Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-24 / 25. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 195 TÁROZA. Az emberirtó. Ministráns-gyerek voltam, mikor Szabó Gvuri hazakerült a katonaságtól, feszült rajta a mundér, pengett a rámás csizma sarkantyúja, a falu népe alig győzte nézni ezt a derék legényt. A kis biró oldalba bökte "a harangozót, mondván: — Felvitte az Isten Gyuri dolgát Pesten! — Hogyhogy? — »Frájter« lett beló'le! Szabó Gyuri pedig szomorúan ment be abba a házba, hol nem várták ölelő' karok, mézédes szülői csókok... Árva volt! Édes anyjának akkor hasadt meg a szive, mikor rámondták a fiára, hogy »tauglich!« Az apja mellbajos volt; a múlt héten temették el... Mikor ledobta magáról a mundért, rákönyökölt az asztalra, zokogott __ .. . Azután munkához látott. Dolgozott szorgalmasan, gondozta a házat, jómódban volt. Eljárt rendesen a templomba, mindennap mondott egy-egy imát szülőiért... * * * ... Este van. Szabó Gyuri a szomszéd faluból tart hazafelé. Az uraságnak vitt nehány zsák kukoriczát. Nemsokára itt a tél, kell egy kis pénz a házhoz. Vele van a kisbiró is. A faluban a »jószivü Mózsinál« megállanak. Hosszú volt az ut, nem árt meg egy kis frissítő. — Mit iszunk? — kérdé Gyuri. — Amit kend hozat! — veti oda a kisbiró. Mózsi bort tesz az asztalra, Isznak. — Kutyának kell az ilyen bor! — kiált fel a dobverő, száját görbére huzva. — Akkor igyunk inkább — pálinkát. — Az nem embernek való! — mondja Gyuri. — Nem-e? Lássa kend Gyuri bátyám én mindig azt iszom. Nézzen meg, mi hiba rajtam? Semmi bajom sincs, olyan vagyok, mint a makk! — Nem lesz kend mindig ilyen! — No már azt nem hiszem el kendnek, még ha frájter is! Tudom, ha egy kortyot iszik abból a jó italból, hát megnyalja még az üveg fenekét is! Aztán meg olcsó, kevés pénzért sokat adnak, és jobban csúszik, mint ez az ólomczukros micsoda! Gyuri parázson ült! Két ördög incselkedett vele. Az egyik, a kisbiró ott áll előtte, a másik, a Mózsi, hátulról biztatta. — Gyuri öcsém, vau ám jó pálinkám! — Üsse kő! Próbáljuk meg! Az első korty lecsúszott. ízlett. A félmeszelyes üveg kiürült. — No, mit szól kend hozzá? — kérdi a kisbiró, nagyot húzva az üvegből. — Nem éppen rossz! — szól Gyuri. Az első üveg után jött a többi, s a józan fő csakhamar kábult Ion. Az utolsó korty már nehezen csúszott le... Gyurival forgott a világ, háza kapuját alig találta meg ... ...Másnap, még alig pitymallodoU, már Gyuri kezében ott volt a pálinkás üveg. Ott volt azután sokszor... mindig. — A pénzt lassan a pálinka vitte el, a kocsi a lovakkal együtt a Mózsihoz vándorolt, a disznóól is üresen állott... — Kedves Gyuri öcsém, ne bomolj a pálinka után, rossz vége leszennek! — intette őt a jegyző ur. Az intő szó, a figyelmeztetés nem használt, Gyurinak hiába beszéltek. Nem törődött semmivel. A pálinkának élt, annak dobta oda vagyonát, drága egészségét... A Mózsinál feküdt le, ott is kelt fel. A házat már elitta; szántóföld, rét, szöllő is odaveszett. — Mózsi: No még azért a kukoriczáért egy pár üveggel! A »jószivü Mózsi« örömmel adott neki. Megitta az utolsó kortyot, azután távozott. Belefeküdt az árokba... Szájából kékes lángok törtek elő, testét fekélyek lepték el, egy fájdalmas kiáltás röppent el szederjes vonagló ajkairól és — elaludt örökre. A pálinka gyuladt meg benne! * * A vasárnapi szent-beszédet a jóságos arczu plébános imigy fejezte be; — Fiam előttetek a rémes kép, ne igyatok pálinkát!... K. B. Házasoknak! Látható bosszúsággal és méreggel ült fel egyik községi vasúti indulóházánál Keresztes Péter uram, jó módú gazda. Alig hogy helyet foglalt, olyan nagyokat sóhajtok bogy a mellette ülő ismerőse meg nem állhatta kérdezősködni. — Ugyan Keresztes gazda, miért sóhajt olyan nagyokat ? — Jaj édes barátom, szólott Keresztes újra és újra sóhajtozva, nagy és sok az én bajom. — Nevezetesen, Keresztes gazda? — Hát, hogy élőiről kezdjem; tudja, mióta megházasodtam, úgy érzem magam, mintha szivemen mázsányi teher ülne, — Psz! Keresztes gazda — súgja az ismerős — ne beszéljen olyan fenszóval. — Hát mán miért? És nyomban körös-körül néz Keresztes gazda, nyilván arra gondolva, hogy tán bizony csak nincs itt valami csudás módon az ő élete-párja. — Nincs itt, mosolygott az ismerős. Csak azért figyelmeztetem, hogy ne beszéljen ilyen hangosan, mert ha megtudják, hogy ilyen nagy terhet hozott be magával, bizonyosan megfizet érte . . . Eddig a tréfa ... De az már csakugyan nem tréfa dolog ám, ha mai világban az emberek úgy házasodnak, hogy aztán mindig mázsányi terhet hordoznak szivükön. Hiszen a feleség nem hogy terhére, de könnyítésére kell hogy legyen a családfőnek. Fele segítsége a férfiúnak a feleség, hát szomorú dolog az, mikor a férfi igy panaszkodik! De az ám, fogják mondani az asszonyok: Tehetünk-e mi arról, ha mai férfiak tehernek mondják életük párját! Nem kellene olyan könnyű életet élni és akkor nem lenne olyan nehéz a családi élet. No most folytassátok aztán ti — férj és feleség — a további beszélgetést! Olvassuk el! Azon igen tisztelt olvasóinkat, kiknek előfizetésük már lejárt vagy e hó végével fog lejárni tisztelettel kérjük, hogy az előfizetési összeget mul- hrillanni beküldeni kegyeskedjenek, ne hogy a lap szétküldésében zavar támadjon. Ezt annál is inkább és sürgősen kérjük eszközölni, mert nekünk is kötelezettségeink vannak, melyekkel számolnunk kell!
