Magyar Földmivelö, 1901 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-21 / 29. szám
t Az állami tisztviselők mozgalma. Az állami háztartás és kormányzás sáfárainak, a tisztviselőknek fontos hivatását minden embernek el kell ismernie. A tisztviselők függetlensége, megveszteget- hetlensége, tekintélye: a legbiztosabb záloga az ország helyes, igazságos kormányzásának. v Azért szükséges, hogy az állam tisztviselői olyan fizetésből részesüljenek, hogy a , borravalós rendszernek még csak árnyéka se férhessen a hivatalnok jelleméhez. A kormányzat igyekezett e tekintetben is javítani a helyzeten A hogyan az ország gazdasági helyzete engedte, időnkint javította az állam-hivatalnokok fizetését. Mindennek daczára a magyar államtisztviselők fizetés-emelésért jajgatnak. Nemcsak, de hatalmas mozgalmat indítottak meg ez ügy érdekében. Távol legyen tőlünk, hogy mi ellene szólanánk annak, hogy hát a tisztviselőknek jobb fizetést adjanak. Mi a hazában minden becsületes munkásnak boldogulását szivünk mélyéből óhajtjuk. És ha a kormányzat bölcsessége megtalálja a kulcsot, melylyel ez országos mozgalomnak ajtót nyithat: ám mi leszünk az elsők az örven- dezők között. De a kormánynak egyik tagja, még pedig a pénzügyminiszter a körmöczbányai állami tisztviselők küldöttsége előtt ugyancsak kemény beszédben jelentette ki, hogy a fizetés emelést csakis újabb megadóztatás alapján lehetne kivinni! Hohó, de már ez ellen a gazdanép, a földmi velőnek millióinak nevében felemeljük szavunkat ! Az adózással ne tovább, sőt lejjebb! Keressen a miniszter ur más módot, más alapot, de a nép adójából fizetés emelést csinálni nem szabad! Érzi ezt maga a miniszter is, és kemény beszédében ennek kifejezést is ad. Jól tette! De engedtessék meg>nekünk, hogy ez alkalommal kérjük fel a pénzügyminiszter urat, hogy mikor majd újabb és újabb ágyukat, puskákat, katonaszaporitást fognak kérni tőle, akkor is ilyen legényesen — keményen beszéljen és szóljon reájok — Hohó, ezt csak újabb adóztatással lehetne, de — az adóval ne tovább, sőt lejjebb ! Tolakodó vendégek. Egyik népesebb községből panaszos levelet kaprunk, hogy hát milyen lelketlenek azok a fővárosi újságok. Betolakodnak hozzánk. És nem hiába — Írják a panaszosok, hogy krajczárjával vesztegetik a „friss újságokat!“ De olcsó húsnak hig is a leve. Olyan szemen szedett hazugságokat festenek papírra, hogy az ember, kiben még egy kis jó lélek lakik összeborzad. Ha még aztán csupán hazugság maradna, de rendesen felebarátunk becsületében, jó hírnevében kapar- gálnak könyökig. Itt nálunk is — igy panaszkodnak — néhány gazdának jó hírnevét vitték a szemetes pi- aczra. És még gondoskodtak, hogy azok az újságok „ingyért“ jussanak el a község minden portájára. Persze nagy volt a felháborodás, nyomban megreklamáltuk, korrigáltuk a szemen szedett hazugságot, de bezzeg azóta is hallgatnak ő kelmék, mint a siket disznó a búzában. Atyámfiái, eddig a panasz! És olyan igazságos panasz, mivel érdemes, hogy néhány sorban foglalkozzunk. Már régóta halljuk, hogy a községeket el- áraszszák amolyan képes és képtelen krajczáros uj- ságportékákkal. Persze sokaknak tetszik az ilyen papiros, mert hát szörnyen olcsó, meg aztán olyan hajmeresztő dolgokat írnak bele az ujságfirkálók, hogy még akkorát kigondolni is ördögi mesterség. Bizony az! Mert mint a fentebb amúgy paprikás módra méltatott eset is mutatja, hazugságból táplálkoznak ezek a szennyes papirosok. Többet hazudnak ezek, mint a bomlott órák ! Ez is baj, mert megtévesztik a népet. De nagyobb baj, hogy nem kiméinek ártatlan embereket, hanem lelketlenül betolakodnak a családok tűzhelyére és meglopják azok fájdalmát, becsületét ....
