, mint a siket disznók a búzában ! Igenis, tudja meg minden emberfia, hogy ezt a tüzet, ezt a harczot épen azok szították fel, a kik piócza módra szitták a földet, uzsorá­val, hamis borok gyártásával, a megcsufolt ke­reskedelmi szabadsággal, a börzék, a bankok ölő, gyilkoló karjaival pusztították el falvainkat, tették földönfutóvá, kivándorlókká honfitársainkat. Tudja meg minden emberfia, hogy a tönkretett föld népének sorsa felett soha egyet­len szánó szóval nem keseregtek, de igenis kon­gatták a legöregebb vészharangot, lármáztak, dühöngtek, mikor a beözönlő idegen elemekkel szemben csupán országunk sarkalatos törvényét, az önvédelem legeslegelső lépését akartuk al­kalmazni Hát önérzettel, az igazság erős hatalmával kérdezzük: kik játszanak tűzzel? Mi, kik arra oktatjuk, vezetjük a népet, hogy ne nyúlj a máséhoz? Kik azt akarjuk, hogy békés törvé­nyes utón érjük el az igaz testvériességet? Kik a kereskedelemben, iparban és minden más té­ren a tisztességet, becsületességet akarjuk oly szoros lánczá fűzni, mely ezt a nemzetet erőssé és boldogulni tudóvá teszi? Mi játszunk a tűzzel?

Next

/
Oldalképek
Tartalom