Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
MAGYAR FÖLDMÍVELŐ 357 ISMERETEK TÁRA. Hogy eredtek a közmondások? Egyszer volt Budán kutyavásár. Hányszor halljuk, mondjuk ezt, és bizony' sokan vannak, kik nem ismerik ennek sem a történetét. Ralijuk hát: Egy' falusi ember tapasztalván, hogy Budán holmi apró ölebecskéket jó pénzen megvesznek, összeszedett egy sereg komondort a nagyjából s fölvitte Budára, gondolván, hogy' azokat még jobban megfizetik. Budán aztán kibérelte egv vendégfogadóban a táucztermet. hol a komondorok éjjel oly ordítást vittek végbe, hogy még a szomszéd házak lakói sem alhattak. A fogadóban alvó vendégek végre a fogadósra rontottak, hogy a kutyákat kergesse pokolba, mit az meg is telt. A kutyák szerteszét szaladtak a városban, hol aztán el is fogták, agyon is verték őket. Másnap a falusi ember panaszt emelt a fogadós ellen, minek az lett a vége, hogy a kutyák árát megkellelt fizetnie úgy, a mint a falusi ember kívánta. A jó vásár meg tetszett az embernek s nemsokára még több komondorral állított be. de már ekkor sehol sem kapott szállást. Akkor mondta az előbbi fogadós, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár. * Király Mátyás és Mátyás király. Egy budai varga mester Mátyás királyt akarta meglátogatni minden áron. Szive, lelke, oda vágyódott a budai királyi palotába. Egyszer aztán az a gondolata támadt, hogy hát legjobb lesz Mátyás napján üdvözölni az ő atya fiát, minthogy őt is Király Mátyásnak hívják. EI- indula tehát a nehéz utón; az ám, hanem mikor éppen a királyi vár kapuján be kellene mennie, az őrök visszatartják és kérdezik. — Mit akar a királynál ? — Sz. Mátyás napján csak lehet üdvözölni atyámfiát. Engem is Király Mátyásnak hívnak la. Az őrök mosolyogtak s közülök egyik igv válaszolt. — Király Mátyás és Mátyás király közt éppen oly nagy a különbség, mint a varga és király között, * Áldja meg az Isten, mint a szuhai malmot. Szuha nevezetű tót falu Hontvármegyében fekszik. Történt egyszer, hogy a patakon levő malomba beleütött a mennykő, mit a szomszéd falubeli molnár Isten áldásának nevezett. Azért mondják néha gonosz kívánságból: »Áldja meg az Isten, mint a szuhai malmot.« Rátartja magát, mint a kompolti asszony Mátyás király valami Kompolti nevű embernek egy Nána nevű falut ajándékozott Hevesben, s innét Nánai Kompoltinak nevezték. Ezen ajándékkal meggazdagodván, a feleség szörnyen elkevélye- dett, miért aztán rajta maradt a csúfság, hogy: 'Rátartja magát, mint a kompolti asszony.« Ember vagy kecském. Egy papnak szónoklata alatt az egyház ajtajában aludt egy asszony, mit a pap nagyon restéit. Nem messze az asszonytól kívül legelt egy kecske, mely a mint meglátó, hogy az asszony bólintgat, kedvet kapott az öklelésre, s az asszonyt rövid tűnődés után föl is taszította. Ezt látván a pap, akaratlanul is fölkiálta : »Ember vagy kecském.« * Jön, mén, mint Apátiban a szatyor. Szatyor nevezetű kutyája volt egy apáti embernek. A kutyát kivitte kölvkezni a szállásra; de ott nem lévén mit ennie, naponként haza ment gazdájával. s midőn jóllakott, visszasietett kölvkeihez. Ez a sétálás mindaddig tartott, mig kölvkei fölneve- kedtek. Innét maradt meg a közmondás: »Jön, mén, mint Apátiban a szatyor.« ■ * Nem illik mindenhez minden. Mátyás király Kinizsi Pált követségbe akarta küldeni a törökhöz olyan ügyben, hogv feje is meglehetősen veszedelemben forgott. Hogy Kinizsinek nagyobb kedve legyen, azzal biztató Mátyás király: Ha a török elütteti a te fejedet, tüstént a törökre megyek, s addig nem nyugszom, mig 30 ezer töröknek a fejét le nem ütöm a tiedért. — Jól van, jól, fölséges Uram — mondja Kinizsi — de azon 30 ezer török fej közül e^yik sem illik Kinizsi Pál nyakára, mint a magáé, mert: «Nem illik mindenhez minden.» * Jobb egy irigy száz szánakodó- nál. Ha az embernek egy vagy több irigye, van jele annak, bog}' azon irigységnek kitett emberben találkozik valami jó, mert a rosszat irigyelni nem szokták; ellenben a ki valakin szánakodik, ezen szánakozásra méltónak szerencsétlennek kell lennie. Azért mondták már régen: «Jobb egy irigy száz szánakozónál.» Az első könyv. Három esztendeje egy londoni kovács egy utczasarki régi-könyvkereskedő iádájában vájkált, hogy valami olcsó mesekönyvet vásároljon gyermekeinek. Egy rongyos kis könyv akadt a kezébe, furcsának találta s mivel a kereskedő csak tiz fillért kért érte, hát megvette. Otthon lapozgatott a könyvben. Latin volt a szövege s roppant öreges, alig olvasható hetükből volt a nyomtatása. A kovács a szekrénye tetejére hajította a könyvet s rá se hederitett többé. Néhány héttel ezelőtt épp' akkor nyit be hozzá szomszédja, midőn a szekrény tetején kutatott valami elhányódott fúró után. A szomszédnak szemet szúrt a könyv, nézte s észrevette, hógv 1450 a keltezése. — Hátha nem csak aféle"haszontalanság ez, — mondá. — Add ide nekem, végire járok, ér-e valamit ? A szomszéd elvitte a könyvet a British Muzeum titkárának, a ki rögtön a tulajdonos után küldött. — Ezerötszáz koronát adok érte, — mondta az ámuló kovácsnak s mivelhogy annak a szava is elállt, a titkár hezitálni kezdett fölfelé s kétezerkét.százötven koronát kínált neki. A kovács persze azonnal megkötötte a vásárt, holott akár három, sőt ekár tízezer koronát is megkaphatott volna az ócska könyvért, lévén az az első könyv, melyet Gutenberg nyomtatott. Vásár után... áldomás !
