Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-25 / 34. szám
266 MAGYAR FÖLDMŰVELŐ Mert volt 50 milliója a kincstártól, igy és ezért juthatott ám ott a kis embereknek olcsóbb vagy legalább nem drágább pénz, mint a nagyoknak. No hát itt a példa, itt a bizonyság, hogy nem olyan lehetetlen dolog ennek a kérdésnek megoldása, mint gondolják vagy hinni — szeretik. Az állam elég segedelmet, olcsó vagy talán kamat nélküli kölcsönöket juttatott már nagy vállalatoknak, nagy gyáraknak: hát itt az utolsó óra, mikor áldozatok árán is tennie kell valamit, hogy ne csak a nagyok, de a kis emberek is olcsó pénzhez juthassanak. Hiszen ebből az államra jótékony visszahatás fog származni. Olyan tőke leszen ez, melyből az állam állandó kamatot nyer. Mert ha a nép olcsó pénzhez jut, jobban boldogul, anyagilag megerősödik, terjeszkedik. Egyszóval erősebb adófizetővé válik. Akkor nem néptelenednek el a községek A kivándorlás nem viszi el ez Ősi földről naponkint véreinket. Nem fog kelleni annyi és annyi millió adóhátralékot törölni! Vagy talán az államnak mindegy, akár ki fizeti az adót, csak fizessen ? Hohó! Az az örökké szégyenletes kor, melyben az ilyen gondolkozás szavakba bujha- hatott: elmúlt! Lejárta magát. Ma már a kormányzat is azt hirdeti: A kié a föld, azé az állam, azé a jövő! SZÖVETKEZZÜNK! Mire kell a pénz, atyámfia? Képek a hitelszövetkezeti életből. Irta: Bodnár Gáspár. Nincs oly an intézmény a világon, melynek minden jó avagy hátrányos oldala, mivolta az első szuszszantásra nyilvánvaló lenne. Főleg a jó, áldásos ügyről mondja a régi-régi példabeszéd, hogy bizony a jó ügy mindig mankóval ballag e világ rögös utain, mig ellenben a rossz szárnyakon röpdes, hogy mindenfelé bedughassa — az orrát. Itt van la’ például a hitelszövetkezet vagy m a- gyar bank, mint ma már népünk általában elkeresztelte. (Meg vagyon annak főbenjáró oka, hogy miért keresztelte el magyar banknak 1) Mennyi mindenféle mende-mondát kellett és kell a maga értékére leszállítani! Mennyi gyermekes akadékoskodásnak útját szegni! És mennyi nyilvánvaló hasznos, áldásos dolgokat a félrevezetett, lassú, kételkedő gondolatokkal beláttatni... Ilyen volt például az én, különben becsületes, jó emberemnek, Bus Márton gazdának az esete. Nem mondhatom, mert ő kegyelmét nem kellett valami tartósabb időn keresztül puhitgatni arra nézve, hogy hát a hitelszövetkezetnek tagja légyen. Az lett ő, mert hiszen volt hozzá számítása, esze, meg módja is, hogy azzá legyen. Hanem azt minden emberfia tudta ám a faluban, hogy hát Bus Márton gazda nagyon rátartós s aztán meg tulosdan érzi, hogy elég kövéren örökölt. De azt is vették észre, hogy Márton gazda nagyon szeret a városi úri emberekhez dörzsölodni, hogy nem igen verdesi a garast fogához, meg nagyon „be- nyalós“ a városi takarékokba, honnan egy egy százasnak felvétele — éppenséggel nem csinál zavart lelkiismeretében. Asszony felesége, már mint Bus Mártonná, leg boldogabb családanya lehetne a világon és mégis olyan bánatos az orczája, akár a holdvilágé. Valami titkos bú szántogathatja jó lelkét, annyi bizonyos. — Hej, Márton, Márton, — mondogatja az asz- szony. Addig élünk mi igy la számítás nélkül, mig egyszer csak fulladni kezdünk. — Ne féltsd te Mártont! — vágta vissza az ember. Ha a városban van becsületem, meg hitelem, a faluban sem kophatik az el. Pedig bizony kopni kezdett. Az asszony rajtakapta drága férje-urát, hogy zavarban van. Hogy azon töri a fejét, mint kellene egy dülő-föld eladásával kijutni — a hínárból. Mert másképpen nincs menekvés I Faggatta is a kétségbeesett asszony az urát amúgy keményen, de csak éppen annyit ért el vele, mintha borsót hányt volna — a falra. Végtére is vannak dolgok, miket a tyuk is kikapar. Kikaparta a Bus Márton dolgait is. A kelepczébe jutott ember most aztán odaszólott a magyar bank egyik emberének : — Adnátok-e nekem abból a magyar bankból egynéhány forintot ? — Hát miért ne? — Váltóra vagy bekebelezésre? — Azt most bizony nincs módomban megmondani. — Elmegyek a bankotokba! — Miénk lesz a szerencse, hiszen tagtársunkon örömmel segítünk. — Segittek ? Bus Mártonnak nem kell segítség! Hát hiszen örülhettek, ha pénzeteket ilyen helyre adhatjátok 1 Bus Márton uram nyakas volt; ezt mostani beszédének sorából is kivehetjük. De szorította a tyúkszemét valami, hát csak ráadta fejét, hogy a magyar banknál lépéseket tegyen. — Pár száz forintra volna szükségem! — Szívesen — válaszoltak a magyar bankban. Csak tudni akarjuk, mire kelljen a kölcsön — atyafi? Márton gazda egyszerre olyan lett, mint a főtt rák. No még ilyet sem hallott! Hát gyermek számba veszik őt? Vagy hülyének képzelik? Miféle k ö 1 y ö k- bank az, ahol az embereket kérdőre vonják, hogy hát: Mire kelljen a pénz? Ezek a vezetők ugyan nagy fináncz-politikusok! Hiszen a városi bankok restellenének ilyen kérdéssel előhozakodni. Mi közük van nékik ahhoz ? Az ő érdekük csak az, hogy mentül több kölcsönt adhassanak. Nekik kamat kell, mert máskép nem leszen kövér osztalék! Még a legszegényebb embert sem zaklatják meg ilyen ostoba dologgal. Van biztosíték? Vannak jó kezesek? Vannak 1 Itt van I Vigyétek! Csináljatok vele a mit akartok 1 De aztán vigyázzatok 1 Magatokra vessetek, ha megnyuzunk, tönkreteszünk! Mindezen gondolatok villámszikra módjára folytak le Bus Máron gazda agyában. Nem csuda aztán,, ha amúgy pattogva vágta ki magát: — Ilyen kölyök bankra nem szorulok. Bus Mártont nem veszik gyámságra! Mondotta és ott hagyta a magyar bankot. De asszony-felesége nem igy gondolkozott ám! O is azt akarta, hogy egyszer már tisztába jöjjenek: mire kell a kölcsön ? Mert tovább nem tűri ezt az állapotot. Valóságos vihar tört ki Bus Márton tűzhelyén. Az asszony sarkára állott és ugyancsak furcsa dolgokat teregetett férje ura elejébe. — Lássa kigyelmed, hova vittek bennünket a városi berándulások ? Az egész falu tudja ám, hogy kigyelmed miféle urakkal czimborál, kártyázik, dor- bézol. Azt is tudják ám, hogy a múltkoriban felvett száz forintból, amiből a porczióját akarta rendezni, alig hozott haza a városból néhány garast. Ott maradt ... és ki tudja, hányszor történt igy? — Többször is! — szólott az öreg kurátor, aki e pillanatban lépett be.
