Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-20 / 20. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÜ 15b Nagyot nézett erre ez egész fehér népség. Volt olyan, a kinek a szája valójában nyitva maradt erre a kikiáltásra, mert neki legyen mondva, Kardos Péter uram nem volt ám afféle kelepelő ember, a ki a nyelvét az ajkán hordja. Nem kötötte ő bizony ezt a dolgot senki orrára, hanem amúgy emberségesen végezte ügyét, baját a Gáboréit Erzsókjával, a ki Péter tanácsára, nem ellenére, olyan hallgataggá lön. mint akár a sirhalom. Szó-szóhoz legyen mérve, még csak azt akarom mondani arról a kikiáltásról, hogy templomozás után fészeresi öreg Dudásné, a kinél naponkint megszokják szapulni Harangfalva összes szennyesét: egyenesen kijelentette, hogy éhből az esküvőből ugyan semmi sem lesz, mert hát ő megmutatja, hogy voltaképpen mire való az a nagy titkolódzás. És Dudásné köztudomás szerint nem szokott tréfálni, isten jóvoltából már harniincz és két esztendeje, hogy eszi a keserves özvegység kenyerét, ugyan csak majd ennyi ideje, hogy posta hiányában Harangfalván végzi a posta dolgát; mióta özvegygyé lett, dobot sem vett a község. Isten csudája, hogy a harangfalusi templom tornyában nagypénteken a Dudásnénál is öregebb kelepelőt használják. Nála nélkül nem eshetik meg sem jegyváltás, sem lakadalom, keresztelés, aratás, virrasztás, temetés, bucsujárás ; no meg aztán biróválasztás hogy is történhetnék az ő becses személye nélkül ? íme, most megesett rajta az a csúfság, hogy Kardos Péter összeboronálta magát a Gáborék Erzsijével. Hej’ mert ilyen hálátlan is ez a világ. Ebben a világban pedig legeslegháládallanabb a harangfalusi biró uram. Pedig ha Dudásné nincs, soha se ülne a községházának bírói székében. De mindegy. A fenhéjázókat megalázza a nagy Isten. Dudásné pedig e pillanattól elhitette önmagával, hogy a nagy Isten őt szemelte ki biró uram megalázására... . Egyszer csak suttogás támad Harangfalviul. Fonóban, tengeri-hántáskor, mikor úgy összekerülnek a falubeliek, majd halkan, majd hangosabban megszólalnak a régi-régi mesék, Azon közben, hogy valaki egy-egy mesét elmondott, Dudásné sem maradhatott el. — Tudják; régen volt ez, tán biz’ nem is igaz. De hallottátok-e, hogy Kardos Péterné sírja abban a szempillantásban, mikor férjét a Gáborék Erzsókjával kikiáltották — kettő repedt, megnyilt! — Édes Istenem! — Rossz jel! — A sir is tud ám beszélni! így járt a beszéd körös-körül. Aztán a beálló éjjelre ki tudja, mit álmodott ez is, az is, csak annyi bizonyos, hogy másik nap virradójára már ugv jártak porladozó Kardos Péterné sirhalmához, mintha az a halom valami csudálatos hely volna. — Talán az is megtörténhetett, hogy a nap izzó hevétől átmélyedett sirhalom csakugyan megrepedt. Az emberek, főleg pedig a feíiérnépség szereti a szúnyogot is tevének nézni. Úgy is mondja ezt a magyar közszólás, hogy egy bolond százat csinál. Nosza meg itt is akadt elég bolond, a ki elhitte a mende-inondát. Ez a mende-monda pedig úgy szokott nőni, mint a hó gomalyog, melyet tovább-tovább gurítunk. — Kardos uram sose is szerette a megboldogult feleségét. — Ütötte, verte... — A szegény asszony tűrt; világért sem árulta volna el sorsát. Pedig tudta, hogy férje a Gáborék Erzsókjával jóban van. — Mikor már viselős volt a szegény asszony, akkor is megrugdosta, földre teperte. — Idő előtt is jött a világra az az ártatlan teremtés. — Az anyja meg bánatában halt meg. KÖZÖS TANÁCSADÓ. Földi. Az uzsorát hivatalból üldözik. Olvassa csak el mai számunk hírrovatában -- hasonló esetre ösmer. Oszt. sorsjáték. Számtalanszor megizentük, hogy ezzel az ügygyei nem foglalkozunk. Előfizető. A kalendáriumok olcsóbbak lesznek; most már biztosra vehetjük, hogy a naptár-bélyeget eltörlik Szőlősgazda. Ne zúgolódjunk az Isten végzése ellen. A ki a jó Istennel perbe száll, — biztosan veszít. De a fagyos szenteket se bántsa, azzal az indítványával pedig, hogy ki kell törölni a kalendáriumból, ne álljon elő, mert — minden értelmes ember megmosolyogja. Igaz, hogy apáink és a mi tapasztalataink szerint is ezeken a napokon (12, 13, 14 és Orbán) sokszor hidegre fordul az idő és fagy áll be. Sokszor, mondjuk, mert bizony a fagy be áll előbb is, meg utóbb is. Csakhogy már mi megszoktuk e szentek napjaihoz kötni a veszedelemtől való félelmet. S ha aztán egyszer e napok valamelyikén csakugyan beüt a fagy, no azt talán unokáink sem feledik el. E napokban van igazán okunk legtöbbet reméllenünk, azért hagy nyomot lelkűnkben, emlékünkben a csapás. A többi napokon beállott fagyokat — pedig hányszor áll be — elfeledjük, nem emlegetjük. A tudósok is törték és talán ma törik fejüket, hogy mi annak oka, hogy Magyarországon van ez időtájt leghidegebb — a mi éghajlatunkhoz hasonló országok közt. És arra az eredményre jutottak, hogy igy május közepe táján a melegebb napsugár erősen olvasz- gatja az északi jeges tenger vidékein az örökös havat és jéghegyeket. Ezek az olvadó jéghegyek aztán lassankint úsznak lefelé a tengerben . . . Svédország partjai mellett. Innen a meghűlt levegő átáramlik Magyarországba és Kö- zép-Európa más országaiba is. Többeknek a jövő számban felelünk. Se baj! Élt egy községben bizonyos jó öreg tanító, a ki minden balesetre, mely rajta történt igy szokott volt szólani. — Se baj! Ez is javamra történt... Mosolyogtak is a falubeliek sokszor az öreg mondásán, de ő azért csak tovább mondogatta, ha baj történt! — Se baj ! Ez is javamra történt... Úgy esett aztán a dolog, hogy Túri gazdát családjával egyetembe szintén az újkori láz fogta el, hogy az uj hazába, Amerikába vándorol. Eladott tehát mindent. Pénzzé tette földjét, házát, ingatlanát. Aztán elbúcsúzott annak rendje és módja szerint. De mi történt? Útlevele csak nem érkezett meg, pedig neki egy hét múlva a tengerparton kellett lennie, mert hajójegye csak arra a kijelölt hajóra szólott. Megérkezett az utolsó határidő, de nem érkezett meg az útlevél. Túri gazdát a guta környékezte, dühöngött, szitkozódott! A jó öreg tanító megsimogatta naponkint a gazd’ uram vállát és csak mondogatta a maga mondókáját. — Se haj! Túri uram, ez is a kend javára történt.. __ Nemsokára megjött a rémes hír, hogy am a hajót, melyen Túri uramnak és családjának az uj hazába kellett volna átszállania... tönkre tette a zivatar s a rajtalevő utasok mind a tenger hullámaiban találták sírjukat... — Úgy e igazságom volt, szólott szelíden az öreg tanító, bogy se baj, ez is a Túri uram javára történik. Túri uram meg szépen itthon maradt és áldotta a gondviselést, hogy azzal az útlevéllel nem sietett olyan nagyon! Ezt a kis történetkét jó lesz elolvasni és megérteni azoknak, kik panaszkodnak, hogy a szegény embernek nem állítják ki gyorssajtón az útlevelet!
