Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-25 / 12. szám
91 MAGYAR FÖLDMIVELŐ tűzvész, egy kis sertéshullás leveszi a gazdát lábáról. Busulásba, jajgatásba temetkeznek. ........Úgy járnak mint egyszer a madár család. Ezek is vígan, nagy szorgalommal építették fel a fészket. Boldogan éltek. De jött egy nagy vihar. Szétdulta a fészket, szegények jajgatva röpdöstek körül .... Lá tta ezt egy öreg madár, oda sietett hozzájuk és emigven szólt: — Ne jajgassatok! Evvel nem értek semmit. Kezdjétek újra! Nagyobb munkával, okossággal. És megkezdették a — mukát! Erősebb, tartó- sabb boldogabb fészket raktak. * * * * Magyar népem! Földmives tűzhelyek, gondolkozzatok ezeken a sorokon ! Pusztulóban van régi boldogabb fészketek ! Rakjuk újra és okosabban, erősebben! M. Az iszákosságról. Nem szükséges sok bizonyítékot felhozni arra, hogy a mértéktelen ivás mi minden rossznak az okozója, mert alig van község, hol erre ne volna elegendő példa. Hol egy polgártársunkat látunk anyagilag tönkre menni a korcsmázás miatt, hol berugottakal látunk verekedni, gyilkolni és más bűntetteket elkövetni, mert a részeg ember beszámit- hatlan állapotba jutván, sok minden rosszra képes ilyenkor. Egyes megyék törvényhatósága már hozott is szabályrendeletet az iszákosság meggátlására, és hogy a gyerekek a dorbézoláshoz ne szokjanak, büntetés terhe alatt megtiltotta 16 éven aluliaknak a mulató helyek és korcsmák látogatását. Ez még mind nem elég ahhoz, hog}r az iszákosság megszokása teljesen meglegyen gátolva, szükséges annak eléréséhez a szülők nevelése is. Ne adjanak odahaza gyermekeiknek szeszesitalt. Láttam egy anyát, ki ölében levő csecsemőjének, csak hogy hallgasson és ne sírjon, pálinkát adott. Ez az anya nagyon rosszat tett, ilyen anyák érik el aztán azt, hogy gyermekük összeszidja, megveri ha nem ád neki későbben, felnőttebb korában is pálinkát. No hát igy oda dobni a gyermeket a sátánnak nagy bűn, mert el rontja egész életét saját gyerekének, elbutitja, eltompitja eszét, nemtelenné teszi szivét, nem lesz érzéke semmihez a mi jó, és későbben elzüllött ember lesz belőle. Szülők tehát vigyázzatok és legyetek óvatosak gyermekeitekkel szemben, óvjátok a rossztól mig hatalmatokban áll és nem késő! ^—>A ki szalonát kávézott. Gazda: Menjenek kelmetek fröstökölni. P aló ez munkás: (miután jóízűen bekebelezte reggelijét.) Me vont má! Gazda: Osztég mit evett kelmed? Pa ló ez munkás: Hát keérem szalonát kábéztam! * Bizalmatlanság. Péter gazda: Látod, anyjuk, ez itt a fővárosi postaigazgatóság háza. Gyerünk be, vegyünk egy bélyeget. Zsuzsa asszony: Itt ne, a világért se! Ilyen czifra palotában bizonyosan kétszeres árt fizetünk. * Megmagyarázta. — Miért szokott kürtölni a csősz? — kérdi egyik paraszt a másiktól. — Azért — felelte amaz, — bogy a tolvajok idejekorán elszaladhassanak. TÁRCZA. Nem aratunk! — A »Magyar Földmivelő« eredeti elbeszélése — Az öreg daru. Édes jó Istenem, hogy is volt az máskor? József napot követő vasárnapon, a délutáni isteni tisztelet után, megindító szép jelenet folyt le — hosszu-hosszu idők óta Búcsú községében. A falu dologra való munkásai festői szép csoportban, ünnepi ruhában, ünnepi kedélyben vonultak az uraság kastélyának hatalmas, nagy udvarára. A leányok hozták a tavasz első ibolya bokrétáit, hogy feldiszesitsék a legények kalapját. Az élte- sebbeknek meg arcza virulásáról lehetett leolvasni — Itt a tavasz! — Jön a munka! — Ez a földmidmives nép élete! A csapatot mindig az öreg Barabás vezette, 0 volt a szószóló. De még milyen szószóló! Úgy kirakta, kigömbölyitette Barabás bátyó a szóbeszédet, szavalván például ilyeténképpen. — Minek utána Isten jóságos voltából a napsugaras tavasz induló-félben vagyon... eljöttünk annak rendje és módja szerint, hogy a felénk integető aratási munka erányában a nemes urasággal testvéries egyességhe jöhessünk. És meg kell adni, hogy ez a testvéries »egyes- ség« rendszerint közmegelégedésre létre is jött. Megnyugodott mindenki, mert jól tudták, hogy a nemes uraság népének igaz atyja... Egyesség után következett egy kis vigalom. Az uraság megvendégelte emberséges módra hű munkásait. A falu apraja, öregje összegyűlt aztán a hatalmas udvarra. A legények tánezra kapták a leányokat és mi tagadás benne, oly jó kedv kerekedett, hogy még az öreg Barabás bátyó is eljárta »figura tánezot«. Az uraság egész családjával a nép közé vegyült. Mikor Barabás bátyó aztán tánezra perdült, a kastély kis úrnőjének, ennek a szépen fejlődő földi angyalnak, Etelkának határtalan öröme volt. Hófehér kis kezecskéjével úgy tapsolt az öreg Barabás bátyónak, mint valami hires művésznek. — No még egyszer Barabás bátyó, biztatta ezüstcsengésü hangjával. Az öreg Barabásnak sem kellett több. Úgy járta a magyar csárdást, mint ennek előtte ötven esztendőkkel. Utóvégre is kérni kellett, hogy pihenjen már, mert majd a lelkét tánczolja ki. __Igen, hát hogy a legelsőbben felvetett kérdésre feleljek, igy volt ez Búcsú községében eszten- dőről-esztendőre. Most két esztendeje azonban, ha nem isazegész világ, de édes hazánk egyes vidékein, ne- vzetesen Búcsú községében is, fordult egyet— a világ. El múlt ugyanis a József napot követő vasárnap. Jó gólyamadár már bekalandozta a rég nem látott réteket, erdőszéleket... de a kastélyban senki sem jelentkezett a falu munkásai közül, hogy »a következő aratási munkának erányában, a nemes urasággal testvéries egyességhe jöhessenek«. Mintha valami láthatatlan szellem megátkozta volna a kastélyba vezető utat, még községbeli embert sem lehetett látni arra felé. Csak az öreg Barabás húzódott úgy alkonyaikor arra. Elment a kastély kapujáig. Ott leült a nagy kőre, aztán lehajtotta tisztes, ősz fejét. Nagyon mélységes gondjai lehettek! Úgy látszik, nem is mert a kapun belülre fordulni, csak ott künn leste, várta az alkalmatosságot, hogy az urasággal talál- kozhassék.,. Nem csalódott! Alkonyat volt. A nap már tüzet rakott a fellegekben, de zakatoló tűz volt a Barabás lelkében is. Mikor az uraságot maga előtt látta, olyan lett, mint a gyermek, a ki rossz fát tett a tűzre...
