Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-16 / 37. szám
292 MAGYAR FÖLDMIVELŐ TÁR CZ A. Egész és félvilág. (Egy kis tréfás história.) — Komám uram, haja má kigvelmed. az asz- szony népség is czihelődik a vásárra. — Hagyja el koma, én már megszoktam. Osz- tég — köztünk legyen mondva, bizony hogy nem volt soha ártalmamra. Most is ha a jó Isten egy kis szerencsét ád, nem kis summa üti a markunkat. A pénz meg olyan, mint a sátán. Folyton-foly- vást motoszkál az ember kebelében, nem csuda ha annyian kisértetbe esnek. — ügy vagyon komám uram, magam is a mondó vagyok, hogy hát csak hadd jöjjenek. Hát hiszen nekik is van vásárolni valójuk, hadd teljék kedvük. * A két koma tehát jfeleségestől indul másnap kora reggel a vásárra. És jó órában indultak. Szerencsés vásárt csináltak, csak úgy ragyogott a szemük a komáéknak az örömtől. Szántó koma köhé- cselt is nyakra fűre, a minek értelmét csak nem akarta megszívlelni Lencsés koma. Végre rántott egyet Szántó koma a Lencsés koma szeredásán és mikoron ezt sem értette meg, akkoron Szántó egye- j ;j nesen kirukkolt . . . — Már erre a sze- V rencsére csak megihatunk f- egy pohár bort. Lencsés koma asz szonv feleségére pislantott, hfj az asszony-feleség meg a koma asszonyra. — Nem bánom, komám uram, de az asz- szonyok. — Hát ők is betérnek velünk az ivóba. Kezdetben csak ször- nyülködtek a komaasszo- H nyolc, de végre is ott látjuk őket az asztal körül. Már a pohár boron 5 rég túl voltak, még az üvegeken is, mikor Szántóné koma-asszony feláll és odaszól ferje-urának: — Apjuk, menjünk már haza. Erre a szóbeszédre meg az apjuk áll fel. megcsókolja az asszonyt és igy sóhajt fel, persze hangosan. — Anyjuk, eszem a szemedet! Te vagy az én boldogságom, te vagy egész világom. Maradjunk még egy kicsit. Boldog vagyok, hogy mellettem vagy. Jól esett az asszonynak a beszéd és elégülten leült. De kis idő múltán felált a másik asszony s a férjét nógatni kezdette a hazamenésre. Férje ura is megcsókolja feleségét és azt mondja: — Anyjuk, maradjunk még! Boldog vagyok, ha mellettem vagy. Te vagy az én egész világom fele! Az asszony-feleség erre rögvest pityeregni kezd vala. — Tudom én, hogy te nem is szeretsz engem. Látod a komának egész világa a felesége, én meg csak a fele vagyok neked, ü h ü m, ü h ü m! — Ugyan asszony, mondotta a férj, ne pityeregj már. A koma kétszerannyit hazudott mint én* osztég — megvan. — De nem úgy ám — vágott közbe a koma. Csak éppen egyszer. Mert bizony egész világot csak ketten alkothatnak: férj és feleség. \f-/Előre! — Enyje kurátor uram. be restelem a dolgot! — Mit restell gazd’uram olyan nag3'on ? Hát a minapában vásárról jövet bevetődtem Csonkás községébe. A szakadó eső kényszerilett, hogy betérjek egy becsületes gazda házába, mert bizony öreg este kezdett lenni. Hát elképedtem, a mit ott láttam. A hosszú nagy asztalt körül ültek, az öreg szülők, az atya az anya, a gyermekek és egv fiú valami könyvből fenszóval oívasott. Olyan szép dolog volt az, kurátor uram, hogy jó magam is elhallgattam volna akár reggelig "is! Lenyugváskor aztán szót váltottam a gazdával, osztég kérdezgettem, honnan veszik ezt a szép könyvet. — A népkönyvtárból, válaszolt a gazda. — A városból ugjr-e ? — De hogy a városból, de hog\- onnan. Csonkás községének ol\an takaros kis könyvtára van. akár egy városnak. Minden családnak jut igy őszi időtől — kora tavaszig olvasni valója. Azóta igen jól töltjük az estéket. Rá se gondolunk, hogy a kocsma felé nézzünk." Még tengeri hántáskor is másképen vagyunk ám, mint annak előtte. Bezzeg idáig járta a csiklandós beszéd, meg az ember szólás : hántáskor, tallufosz- táskor, fonóban ugyancsak megszapulták egymást. Mostég la. egy suhancz hangosan felolvas, sokszor még a leányzók is segítenek. Mi meg annyi él- delettel hallgatjuk, hogy el se tudom jól dicsérni. — Enyje gazduram — mondottam — hát bizony akkor mi még nagyon bátra vagyunk. De hát nálunk bizony nincs a ki utána járjon. — Mi is azt gondoltuk sokáig, de mikor aztán jól körülnéztünk felkiáltottam: Előre! Mentiink- jöttünk aztán, mig nem csakugyan megtaláltuk a nyitját a tanító ur személyében. A jó Isten áldja meg érte, hogy megalakította nekünk a népkönyvtárt. — Én meg azt kérdem most kurátor uramtul, hát kurátor uram, mikor kiáltja már, hogy: Előre! Kutya-macska barátság. Egv franczia természetrajzi folyóiratban a következő esetet beszéli el egy megfigyelő: Egy macska kölykeit elpusztították. A macska fiai eltűnésén nyugtalankodott s egész nap kereste őket, végre kemény és tejtől duzzadó emlőkkel visszatért a házba. Alig hogy belépett, egy fiatal kutyának hízelegni kezdett, a melyet anyja nemrég elhagyott. A macska a kutyakölyökhöz hozzádörgölödött, nyávogott s végre az asztal alá ment és lefeküdt. A kutya követte, melléje feküdt és elkezdett emlőjéből szopni. A macska egészen boldognak látszott, elannyira, hogy dorombolni kezdett. Erre mind a ketten elaludtak; a macska egyik lábát azonközben a kutyakölyöknek a nyaka köré is fonta. Ugyanez még a következő napokon is folytatódott. Ugyan asszony ne pityeregj már. .
