Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-24 / 25. szám

194 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Pusztultak a községek, a tűzhelyek, elfogyott az apai föld, megváltozott az ősi tűzhely is. A földmives leány nem maradt többé abban a szép kis kertben, hol a virág természetes rendje szerint fejlődik, virul és gyümölcsözik. A föld népének leányai bementek a váro­sokba, szolgálni. Ott látták, hogy az élet másképpen is megyen, elhódította őket a divat, a hiúság. Mikor aztán visszatértek... (ha ugyan kevesen visszatértek) idegen volt előttük az egyszerű falusi élet. Nem szerették többé a házi tűzhelyet, nem a mezőt, a ringó kalászerdőt. Csak a puczczot, a henye életet, a tétlenséget. Igenis igv forduít meg a világ kereke a O O O falukban, a tűzhelyeken. Világos dolog tehát, hogy ha a régi erkölcsöket, a régi egyszerű életet, a régi hires falusi gazdasszonyok idejét vissza­akarjuk hozni; úgy a földmives leányok okos neveléséről sem szabad megfeledkeznünk... No de ennek módjáról a következő alkalommal mondom el őszinte, magyar vélekedésemet. A kivándorlók nyomora Newyorkban. Az amerikai lapok jelentése szerint az Ameri­kába bevándorolt európai munkások végtelen nyo­morban sínylődnek. Newyorkban például több, mint hetvenötezer munkás, a legtöbbje családostul jár- kel az utczákon s hiába keresnek bárminő foglal­kozást. A szerencsétlenek legnagyobb részét az a remény csalta az újvilágba, hogy a newyorki föld­alatti vasút épittésénél alkalmazást nyerhetnek. A munkanélkül valók száma napról-napra nagyobbo­dik. A bevándorlás Ausztria-Magyarországból, Olasz­országból, Oroszországból és Németországból soha­sem volt olyan nagy, mint az idén. Január 1-sejé- től április 30-ig nem kevesebb, mint 120.633 be­vándorló érkezett Eszak-Amerikába. A bevándor- lottak legtöbbje rövid idő múlva elhagyta Newyor- kot és tovább utazott nyugat felé, a hol a farmok­ban és gyárakban remélnek munkát szerezhetni. Newyorkban azért nem tudnak munkát kapni, mert a földalatti vasúti vállalatnál elsősorban newyorki, másodsorban pedig amerikai munkásokat alkalmaz­nak s csak ha ilyen sincsen, kerül a sor az európai bevándorlottakra. Több newyorki munkásegyesület már a törvényhozáshoz fordult, hogy az ijesztő mértékben növekedő bevándorlást törvényes intéz­kedésekkel még jobban korlátozzák. Találós felelet a templomba pletykázóknak. Condé herczeg egykor Parisban bement a Szt. Slupce templomba. Mellette egy fiatal növendékpap térdepelt, ki­nek egyszerűsége és jámborsága a herczegben nagy érdek­lődést keltett iránta. »Ezen kispapnak«, gondola magában, nagyon tudósnak kell lenni, mert tudomány és jámborság többnyire együtt szokott lenni. »Abbé ur« kérdé őt, »mit tanul ön a papnöveldébenA kérdezett nem felelt. Mint­hogy a herczeg azt gondolta, hogy nem lett megértve, úgy újra kérdező : »Mit tanul ön a papnöveldében ?« Ismét nem kapott feleletet. »Abbé ur« kérdező most már harmadszor, »mire tanitják önt a papnöveldében “?« A kispap felemelte fejét és egyszerűen azt felelte : »Arra tanítanak, hogy a templomban ne csevegjünk!« »Legnagyobb köszönetemet abbé, én ezen feleletét nem fogom elfelejteni és gyako­rolni fogom.« Lehajtá fejét és ájtatosan kezdett imádkozni. Bárcsak mindenki, akit templomban megszólítanak, ugyan­ezen feleletet adná, akkor nemsokára egy pletykázó sem találtatnék a templomban. A magyar nép tisztességtudása. A magyar ember — tisztességtudó ember. így tartották ezt mindig; és még ellenségeink is beval­lották, hogy a magyar ember még ellenségével szemben is vendégszerető, tisztességes; feljebb való­jával szemben pedig nem meghunyászkodó, de nyílt és kellő liszteletet adó. A mi községeink határán, a földet túró gazda kalap leemelve — ’esés jó napot! — Dicsértessék a Jézus! — Adjon Isten minden jót! köszöntéssel fo­gadták a papot, a földes urat és egyáltalán min­den érkezőt. Öröm volt végig menni atyámfiai a mi falva- ink utczáin, hol a lakosok tisztességtudóan emelték meg kalapjukat, a gyermekek pedig, mikor eskolá- ból jöttek-mentek fenhangon, szivet emelőn köszön­tötték az elüljárókat, az öregeket egyszóval azokat, kiket állásuknál vagy koruknál fogva tisztelet illet. így volt ez a mi hazánkban, igv tanultuk pap­jainktól, édes jó öreg szüléinktől... Ls ime, innen is, onnan is érkezik a panasz; halljuk nagy megdöbbenéssel elbeszélni, meg ma­gunk is tapasztaljuk, hogy a magyar nép, a magyar falusi gyermekek kezdik ezt a szép, tiszteségtudó szokást elhanyagolni? Jönnek a községbe urak, a kik a népért áldo­zatokat hoznak, időt és fáradságot nem kiméinek. És a gyermekek, sőt felnőttek is bámészkodva te­kintenek reájuk, mintha nem tudnák, hogy ilyenkor mi lenne a magyar ember tisztesége. Hát tudjuk mi azt, hogy vannak szájhősök, a kik azt tartják — Az is olyan ember, mint én vág}' más! — Hát hiszen, mi hasznom van belőle, ha a kalapom megemelem ? De azt is jól tudjuk, hogy a kik igy gondol­kodnak, azok nem járnak a tisztességes gondolkozás utján. Hogy azok a jó Istennek sem szokták meg­adni az őt megillető tiszteletet, hát nem tisztelik fellebbvalójukat, embertársaikat sem! De a művelt, erkölcsös, józan népnek tudnia kell azt, hogy tisztesség illeti azokat, kik a közjóért, a népért, a mi édes hazánkért fáradoznak. Tisztes­ség illeti az öreg embert, mert a ki az öregebbet nem tiszteli, önmagát bélyegzi meg. Tisztesség illeti azokat, kik isten és a haza törvényei fölött őrköd­nek, mert, a ki a törvény őreit nem veszi számba, megveti magát a törvényt is. Meg aztán atyámfiai, még egyet. Sose tudhatja az ember, hogy vájjon kitől vonja meg. kinek nem adja meg az emberséges tiszteletet. Tudok én esetet, mikor egyik keménynyaku gazda szintén azért nem emelgette meg kalapját a nadrágos ember előtt, mert szinte az is olyan em­ber, mint ő kegyelme maga la. De aztán, mikor segítségre volt szüksége, akkor röstelkedett ám, hogy mily botorul cselekedett, hogy fitymálta azt. a kinek most a kezében van. No de, ne ilyen gondolattal legyen a magyar ember tisztességtudó! A magyar ember józan eszü, okos, szive tele sok szép érzelemmel, hát tegye maga elé jobbik eszét és legyen tisztességtudó a maga emberi mivoltából; neveléséből, becsületes lelkületéből. Az iskolában mostanában sok szépet lehet és kell tanulnia a falusi gyermekeknek. De leginkább meg kell tanulnia a neveltséget, melynek pedig egyik legszebb vonása a tisztességtudás... A tisztességtudás pedig azt diktálja, hogy min­denkinek adjuk meg azt a tiszteletet, melyet, mint már mondottuk: hivatala, értelmi elsőbbsége, kora megkíván... A magyar népnek ezt elfelejteni annyit tenne, mint megtagadni önmagát...

Next

/
Oldalképek
Tartalom