Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-10 / 23. szám
23. szám Szatmár, 1900. junius 10 III. évfolyam Megjelenik minden vasárnap Szerkeszt8s«g és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szára. FELELŐS SZERKESZTŐ ES KIADÖTULAJOOXOS Egész évre . Fél évre . . Negyed évre 4 korona (2 frt) A kereszt. Szomorú, sőt megdöbbentő esetek történtek Magyarországnak legfőbb, legnagyobb tanintézetében, az egyetemen, a hol hazánk ifjúságát orvosoknak, ügyvédeknek, tanároknak — tehát tudományos pályára képesítik, — nevelik. Ennek a főiskolának most épült fel egyik derék része, most adták át a közczélra, közhasználatra. Alig kezdődött meg azonban benne az élet, a tanítás ... bűnös kezek, elvetemedett lélekkel az épületet díszítő szent koronáknak keresztjeit letördelték, megcsonkították és helyükbe valami csillagos ákumbákumot tettek. . Mikor ezt az embertelen merényletet észrevették . . . minden jóravalö keresztény léleknek megdöbbent a szive és keserű fájdalom fogta el. A képviselők, a miniszter, a főiskola tanárai ... de különösen az egyetem keresztény ifjúsága eddig páratlan közfelháborodással ítélték el a nemtelen cselekedetet és lelket emelő, megörökítésre méltó módon tiltakoztak a merénylet ellen s követelték, hogy a megsértett szent kereszt ki- engeszteltessék. Illő is atyámfiai, hogy a kereszten esett sérelem ne csak megtoroltassék, de egyszersmind felnyissa végre a keresztény magyar nemzet szemét, hogy belássa: hova jutottunk és hova juthatunk a mi közönyösségünkkel ebben az országban. Mert mit jelent ez a bűnös merénylet atyámfiai ? Azt, hogy már megváltásunk szent jelvénye sincs biztonságban. Hogy ma leverik a szent koronáról a keresztet, holnap ugyancsak letördelhetik atyáink sirhal mairól, ki dönthetik búzaföldjeinkről, letéphetik családi tűzhelyeink falairól. Azt, hogy ma már a kereszténységet, a keresztet itt ebben a hazában meg akarnák fosztani attól a dicsőségtől, hatalomtól, hova azt ezer éves hitünk, történetünk emelte. Pedig atyámfiai, ezer éves életünk határdombján az egész nemzet a háládatosság omló könyei közt ismerte el térdreborulva, hogy „kard szerezte meg nekünk ezt a hazát, de a kereszt tartotta fenn“ és a jövőben is csak az tarthatja meg. Pedig atyámfiai, a magyar népnek mindenkor édes, drága kincse volt és marad a szent kereszt. Ott van szent koronánkban, ott ragyog templomaink tornyain, őseink kereszttel kezükben indultak a csatákba és vívtak csudás győzelmeket. Drága halottaink kezébe keresztet adunk, sirhalmaink fölött az vir- raszt és biztat — a föltámadásra. Egyszóval a mi nemzeti életünk, úgyszólván létünk összenőtt a kereszttel, alkotmányos és erkölcsi életünk a kereszt tövéből nőtt ki és fejlődött... íme, ezt a szent jelvényt. Megváltónk vérével megdicsőült, múltúnkkal megszentelt ősi kincset akarják meggyalázni, jelentéktelenné tenni o hazában! De hát kik? Ugy-e azt kérdezed felháborodott lélekkel atyámfiai! Mi nem tudjuk mikor e sorokat írjuk, hogy kik, mely nacziók és mifélé elvetemedett emberek lehetnek ezek! Még gyanúsítani sem gyanúsítunk senki emberfiát. Hagyjuk a kutatást, a keresést az igazságszolgáltatásra. Ennek feladata világosságot, megnyugtatást hozni a sötét ügybe. Sőt titeket is kérünk atyámfiai, hogy bár miképen deríti ki az igazságot, legyetek nyugalomban és bízzátok a megtorlását az ország törvényeire. A mi kötelességünk, a keresztény magyar nép feladata e szomorú eseménynyel szemben — egészen más.
