Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-10 / 23. szám
178 MAGYAR FÖLDMIYELŐ A kereszt csudás tulajdonsága, bogy még a megalázás, a meggyalázás is megdi- csőiti. A gyalázat fájából a dicsőség fájává tette Üdvözítőnk piros vére. Azóta bár mit lesznek is vele ellenségei, mindig uralkodik, mindig jobban és jobban megdicsőül! Úgy leszen mostan is! E percztől fogva a keresztény magyar nép ölelje magához még szorosabban a keresztet! Hajtsa meg fejét előtte hegyen és völgyben, mezőn és sirkertekben. Vegyük körül hódolatunkkal! Ne legyen ke- resztény ház, hol a keresztet ne tiszteljek, ne dicsőítsék! Magyar lányok! Fonjatok a mezők liliomaiból koszorút, öltözzetek fehérbe és vegyétek a templomi zászlókat és úgy induljatok a kereszt megkoszorúzására. Hordjátok dobogó szivetek felett, meg ne szeljétek a mindennapi kenyeret, a kereszt jele nélkül. Anyák, oltárokat emeljetek a családi tűzhelyeken, boruljatok keresztje elé és úgy engeszteljétek őt. Aggastyánok, ne hagyjátok a kereszt áldása nélkül többé gyermekeiteket és unokáitokat. És kinek a jó Isten módot adott: Emeljetek a határok mesgyéin kereszteket, ne létezzék község, hol az idegent kereszt ne üdvözölje és bocsássa a további útra! Ne épüljön uj ház, melyre a keresztet oda nem teszitek-------igy igy keresztény ma gyar népem, ez leszen a legszebb, legdicsőbb kiengesztelés! gíalAdi-köe. A munkának két szép természete vagyon__ . Csontos István jómódú gazda házában éppeg ébédeltek. Gazd’uram bizony olyan jó izüen evett, bogy jó élete párjának, a gondos és figyelmes Sára asszonynak gyönyörűsége tellett benne. — Meg is érdemli a dolgos ember az Ízletes ebédet, hiszen verejtékével keresi azt meg. De nem volt ám olyan étvágya a család egyetlen kincsének, a már-már legénynyé fejlődó' kisebbik gazdának, a Pistának. Az az, hogy szerinte étvágya ugyan volna, de hát se a leves nem Ízlik, se más egyébb nincs Ínyére.... — Jól van, szólott az édes, majd estére főzök én neked fiam jobbat. Tudta ugyanis az édes, hogy az ő Pistája egész napokon át heverészett és semmit sem dolgozott. Délután tehát megparancsold az anya, hogy kimennek Pistivel egyetemben a földre és ott burgonyát fognak ásni. Pistának hát meg kellett a dolog végét fognia, hogy szinte beleizzadt. Estére ismét asztalnál ült a gazd’uram családja. Pista alig várta a megígért jobb levest. Az édes meg beváltotta adott szavát, fel is tálalta a »jobb leves«-t. A suhancz mohón kezdette enni és váltig mondogatta: — Ez már aztán pompás leves édes! Az édes csak mosolygott. Mert a leves a déli leves volt. De a dolog, a munka tette jobbá. Ebben a kis családi történetkékben nagy tanulság rejlik a szülők és gyermekek részére egyaránt. És mi volna ez a tanulság? Az, hogy a gyermekeket korán kell a munkára, a tevékenységre szoktatni. Hogy ne szoktassák meg a gyermekeket a finnyásságra, ne tegyék válogatósokká őket. Ne engedjenek »akaratost« a gyermeknek arra nézve, hogy mi kerüljön az asztalra. Elégedjenek meg azzal, a mit a munkával és élet- gondjaival küzdő szülők elejébe tesznek. Mert az a gyermek, aki korán megszokta a munkát, az egész életére megszokja az egyszerű eledeleket és válogatás nélkül, jó izüen költi el. Ha azonban a gyermekek kisebb korukban válogatósak: mi történik majd az életben? Az, hogy két kezük munkája nem fogja bírni kielégíteni igényüket, melyre már előre nevelve vannak. A munkás, dolgozni szerető ember rendszerint kisebb igényű. Mert a dolgos ember nem arra veti fő-fő gondját, hogy vájjon mit fog enni? Leül és eszik, a mit elejébe tesznek! Mert a munkának k é t s z é p te r m é- s z e t e vagyon. Elsőben: fűszerezi az ételt. Es másodszor: nem válogatja. TAEGZA. Kardosék elutaznak Haranjjfalváról A harangfalusiak szörnyen restelték a történteket. Vihar támadt nem egy családban; a férfiak haragos felindulással fenyegették a fehérnépséget, hogy kitépik annak az asszonynak nyelvét, a ki a kerítésen túl nyutja. Az ártatlanul meghurczolt család teljes elégtételt nyert; de azért ott maradt szivükben a keserűség. Az ilyen seb nem szokott egyhamar begyógyulni. Az emberek érzik, hogy minden más birtokot vissza lehet szerezni, csak a becsület az, melyet ha megtámadnak: fájó és alig kiheverhető vesztesség borul a kedélyre. A lakadalom is megtörtént, de nagy csendességben. Választó fal emelkedett a családok között, az ugyan még a törvény igazságos Ítélete sem dönthette le. Kardos Péter csöndes kis házába húzódott. Mint a nemes vad, mikor sebet kap, sűrű bokorba vonul és egyedül várja sebe gyógyulását. Ő is elvonult az emberektől. Nehéz, nagyon nehéz volt neki az élet Harangfalván. Pedig ott született, ott nőtt fel, ott lett férfiúvá, ott töltötte házas életének oly hamar elfutó perczeit, ott van az a sir, melyhez öröm, szenvedés csatolja. Mégis izgató vágy fogja el szivét; szabadulni e helytől, hol becsületét, szabadságát támadták meg. A nemrég beszédes ember hallgataggá lett. Haja deresedett, munkájában egykedvű, az emberekkel való érintkezéseiben bizalmatlan. Pedig sebe gyógyulásnak indulhatott volna, j Most érezte igazán, mire való volt boldogult feleségének gondoskodása. Az ő szegény árvácskája édes mostohát kapott. Az az ártatlan gyermek egyetlen pillanatra sem érezhette, hogy az ő édes anyja mélyen a föld alatt porladozik. A halál leszakította az anya kebeléről, de a halált legyőzte a búcsúzó nő gondossága. Oda tűzte egy másik kebelre. Az a kebel pedig éppen olyan gyöngéd, éppen olyan meleg volt. Már egy év mult el a vihar után; a gólya madár is hozott egy kis nevető angyalkát, játszótársat, szerető kis testvérkét, de Kardos Péter uram homlokáról még sem szállott el a felleg. Távozni a faluból — ez a gondolat űzte, kergette napról-napra. Menni messzire, nem is tudja hova ? Talán a tengereken túlra, talán más földekre, más nép közé, csak menni ...
